A fejlesztéseket azonban jelenleg a központosított árképzés, az elaprózott támogatási rendszer és a megújulók integrációjának intézményi akadályai teszik szinte kivitelezhetetlenné. Ráadásul épp ott van a legnagyobb potenciál, ahol ma a legszűkebb a mozgástér: az önkormányzati távhőszolgáltatóknál.
Kevéssé ismert tény, hogy ma mintegy 1,5 millió ember él távfűtött lakásban Magyarországon – vagyis a lakosság 16 százaléka olyan infrastruktúrához kapcsolódik, amely megfelelő fejlesztések mellett a zöld energiaátmenet egyik kulcseleme lehetne. A távhő sajátossága, hogy a hőtermelés térben elkülönül a felhasználástól: egyetlen korszerű hőtermelő egész városrészek levegőjét javíthatná. A kutatás mégis azt mutatja, hogy a távhő ma inkább akadályozott rendszer, mintsem kibontakozó klímamegoldás.
A központosított árképzés megfojtja a fejlesztéseket
A 2011–2014 közötti árképzési centralizáció során a lakossági távhődíjakat már 2011-ben befagyasztották, majd a 2013–2014-es rezsicsökkentés további, nem költségalapú árcsökkentéseket hozott. Emiatt a jelenlegi díjak nem tükrözik a valós működési és beruházási költségeket. A „legkisebb költség elve” az olcsó, sokszor elavult technológiákat hozza versenyelőnybe, miközben a korszerű, megújuló alapú rendszerek megtérülési ideje kiszámíthatatlanná vált.
A nyereségplafon mindössze 2 százalék (megújuló esetén 4,5 százalék), a banki finanszírozás pedig a szektor bizonytalan cash-flow-ja miatt szinte elérhetetlen. A távhőszolgáltatók így ritka, egyszeri támogatási hullámokra vannak utalva, amelyek nem helyettesítik a kiszámítható fejlesztési ciklusokat.