Hajráztatják az ügyfeleket a napelemes cégek

Hiába nincs még mindig jogszabály a napelemek által termelt áram betáplálási lehetőségének megszűnéséről, a cégek a Kormányinfón hallottak alapján már akcióztatják az ügyfeleket a gyors jelentkezésre, hogy még megérkezzen az igénylésük október 31-ig az áramszolgáltatójukhoz - írja a Bank360.hu.  

A Kormányinfón elhangzottak ugyan még nem számítanak jogforrásnak, de az áramszolgáltatók, napelemes cégek és napelemes fejlesztést tervezők az elmúlt két hétben kénytelenek voltak arra hagyatkozni, amit ott bejelentettek eddig a napelemes rendszerek által termelt áram betáplálási lehetőségének megszűnéséről. Nem babra megy pedig a játék, egy lakossági napelem-telepítésnél is milliók forognak kockán, most pedig egy olyan új előíráshoz és határidőhöz igyekszik mindenki lóhalálában alkalmazkodni, amiről még nincs is jogszabály. A cégek már úgy akcióznak, mintha lenne, pedig a bűvös napot, október 31-ét egyelőre csak Gulyás Gergely minisztertől lehetett hallani - emlékeztet a Bank360.hu.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be azt is az október 13-i Kormányinfón, hogy megszűnik a napelemes rendszerek által termelt, és fel nem használt áram hálózatba táplálási lehetősége.

Még nem ismertek a részletek (Fotó: Energiatakarék)
Még nem ismertek a részletek (Fotó: Energiatakarék)

Akkor az hangzott el, hogy az áramszolgáltatókhoz már benyújtott igénybejelentéseknél még megmarad a betáplálási lehetőség, de a további napelem-telepítéseknél mindaddig nem adnak erre módot, amíg a hálózatot nem teszik alkalmassá nagyobb igények befogadására. Ennél többet akkor nem közöltek a Kormányinfón, így azóta, lassan két hete minden érintett a részleteket várja, de mindeddig nem jelent meg jogszabály erről.

Az október 22-i, szombati Kormányinfón annyit mondott még Gulyás Gergely, hogy a jogszabály hamarosan megjelenik, és október 31-ig lesz lehetőség a betáplálási igénybejelentésre.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo