A pénzügyi válság és a klímaváltozás ezen a kontinensen is megtette a hatását, a várható élettartam 30 és 40 év között van, jellemző a rossz kormányzás, gyakoriak a természeti katasztrófák.
„Emberi életek megmentéséről van szó, nem pedig egy ideológia kérdésről" - mondta Veronique De Keyser az EP fejlesztési szakbizottságának július 13- i ülésén, amelyen a szubszaharai Afrika egészségügyi rendszereivel foglalkozó jelentését ismertette. „A gazdasági válság okozta pénzügyi nehézségek nem ösztönzik az európai országokat arra, hogy megtartsák az ígéreteiket, vagyis, hogy 2010-ig GDP-jük legalább 0,7 százalékát fejlesztési támogatásra fordítsák" - olvasható a jelentésben.
Elhanyagolt egészségügy
Sajnos az egészségügy fejlesztése Afrikában nem prioritás, az oktatás fejlesztésére kétszer annyit költenek, mint a kórházak támogatására. A célzott támogatás továbbra is problémát jelent, mert egyes betegségek, például az AIDS, a tuberkulózis és a malária kezelésének finanszírozása miatt csekély forrás marad az alapvető egészségügyi ellátásra.
A parlamenti témafelelős, Veronique De Keyser korábban maga is ápolt betegeket Afrikában. Elmondta, hogy gyakran a kórházak túl távol vannak azoktól, akiknek valóban szükségük lenne orvosi kezelésre. Nem ritka a kevés tapasztalattal rendelkező egészségügyi dolgozó. „Az EU-nak támogatnia kell a képzéseiket!" - hangoztatta Anna Záborská képviselő. A luxemburgi Charles Goerens ideiglenes vízumokkal tenné lehetővé, hogy az afrikai egészségügyi dolgozók tapasztalatot szerezzenek külföldön. „Az is nagy probléma, hogy az orvosok a jobb megélhetés reményében elhagyják Afrikát" - hangsúlyozta a képviselő.
Elmulasztott millenniumi fejlesztési célok
A júniusi plenáris ülésen az EP kritikával illette a millenniumi fejlesztési célok elmulasztását, az egészségügy, különösen a gyermekágyi halálozás csökkentése terén. A Michael Cashman jelentése szerint az EU korábbi kötelezettségvállalásainál 20 millió euróval kevesebbet költött segélyekre.
Nirj Deva képviselő elmondta, hogy származási országában, Srí Lankán az ingyenes egészségügyi ellátás és más megelőző intézkedések bevezetését követően a nyugati normákhoz hasonló lett a halálozási arány, pontosabban 1948 és 2010 között a várható élettartam 30 évre emelkedett.
A cél a fenntartható, mindenki által hozzáférhető egészségügyi rendszerek létrehozása és a gyógyszerek biztosítása.
Aggódik az EU: mi lesz veled Afrika?
A világbajnokság után az afrikai élet visszatért a normális kerékvágásba, ami a legkevésbé sem derűs - rendkívül nagy a szegénység, ráadásul Afrikát háborúk is sújtják. A pénzügyi válság ellenére az EP-képviselők úgy vélik, az EU-nak támogatnia kell Afrikát, különösen az egészségügy fejlesztését.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.