Felkészületlenek a magyar cégek

Sokszor hiányosak azok a tervek, amelyeket a magyarországi cégek egy-egy váratlan, vagy az üzletmenetben fennakadást okozó eseményre dolgoznak ki folyamatos működésük fenntartása érdekében - derül ki a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó cég legfrissebb felméréséből.

A KPMG 83 szervezet megkérdezésével készítette el felmérését, amelyből kiderül: bár a megkérdezett vállalatok csaknem 70 százalékánál készült olyan elemzés, mely felméri egy-egy váratlan esemény vagy incidens üzleti hatását, de ezekben sokan több tényezőt nem vettek figyelembe. Napi több tízmillió forintos kárt is okozhat egy-egy cégnek, ha például egy-egy telekommunikációs vagy informatikai hiba, vagy épp közlekedési sztrájk esetére nem rendelkezik megfelelő üzletfolytonosság-menedzsment (BCM) tervekkel - hívja fel a figyelmet a KPMG. (A kkv szektort az átlagnál jobban megviselte a válság, hiszen már korábban is az alultőkésítettség volt a jellemző.)

Az üzletihatás-elemzéseket elkészítő vállalatok 62 százaléka az elemzés során nem vette figyelembe, hogy üzleti folyamatai egymástól függenek, ez pedig azt a veszélyt rejti magában, hogy nem fektetnek hangsúlyt egy másodrangúnak gondolt folyamat vagy funkció folytonosságának biztosítására, és így az erre támaszkodó kritikus folyamataik folytonossága sem garantálható - világítja meg a KPMG a felmérés eredményei alapján.

A cég a közleményben hozzáfűzi: a válaszadók 40 százaléka nem határozta meg azt sem, mekkora hatással van az üzletmenetre a nem megfelelő működés. "Különösen meglepő volt azzal szembesülni, hogy bár az üzletihatás-elemzést készítők túlnyomó többsége meghatározta, hogy a kritikusnak ítélt erőforrásaikat mennyi ideig tudják nélkülözni, a válaszadók óriási hányada, 70 százaléka esetében azonban az IT-részleg jelenleg nem garantálja ezeket az erőforrás-helyreállítási időket" - idézi a közlemény Molnár Istvánt, a KPMG üzletfolytonosság-tervezési szolgáltatásokért felelős vezetőjét. Pozitívumként értékelhető ugyanakkor, hogy a válaszadók jellemzően 1-3 évente frissítik az üzletihatás-elemzést - áll a közleményben.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo