Havi 100 ezerrel mentheti meg a biztosító...

Az elbocsátástól, illetve a munkaképtelenné válástól tartó munkavállalók számára továbbra is elérhető a hazai piacon megfelelő biztosítási védelem. A CLB Független Biztosítási Alkusz immár negyedik hónapja kínálja a továbbra is a piacon maradó biztosító termékeit, amelyet az eddigi kötések adatainak tanúsága szerint jellemzően a maximális kilenc hónapra kötnek havi százezer forint térítésére.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

„A várakozásokkal ellentétben elsősorban nem a nyugdíj előtt álló, nagyobb elbocsátási kockázattal szembesülő 50 feletti korosztály érdeklődik leginkább a konstrukció iránt, hanem a 10-15 éves munkaviszonnyal rendelkező munkavállalók. - tájékoztat Bravik Attila, a CLB helyettes ügyvezetője. - Ebben feltehetően nagy szerepe van annak is, hogy ezeknek az ügyfeleknek nagyrészt kisgyermekek eltartásáról is gondoskodniuk kell, jelentősebb hitelállománnyal rendelkeznek, miközben hosszú hónapokra elegendő, felélhető tartalékot még nem halmoztak fel."

A CLB által működtetett biztositastipp.hu adatai szerint - bár féléves térítési időszak is választható, a nagyobb biztonságot jelentő 9 hónapos módozat az egyértelmű sláger. 50 ezertől 250 ezer forintig választható a havi jövedelemtérítés összege, ám a többség úgy gondolja, hogy havi 100 ezer forint az az összeg, amelyet munkajövedelem híján mindenképpen meg szeretne kapni.

Noha a munkaerő-piaci helyzet romlásával párhuzamosan a munkanélküliségi biztosítás iránti kérelmek elbírálása is szigorodott valamelyest, a CLB tapasztalatai szerint 10 alkalmazottból átlagosan hét továbbra is megfelel a munkanélküliségi biztosítás feltételeinek.

A munkanélküliség biztosításra az ügyfelek havonta átlagosan mintegy 2500 forintot fizetnek, miközben a legolcsóbb és legdrágább munkanélküli biztosítás havi díja között - az elérhető módozatok széles skálájának megfelelően - több mint 7000 forint különbség van:

  

Végzettség

6 hónapon belül aláírt hitelben

Térítéses időszak

Térítés mértéke

Havi díj

Legolcsóbb

felsőfokú

adós

6 hónap

50 eFt / hó

817 Ft / hó

Legdrágább

nem felsőfokú

nem adós

9 hónap

250 eFt / hó

7.851 Ft / hó


A hazánkban idén megjelent biztosítási termék, a 22 és 55 év közötti, legalább 1 éve alkalmazásban álló, a munkaerőpiac mintegy 2/3-át kitevő, aktív keresőket célozza meg; valós alternatívát kínálva a munkakereséssel töltött hónapok pénzügyi nehézségeinek átvészelésére.

A havi kifizetés összegét a szerződő fél határozza meg, de ez nem lehet nagyobb, mint a hivatalos nettó jövedelem 70 százaléka. A keresőképtelenség esetére szóló havi kifizetés mindig ennek a fele, a baleseti maradandó egészségkárosodás és a baleseti halál esetére pedig a fenti összeg hússzorosa.

Véleményvezér

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa 

Érdemes újragondolni előítéleteinket.
Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa

Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa 

Félárbócon Amerika zászlaja.
Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek 

Több mint 11 év munka kell egy átlagos budapesti lakáshoz.
Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo