Az Apple újabb dobása - mire készülnek?

Az év végén látott napvilágot a hír, miszerint az Apple komolyan gondolja, hogy autógyártásba kezd. Most újabb információk jelentek meg.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A cikk eredetileg laptársunk, a Privátbankár.hu oldalán jelent meg. 

Szinte felrobbant pénteken a Hyundai Motor részvényeinek árfolyama, hiszen egy nap alatt közel 20 százalékkal drágult a papír. Az ügy hátterében az áll, a dél-koreai autógyártó bejelentése szerint tárgyalásokat kezdtek az Apple-lel arról, hogy együtt dolgoznak egy elektromos autó kifejlesztésén. Igaz, azt nem lehet készpénznek venni, hogy valóban meg is fognak egyezni a felek. Erre utalt a Hyundai egyik vezetője is, aki azt mondta, hogy az Apple számos globális autógyártóval, köztük a Hyundai Motorral is tárgyal. Mivel a megbeszélés a kezdeti szakaszában van, semmi sem dőlt el - jelezte a CNBC-nek Chery Kang.

Valami történt, de inkább csak tapogatózás

Korábban a Korea Economic Daily arról írt, hogy az Apple kereste meg a dél-koreai vállalatot. Az együttműködés pedig kiterjedne mind az akkumulátorok fejlesztésére, mind pedig az elektromos járművek gyártására. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, akkor a lap szerint 2027-ben kerülhet kereskedelmi forgalomba a közösen fejlesztett jármű. Az Apple nem kommentálta az információt.

A Hyundai később kiadott egy frissített nyilatkozatot, amelyben nem említette név szerint az Apple-t, és így fogalmazott:

"Különböző vállalatoktól kaptunk potenciális együttműködésre vonatkozó megkéréseket autonóm vezetésű elektromos járművek fejlesztésével kapcsolatban, de még nem hoztak döntéseket, mivel a megbeszélések még korai szakaszban vannak."

Évek óta dolgozik autóipari fejlesztéseken az Apple

Az Apple autóval kapcsolatos fejlesztéseiről évek óta terjednek hírek, de ezekből egyelőre semmi olyan nem valósult meg, ami kereskedelmi forgalomba kerülhetne. Legutóbb az év végén a Reuters számolt be arról, hogy pár éven belül saját autóval lépne a piacra az Apple. Az elektromos járművük egyik innovatív eleme a saját tervezésű akkumulátor lenne, amely abból a szempontból forradalminak számítana, hogy a pletykák szerint lítium-vasfoszfát (LFP) technológiát alkalmaznának, amely nemcsak olcsóbb lenne, de nagyobb hatótávolságot is lehetne vele megtenni.

Régóta dolgoznak az autós terveken (Fotó: currentev.com)

Az Apple egyébként még 2014-ben indította el a Titán néven futó projektjét, aminek keretében saját autómodellt hoznának létre. Más kérdés, hogy a terveket nem igazán sikerült eddig tartani, a projekt finoman szólva sem zökkenőmentes. Emiatt korábban az is felmerült, hogy leegyszerűsítik csupán egy autóvezérlő szoftver létrehozására a fejlesztést. Két éve azonban a projekt új lendületet vett, amikor visszatért a vállalathoz Doug Field, és átvette a fejlesztések irányítását. A szakértő nem csak azért volt optimális választás, mert ismeri az Apple-t, hanem azért is, mert a Tesla kedvéért hagyta el a céget és az elektromos autógyártás úttörőjénél komoly tapasztalatokra tett szert.

Az alacsony árrés tarthatja vissza őket az autógyártástól?

A cégtől kiszivárgó információk ellentmondásosak, a szakértők egy része ugyanakkor úgy látja, hogy a teljes fejlesztés helyett az Apple csak az informatikai részre kíván fókuszálni. Erre utalhat egyébként a most napvilágot, a Hyundai-jal megkezdett tárgyalás híre is. A szakértők szerint az önvezető rendszer fejlesztéséhez az iPhone 12 Pro és iPad Pro adhat alapokat, hiszen a készülékekben már használják azokat az úgynevezett lidar szenzorokat, amelyek segítségével az önvezető járművek érzékelik a környezetükben zajló folyamatokat. Persze így is komoly kihívás lesz kifejleszteni az irányítási rendszert és az új típusú akkumulátort, ezek a feltételei a járművek gyártásának.

Az elemzők szerint az Apple erőfeszítései ellenére is sok kérdőjel akad a járműfejlesztéssel kapcsolatban. Az Apple jelenlegi üzleti tevékenysége a prémium számítógépek, telefonok és kiegészítők értékesítése, ezeken akár 30-40 százalékos árrést is tudnak realizálni. Ehhez képest a járműipar egy egész más "kávéház", hiszen miközben nagy erőforrások lekötését igényli, ez csak sokkal kisebb árrést eredményezhet. Persze, ha találnak olyan járműipari partnert, amely leveszi a vállukról a terhet, és nekik csak a legnagyobb hozzáadott értéket jelentő részegységekre kell fókuszálniuk, akkor más a helyzet.

Összességében a vállalatot jól ismerő elemzők 50 százaléknál kisebb esélyt adnak arra, hogy a technológiai vállalat kereskedelemi forgalomban is megjelenő autóval rukkoljon elő. Szerintük ugyan jól hangzik, hogy egyesek az Apple új, komoly növekedési potenciállal rendelkező piacának tekinti az autógyártást, a fenti okok miatt könnyen lehet, hogy végül más, sokkal jobban jövedelmező területre törhet majd be a cég.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo