Vonzóbbak a magyar cégek

A magyarországi cégekre irányuló felvásárlások összértéke az előző év hasonló időszakához képest 193 százalékkal, több mint 3,5 milliárd euróra nőtt 2011 első félévében - közölte a DLA Piper jogi iroda. Az Allen & Overy szerint pedig elsősorban a pénzügyi szolgáltatások, a telekommunikáció és a megújuló energia szektorokban kezd visszatérni a befektetői kedv.

Ugyanezen időszakban a vállalati összeolvadás és felvásárlás (M&A) ügyletek száma jelentősen visszaesett: az idei év első hat hónapjában 75-re csökkent, ami 2010 első félévéhez képest több mint 30 százalékos visszaesést jelent. A csökkenés ellenére azonban nincs ok a pesszimizmusra, 2010 második félévéhez viszonyítva ugyanis már növekedésnek indult a magyar M&A piac - véli a DLA Piper.

Posztl András, a jogi iroda ügyvezető partnere a közlemény szerint a következő félévben az ügyletek számának növekedésére számít. Úgy látja: az állam valószínűleg aktív szerepet vállal majd az M&A piacon, ezzel növelve a nagyobb ügyletek számát. A kisebb ügyletek terjedésében pedig a Jeremie program játszhat továbbra is fontos szerepet - fűzte hozzá.

A magyar piacon a késleltetve érkező hatások miatt 2010 volt az M&A tranzakciók mélypontja. Az első félév nekilendülése ellenére az iparági szereplők szerint Magyarországon még legalább 2 év kell a válság előtti aktivitás eléréséhez.

A 40 százalékkal megnövekedett európai vállalatfelvásárlási tranzakciókból 2011 első felében a közép-kelet-európai régió részesedett legnagyobb arányban: a nagy értékű tranzakciók számának növekedése miatt itt az M&A ügyletek összértéke az előző év hasonló időszakához képest 77 százalékkal, 94 milliárd euróra nőtt. Az amerikai és nyugat-európai befektetőket a még mindig alacsony kelet-európai bérek és működési költségek vonzották a régióba, amely már kezd kilábalni a válságból - hangsúlyozta Posztl András.

Pénzügyi szolgáltatások, a telekommunikáció és a megújuló energia

„A vállalati fúziós és akvizíciós piacon 2011-ben - egyebek mellett - a hatékonyság kényszere által hajtott további növekedésre számítunk világszerte, azaz a várakozások szerint a vállalatok a szinergiák kiaknázása és a méretgazdaságosság növelése révén fokozni kívánják versenyképességüket"- mutat rá Lengyel Zoltán, az Allen & Overy budapesti irodájának vezető partnere. „Jellemző tendencia, hogy a válság során bajba jutott több vállalat - akár az őt konszolidáló állam nyomására - arra kényszerül, hogy túladjon a fő profiljába nem tartozó, vagy veszteséges leányvállalatain, üzletágain. Megfigyelhető továbbá, hogy a szakmai befektetők keresik a válságban meggyengült versenytársak felvásárlásának lehetőségeit, s a private equity befektetők aktivitása is kezd visszatérni az elmúlt évek kiváró politikája után."

„A vállalatfelvásárlási és fúziós piac Egyesült Államokban látható növekedése már régiónkban is érezhető. Kelet-Közép-Európában jelenleg a lengyel piac mutatja a legnagyobb aktivitást, ahova már a private equity is visszatért, de a többi országban is egy-egy nagyobb ügyértékű tranzakció mellett számos kisebb ügylet van folyamatban, így a régiós M&A-piac kezd magára találni" - emeli ki az Allen & Overy budapesti irodájának vezető partnere. Az IFLR brit pénzügyi jogi folyóirat által 'Az év ügyvédi irodája Magyarországon' díjjal jutalmazott iroda partnere hozzáteszi: „Elsősorban a pénzügyi szolgáltatások, a telekommunikáció és a megújuló energia szektorokban, de számos más iparágban is érezhetően kezd visszatérni a befektetői kedv."

 

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo