Turbinát keresztelnek a Műszaki Egyetemen

Jendrassik Györgyről, a magyar és nemzetközi energetikai gépgyártás 110 éve született meghatározó alakjáról nevezi el hőtechnikai laboratóriumát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Számos meghatározó jelentőségű műszaki innováció mellett, Jendrassik György nevéhez fűződik a világ első önálló tűzelőtérrel rendelkező gázturbinájának megalkotása, amely révén a gázturbina felhasználásának új területei nyíltak meg és vannak alkalmazásban mind a mai napig.

A jeles évforduló alkalmából az egyetemet évek óta támogató Alstom Hungária Zrt. felújította és modernizálta az ország egyetlen oktatási céllal működő gőzturbináját, amelyet jogelődje, a neves Láng Gépgyár gyártott 1964-ben. A fejlesztéssel az egyetem és a vállalat célja az, hogy a labor felújított gőzturbinája, és annak modernizált számítógépes irányítási rendszere révén, a felnövekvő magyar mérnök generációk nemzetközi viszonylatban is versenyképes műszaki szaktudást szerezhessenek.

110 éve, 1898. május 13-án született Jendrassik György, a magyar és nemzetközi műszaki és fizikai tudományok egyik meghatározó jelentőségű alakja. Jendrassik 1916-ban kezdte meg tanulmányait a Műegyetem gépészmérnöki karán. Tehetségét jól mutatja, hogy 1919-ben már Berlinben, ösztöndíjasként hallgathatja a nagy fizikusok - Planck, Einstein és Nernst - előadásait.

Jendrassik nevéhez mintegy 70-80 jelentősebb műszaki szabadalom fűződik. Egyebek mellett az Ő kutatásai tették lehetővé azt, hogy a nagy teljesítményű diesel motorokból kis teljesítményű, a kisiparban, a mezőgazdaságban és a közlekedésben is használható erőforrások jöjjenek létre. A "Jendrassik-motorok" az egész világon ismertté tették Jendrassik és a Ganz-gyár nevét. Az állandó motorfejlesztési tevékenység mellett Jendrassik gázturbinák megvalósításával is foglalkozott. Erőfeszítései révén 1938-ban megszületett a világ első önálló tüzelőtérrel rendelkező kis gázturbinája, amelynek teljesítménye 100 LE, hatásfoka pedig 21,2% volt (a legkisebb jelenlegi turbina teljesítménye 300 MW, hatásfoka pedig közel 40%). A Jendrassik-féle gázturbinával a gázturbina felhasználásának új területei nyíltak meg.

A tanszéken működik Magyarország legkisebb gőzturbinája, amely 40 éve szolgálja felnövekvő mérnökgenerációk gyakorlati oktatását. A tanszéki ellennyomású gőzturbinában 1 fokozatú két sebességfokú Curtis-kerék található. A turbina 6 Bar-os abszolút gőznyomás és 1 t/h gőzáram mellett képes 40 kW tengelyteljesítmény leadására. Az oktatási célokat szolgáló berendezés az országban egyedülálló lehetőségeket biztosít. Rendszerei és működése megegyezik az ipari nagyméretű gőzturbinákéval, így lehetőség nyílik biztonsági berendezések és különleges üzemállapotok ellenőrzött körülmények között történő vizsgálatára és bemutatására, amely az erőművi berendezéseken élet és vagyonvédelmi szempontból nem lehetséges.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo