Szmogjegyet kell venni a belvárosban

A milánói városvezetés a hét végén megszavazta az úgynevezett antiszmog jegy bevezetését az olasz nagyvárosban az év során. Ezt a járművükkel a város történelmi központjába behajtóknak kell majd fizetniük, a munkanapokon, és különböző értékben járműfajtánként.

A rendszert kísérleti jelleggel vezetik majd be, egy éves időtartamra, és legfeljebb 10 eurónyi költséget jelent majd a városközpontba is autóval bejutni kívánók számára. Mintegy 90 ezer autó forgolódik a milánói belvárosban naponta, ebből 40 ezer a helyi lakosé. Számítások szerint úgy 40 millió eurónyi pénz folyhat majd be a város kasszájába a jegy alkalmazásának idején.

Egyelőre az úgynevezett védelmi övezet kijelölésére kerül sor, majd pontosítják az intézkedéssel elérendő célt, a légszennyezettség adott mértékű csökkentését(legalább 20 százalékot szeretne elérni a városvezetés), illetve a speciális esetekben, speciális járművekre fizetendő pénzt, a bérleti rendszert, stb.. Olasz közlések szerint 2 eurónál olcsóbban nem lehet majd bemenni Milánó központjába reggel 7 és este 7 óra között.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo