Amerika képes lesz betartani a vállalt emissziócsökkentést

Az USA előző külügyminisztere szerint az Egyesült Államok képes lesz megvalósítani a párizsi klímaegyezményben vállalt kibocsátásmérséklést, mert a tagállamok, a nagyvárosok, a nagyvállalatok és a lakosság elkötelezett a párizsi klímaegyezmény iránt.

Az Obama-adminisztráció azt vállalta a párizsi klímaegyezményben - amit John Kerry az unokájával az ölében írt alá a kormány részéről -, hogy a 2005-ös év kibocsátásához képest 2025-re 26-28 százalékkal csökkenti légszennyezését. A minap Oslóban Kerry úgy nyilatkozott, hogy nincs veszve minden, mivel sok nagyvállalat, amerikai tagállam és város folytatja a megkezdett klímapolitikát és visszafogja légszennyezését, annak dacára, hogy Trump bejelentette, kilépteti Amerikát a klímaegyezményből.

"Úgy hiszem, hogy teljesíteni fogjuk a párizsi előírásokat. Nem szeretném, ha az emberek el lennének keseredve", modta Kerry Oslóban. A volt külügyminiszter egyúttal rámutatott, hogy hivatalosan a kilépés 4 évig tart, tehát csak 2016 november 4 után 4 évvel léphet hatályba. Csakhogy az már a 2020-as elnökválasztás utáni nap. (A szavazás november 3-ára lesz kiírva abban az évben.)

Ex-külügyminiszter - érdekes színes karkötőkkel a bal karján.
(fotó: Flickr/Center for American Progress)

"A mindenkori amerikai kormány bármikor visszaléphet az egyezmény hatálya alá 30 napon belül. Az Egyesült Államok lakosságának nagy része mélyen elkötelezett a klímaegyezmény céljai iránt," - hangsúlyozta Kerry. A Climate Action Tracker európai klimatológusok kutatásait összegezve kijelentette, hogy a tudományos konszenzus Trump döntéséről az, hogy a klímaegyezményből való kilépés miatt nagyjából konstans marad az emisszió, tehát nem fog csökkenni (igaz, növekedni sem, ami a megújuló energiák térhódításának és a széntüzelésű erőművek bezárásának köszönhető).

Ez azt jelenti, hogy a 2005-ös emisszióhoz képest csak 11,5 százalékkal csökkent a légszennyezés. Ez az a kibocsátásmérséklés, amit Obama kormányzása alatt sikerült elérnie az USA-nak. A párizsi klímaegyezményben azonban legalább 26 százalékos csökkentést ígért az Obama-adminisztráció. Az üzleti szektor szereplőin, a tagállamok kormányzóin, képviselőtestületein (mint helyi törvényhozókon) és a polgármestereken fog múlni, hogy a maradék 14,5 százalékos emissziócsökkentést sikerül-e megvalósítani.

Forrás: Reuters

Bemutat Trumpnak az Apple: ökokötvényekkel zöldül
Ez a második alkalom, hogy az Apple zöld kötvényt bocsát ki környezetkímélő átalakítások finanszírozására. 2016-ban 81 milliárd dollárnyi ilyen kötvényt adtak ki a vállalatok világszerte, ami duplája a 2015-ös összegnek. A kormányok is rákaptak erre a megoldásra.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo