Készüljünk fel a klímaváltozásra!

Ha ebben a percben leállna a világon a CO2-kibocsátás, a légkörben már benne levő is több mint negyven év alatt ürülne ki.

Hosszú előkészítési munkát követően július 3-án összeültek az Európai Unió politikai és szakmai döntéshozói, hogy újabb lépéseket fogalmazzanak meg a klímaváltozás megfékezése és visszafordítása érdekében. Az ülésen jelen volt Láng István akadémikus, kutatóprofesszor, akit a klímaváltozás lehetséges hatásairól, illetve az alkalmazkodás mikéntjéről kérdeztünk.

Hosszú évek óta az egyik legfontosabb előrelépés történt az Európai Unió klímapolitikájában, amikor most dokumentumban kimondja - ha nem is számszerűsíti -, hogy amíg a mai állapotból eljutunk az éghajlatváltozás lelassulásáig, esetleg megállításáig vagy visszafordításáig, hosszú időre van szükség.

Az unió úgy fogalmazott, hogy évtizedek kellenek, én azt mondom, hogy legalább ötven-hatvan év, hiszen a CO2 negyvenkét évig marad a légkörben. Vagyis, ha a mai nappal megállna a folyamat, és ezután egyáltalán nem kerülne szén-dioxid Magyarország légkörébe, akkor lenne minimum húsz évre szükség a CO2 kiürüléséhez. Ma azonban kizárólag az Amerikai Egyesült Államok és a nagy fejlődő országok által nem ratifikált kiotói egyezmény számszerűsíti a csökkentés mértékét. A kötelezettségvállalás tehát globálisan igen csekély - mindössze a teljes kibocsátás 5,2 százaléka -, és a világ országainak jelentős részére nem terjed ki.

A most kiadott dokumentum sajátossága, hogy az alkalmazkodás témakörét helyezi előtérbe, de nem a kibocsátáscsökkentés helyettesítőjeként, hanem a melletti feladatként. Ebben a témában persze nem lehet koncentrált, a CO2-kibocsátás mérsékléséhez hasonlatos akciókat megfogalmazni, vagyis ez újfajta cselekvési program. Míg az árvizek száma a természettől függ, és nem lehet az esemény bekövetkezésének gyakoriságára kötelezettséget vállalni, az unió kötelezheti a tagállamokat, hogy az érvényben lévő jogszabályokat igazítsák a megváltozott körülményekhez. Bővítsék ki a releváns előírásokat, fogalmazzák újra annak tükrében, hogy fokozott mértékben számíthatunk megnövekedett számú szélsőséges meteorológiai eseményekre, amelyek az esetek túlnyomó többségében károkat - gazdaságit és humán jellegűt - okoznak.

Kötelező például környezeti hatástanulmányt készíteni a beruházásoknál, de ebben eddig a klímára gyakorolt hatás nem szerepelt. A javaslat szerint a jövőben klímaelemet is kell tartalmaznia a tanulmánynak. A másik felülvizsgálandó terület a környezeti stratégiai vizsgálat, amely nem egy konkrét beruházásra vonatkozik, hanem egy koncepcióra, egy régióra vagy egy hosszabb idősávra. Itt is csak a kibocsátásra vannak metodikai elképzelések, tehát bővíteni kell az alkalmazkodás elemeivel is. A következő terület, hogy az EU által finanszírozott projektekben jelenjenek meg a klímaváltozás esetleges kedvezőtlen hatásaival szemben beépített védekezések.

A jövőben minden esetben, ahol az EU mint finanszírozó jelen van, szempont lesz annak a vizsgálata, hogy ez mennyire történt meg. Ez nagyon lényeges a hazai nemzeti fejlesztési terv különböző operatív programjai és a konkrét projektek esetében is, de a döntéshozók - bár a VAHAVA-jelentés kapcsán ezt már korábban jeleztük - nem fordítottak erre figyelmet. A harmadik nagy irányzat az új védekezési stratégiák kidolgozása, ezek jogi rendezése és végrehajtási garanciái.

Teljes cikk a Piac és Profit nyári számában.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo