Bizakodó kamatemelés

Az MNB 300 bázispontos kamatemelést hajtott végre, amelynek eredményeként 11,5%-ra emelte az irányadó rátát.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

"Az MNB a mai napon rendkívüli, 300 bázispontos kamatemelést hajtott végre, amelynek eredményeként 11,5%-ra emelte az irányadó rátát. A jegybank drasztikus lépését az indokolta, hogy a forint tartósan a 280-as szint fölött nyitott az euróval szemben ma reggel. Bár korai lenne megmondani, hogy teljesen elégséges-e a jegybank lépése, mindenképpen figyelemreméltó, hogy az euró és a forint alapkamata között immár 7,75%-os különbség mutatkozik, ami elgondolkodtathatja a befektetőket, mivel jelentősen megdrágult a forint elleni sekuláció a jegybanki lépés nyomán." - mutatott rá elemzésében Vizkelety Péter, a Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője.

Vizkelety Péter hozzátette: "A bejelentést követően a forint euróval szembeni árfolyama visszaerősödött a 275-ös szint alá, később azonban ismét a 280-as szint közelébe gyengült, így rövid távon nem volt következménye a kamatemelésnek. Úgy gondolom azonban, hogy a kamatemelés a hosszú hétvége után éreztetheti majd a hatását, az ünnepi hétvége kockázatai ugyanis szintén nem segítik a hazai fizetőeszköz árfolyamának erősödését."

Mindenképpen a piaci hangulat megnyugvását eredményezheti, hogy a kormány az ország stabilitását szem előtt tartva, komoly elkötelezettséget mutat kiadások visszaszorítása iránt. Az SZDSZ támogatásával a politikai többség is megteremtődhet ahhoz, hogy az Országgyűlés a költségvetést elfogadja, ami szintén a stabilitás irányába mutat. A konszolidáció - amiben egyébként bízunk - mindenképpen egy lassabb folyamat lesz, el kell telnie néhány hónapnak, hogy fokozatos, 25-50 bázispontos kamatvágásokról lehessen majd beszélgetni.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo