Nyíregyháza megsegíti kis cégeit

Harmincmillió forint összegű kamattámogatást ad a nyíregyházi önkormányzat a város mikrohitelt felvevő vállalkozásainak - az erről szóló megállapodást a helyhatóság és a kölcsönt kihelyező Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvány vezetői csütörtökön írták alá a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen. 

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Csabai Lászlóné polgármester szerint a város vállalkozói az Új Magyarország Mikrohitel Program keretében felvett beruházási hitel esetén 3,25 százalékos kamattámogatást kapnak 3 évig, míg forgóeszköz kölcsönnél 1,5 évre szól a pénzügyi segítség. Az Országos Mikrohitel Alaptól felvett hitelnél pedig 4,5 százalékos a kamattámogatás mértéke, ugyancsak 3, illetve 1,5 évig. Az önkormányzati vezető hozzátette, hogy a nyíregyházi önkormányzat korábbi kedvezménye továbbra is él a vállalkozók esetében, így 2,5 millió forint árbevételig helyi adómentességek kapnak, illetve az idén induló, együttesen 25 milliárd forint összegű fejlesztés közbeszerzési pályázatainak elnyerésében is támogatják a helyi vállalkozókat.

Csabai Lászlóné emlékeztetett arra, hogy a helyi adókedvezményt 7 éve kapják a nyíregyházi kisvállalkozások, amelyek eddig több mint egymilliárd forint feletti közteher befizetésétől mentesültek így. A közbeszerzéseknél információval segítik a vállalkozások felkészülését a pályázatra. Szeretnék, ha a 16.000 nyíregyházi vállalkozás közül sok jutna munkához a beruházásoknál, s legalább 1.500-an dolgoznának a fejlesztéseknél két-három éven át.

Czomba Sándor, a Primom Alapítvány elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei vezetője "nemes gesztusnak" nevezte az önkormányzat 30 milliós kamattámogatását, kiemelve, hogy a konkrét segítséggel számos vállalkozás élheti túl a mostani gazdasági válság nehéz időszakát.

Kovács István, az alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta: 1992 és 2008 között 2.537 mikrohitelt helyeztek ki a vállalkozásokhoz, 4 milliárd 251 millió forint összegben. Az önkormányzati támogatással a felére csökken a kölcsönt felvevők kamata, s szerinte sok kis cég él majd a kedvezményes hitelfelvétellel, számításaik szerint az idén 600-700 millió forintot tudnak kihelyezni.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo