Kit büntessünk a gyorshajtásért?

Tiltakoznak a fuvarozók, mert egy most benyújtott törvénytervezet szerint a munkáltatót büntetnék a sofőrök közlekedési kihágásaiért.

Honnan kerít pénzt a kormány a 14. havi nyugdíjra?
Mit okoznak a kedvezményes hitelek?
Lesz ítélet az MNB-botrányban a választásokig?

Online Klasszis Klub élőben Simor Andrással!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi jegybankelnököt!

2025. november 12. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A GKM által a napokban benyújtott törvényjavaslat szerint a vállalkozót büntetik abban az esetben is, ha - általa meg nem akadályozható módon - az alkalmazottja jogsértő magatartást követett el a közutakon - nyilatkozta a Piac és Profitnak Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára. Ilyen lehet az, ha a sofőr túl gyorsan hajt, vagy akár átmegy egy piros lámpán és ezt a rendőrség rögzíteni tudja. Ez azonban a szövetség álláspontja szerint sem alkotmányossági, sem jogalkotási, sem erkölcsi szempontból nem indokolt, ráadásul így jelentős hátrány is érheti az adott vállalkozót.

Ilyenkor ugyanis a hatóságok a munkaadó ellen kezdik meg az eljárást, ő csak később tudja esetleg bebizonyítani, hogy nem ő, hanem az alkalmazottja követte el a jogsértést. Ez hátrány lehet akkor, ha valaki külföldre akar árut szállítani, ilyenkor ugyanis külön engedélyt kell kérnie, ám ezt nem kaphatja meg, ha eljárás folyik ellene - magyarázta Peredi Péter. Így, ha elfogadják a törvényjavaslatot, akkor elképzelhető, hogy egy vállalkozó az önhibáján kívül kerül olyan helyzetbe, ami által jelentősen csökken a versenyképessége.

Felmentik a sofőröket

További probléma a főtitkár szerint, hogy ezzel szinte felmentik a gépjárművek vezetőit, hiszen a gyakran több százezres büntetést valószínűleg nem tudják majd behajtani az alkalmazottakon, akik lehet, hogy a büntetés befizetése helyett inkább kilépnek a cégtől.

Éppen ezért a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége és a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete nyílt levélben fordul az országgyűlési képviselőkhöz, hogy csak akkor fogadják el a törvényjavaslatot, ha az mentesíti az üzemben tartót a felelősség alól, amennyiben a szabálysértést elkövető gépkocsivezető személyét a hatóság részére igazolja.

(Korábban a GKM az útdíjfizetési rendszer kiterjesztéséről folytatott egyeztetést a fuvarozói érdekképviseleti szervezetekkel.)

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo