A Piac és Profit csaknem egy éve tartó befektetésiiskola-sorozatában (lásd lennt a kapcsolódó cikkek listáját) már sokféle befektetési formával és lehetőséggel foglalkoztunk: részvényekkel, kötvényekkel, befektetési jegyekkel, sőt a műkincspiaccal is. Ám sosem hatoltunk annak mélyére, vajon miért is érdemes egy-egy befektetési formát, ágazatot, régiót választani. Így ezúttal megpróbálunk rövid magyarázatot adni arra, hogy manapság miért éppen a Távol-Kelet a befektetők legkedvesebb célpontja. Ehhez Marc Faber gondolataiból idézünk, aki az osztrák Gutmann privát bank által szervezett befektetői konferencián tartott előadást.

Világméretű boom

Sosem látott gazdasági bővülésnek lehetünk tanúi ezekben az években. A kapitalizmus eddigi kétszáz évének első párhuzamos fejlődése zajlik, amikor iparilag fejlett és fejlődő országok egyaránt a gazdasági növekedés útjára léptek. 2005-ben a statisztikák szerint mindössze négy olyan ország volt világszerte, amelyben csökkent a GDP, a bruttó nemzeti össztermék.

A növekedés motorjai már nem csak a fejlett országok, a globalizáció jegyében ugyanis a befektetők egyre inkább felfigyelnek a fejlődő országokra. Bár nyilvánvalóan az alacsony költségek és az olcsó munkaerő miatt települnek cégek a szegényebb országokba, mégis az a furcsa helyzet állt elő, hogy a gazdagabb országok - persze saját céljaikat is szem előtt tartva - elkezdték finanszírozni a szegényebbek felzárkózását. A beruházásoknak köszönhetően a fejlődés jelentősen felgyorsult ezekben a térségekben, jó példa erre, hogy a világ történetében idén először a fejlődő országok olajigénye felülmúlta az iparilag fejlettekét.

A megtermelt javak nagy része is a fejlett országokba kerül, ellenértékük egy része pedig az államkincstárba. Vagyis a fejlődő országok külföldi devizatartalékai folyamatosan nőnek, miközben a fejlett ipari országok, legfőképp pedig az Egyesült Államok lakosai folyamatosan adósodnak el az egyre terjedő fogyasztási mánia miatt.

A piaci kapcsolatok megsokszorozódásának köszönhetően hatalmas méretűvé nőtte ki magát a világkereskedelem is. Míg a hetvenes évek óta a hét legfejlettebb ipari országot tömörítő G7-szervezet GDP-je körülbelül a duplájára emelkedett, addig az import és export mértéke a hatszorosa a 35 évvel ezelőttinek. Ráadásul a fejlett országok akkoriban a világ exportértékének 85 százalékát adták, mára ez az érték 70 százalék körülire csökkent.

Kína, az exporthatalom

Kína a fejlődő exportáló országok archetípusa. Míg néhány évvel ezelőtt a "kínai piacokról" ismert pólók és cipők uralták a távol-keleti ország exportját, addigra manapság már senki nem csodálkozik a kínai gyártású hardveralkatrészeken, orvosi műszereken, s nemsokára - ha a híreknek hinni lehet - a kínai autók az utakat is elárasztják.

A kínai gépjárművek legnagyobb része természetesen az országban marad, ahol a gazdasági fejlődés már kitermelte magának azt a réteget, amelyik megengedheti magának, hogy autóval járjon. Az autókhoz azonban utak kellenek, az utak mellett pedig egyre-másra emelkednek azok a - nyugati mértékkel mérve is - hipermodern irodaházak, ahová a sikeres cégek áttehetik székhelyüket.#page#

Kína, tervei szerint, az elkövetkező tíz évben 280 milliárd dollárt költ autópálya-építésre, így az ország lakosságának 95 százaléka három óra alatt el tud érni az autópálya-hálózat egy pontjához. Több száz millió, eddig elzárt ember fog ezzel bekapcsolódni a világ gazdaságába...

Minden mindennel összefügg

Jogos a kérdés, miért is fontos mindez befektetési szempontból. A válasz rendkívül egyszerű: a világ gazdaságában minden mindennel összefügg. A távol-keleti fejlődés ugyanis fergeteges ütemben megy végbe, olyannyira, hogy szinte minden piacra markáns hatással van, amellyel érintkezésbe kerül.

Csak egy példa. Az olaj ára húsz évvel ezelőtt alig 15 dollár volt hordónként, nemrég 70 dolláros árfolyamra is volt példa, jelenleg 60 dollár körül mozog az ár. E két évtized alatt Ázsia olajigénye - Japánt nem számítva - napi 6 millió hordóról 18 millióra emelkedett. Mindeközben az egy főre jutó olajfogyasztás Kínában még mindig töredéke az Egyesült Államokban tapasztaltnak, aminek egyelőre csak örülhetünk, hiszen ha Kína fogyasztása is az USA szintjére emelkedne, az olajkitermelő országok egyszerűen nem tudnának elegendő kapacitást biztosítani.

Marc Faber szerint azzal, hogy a népes Távol-Keleten egyre szélesebb néprétegek engedhetik maguknak a gépjárművet, és a fejlődő országok ipara is egyre olajigényesebb, nyugodtan el lehet felejteni a 20 dolláros olajat. Más elemzők munkái is úgy számolnak, hogy az elkövetkező évtized folyamán akár a mostani szintek a duplájára is emelkedhet az olaj ára.

Márpedig a gépjárművek benzinnel, gázolajjal mennek, még a mezőgazdaságban is. A tenyésztett állatok és termesztett növények világpiaci árfolyama 200 éves mélyponton van a nyersolaj árfolyamával szemben. Csakhogy a növekvő energiaárak mellett ezek előállítása is egyre drágább lesz, miközben a Föld népessége egyre csak nő. Vagyis - bár szörnyű gondolat embertársaink éhezéséből üzletet csinálni - a mezőgazdasági termékek árfolyama is várhatóan jelentősen növekedni fog a közeljövőben.

Dráguló nyersanyagok

A kínai ipar bővülése sosem látott magasságba rántotta fel a nyersanyagok árát (lásdPiac és Profit, 2006/5.). Bár a kereslet jelentősen nőtt az országban, rézből negyed-, alumíniumból pedig alig ötödannyi fogy, mint az Egyesült Államokban. És akkor még nem is beszéltünk a térség másik szuperállamáról, Indiáról, amely a vallási-társadalmi megosztottság miatt Kínánál némileg lassabban, de azért rendkívül lendületesen fejlődik.

A szakértő szerint a nyersanyagok árát is komoly mértékben befolyásolhatja, ha a fő előállító épp a legnagyobb bővülési kapacitással rendelkező ország, azaz Kína lesz, hisz nyilvánvalóan csak a saját ipara keresletének kielégítése után jelenik meg a piacon eladóként, akár meglehetősen borsos árakkal. Tavalyelőtti felmérések szerint Kína a világ egyes számú széntermelője, de az élen áll az acél, az alumínium, a cement, a cink, a magnézium és a bádog területén is, s a sor korántsem teljes.