Sokat köszönhetünk Putyinnak

A gondolkodó emberek már régóta menekülnek a fosszilis energiahordozóktól, mert tudják, hogy tönkreteszik a bolygó klímáját. Putyin ukrajnai háborújának köszönhetően a menekülés pánikszerű rohanássá változott és most már nemcsak a klímatudatos emberek számára.

Putyin az ukrajnai háború kirobbantásakor valószínűleg nem gondolt arra, hogy önmaga alatt kezdett el ásni egy hatalmas gödröt. Oroszország a világ első országa abban a tekintetben, hogy GDP-je mennyire függ az exporttól.

E területen még Kínát is megelőzik. Az orosz export 42 százalékát pedig a kőolaj és a földgáz adta. Kivitelükben más sincs nagyon, mint alapanyag. Nem véletlen, hogy Moszkva GDP-je zuhanásba kezdett és a szakemberek szerint 5-10 évre lesz szükség ahhoz, hogy visszatornázza magát a háború előtti szintre. A mostani veszteség tulajdonképpen semmi a hosszabbtávú problémákhoz képest. A végtelenségig elkényeztetett nyugatnak eddig semmiféle figyelmeztetés nem volt elég ahhoz, hogy komolyan vegye a fosszilis energia okozta klímaválságot. A Föld felmelegedése, a tengerszintek emelkedése, az aszálykárok növekedése, a rossz levegő okozta egészségügyi gondok eddig mit sem számított. Most viszont egészen elképesztő változások kezdődtek a nyugati világban a putyini politika következtében.

Az eddig atomenergia ellenes németek például 180 fokos fordulatot véve a tervezettel ellentétben nem zárják be az idén atomerőműveiket. Az atom veszélyeivel kapcsolatban sok a vita, kétségtelenül nem a legtökéletesebb energiahordozó, de a fosszilis energiához képest jóval klímabarátabb.

A világ egyik legnagyobb városa, Tokio úgy döntött, hogy 2025-től minden új épületre napelemet kell tenni.

Az európai kormányok sorra korlátozzák a közintézmények fűtését, pedig eddig ezekben az épületekben szinte floridai melegben tölthették a polgárok idejüket.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo