Könnyebb lesz pénzhez jutni

Február elejétől a K&H kedvezőbb feltételekkel kínálja a kis-, és középvállalkozások számára a K&H Új Magyarország Mikrohiteleket. A hónap elejétől az igénylők köre is bővül, hiszen a közép-magyarországi régió ügyfelei számára is elérhetővé válnak az említett Mikrohitelek. Február 11-től pedig az új refinanszírozott Hitelprogram keretében a K&H-nál 10-100 millió forint összegű, kedvező kamatozású beruházási hitel igényelhető árfolyamkockázat nélkül.

2009 februárjától a K&H Új Magyarország Mikrohitelek eddigi fix kamatozását egy rugalmasabb árazási rendszer váltja fel. A rendszer lényege, hogy a jobb minősítésű, valamint több tárgyi fedezetet biztosító ügyfelek kedvezőbb kamattal vehetnek fel Mikrohiteleket. Ez fordított arányban is érvényesülhet oly módon, hogy kevesebb tárgyi biztosíték mellett is kaphat pozitív elbírálást a hiteligénylés, amennyiben az ügyfél vállalja a magasabb kamat fizetését. Az új feltételeknek köszönhetően az ügyfél minősítése és a hitelfedezet aránya függvényében, jelenleg 7,5% és 11% között mozog a fizetendő éves kamatszint, ami a jegybanki alapkamattól függően változik a jövőben.

A megváltozott feltételrendszerben az Új Magyarország Hitelgarancia a Mikrohitelek kötelező biztosítéki elemévé válik. A garancia igénybevétele nem növeli az ügyfelek költségeit, és az azzal kapcsolatos ügyintézést teljes egészében a bank végzi.

Kik vehetnek fel hitelt?

A K&H Új Magyarország beruházási és forgóeszköz hitelt a mikro-, és kisvállalkozások immár egész Magyarország területén igénybe vehetik, mivel február elejétől a Közép-magyarországi (KMOP) régióba sorolt ügyfelek is igényelhetik mindkét hitelformulát.  Az igénylő felé elvárás, hogy székhelye az Európai Gazdasági Térség egyik államában legyen, és magyarországi fiókteleppel rendelkezzen. A kezdő vállalkozások számára is elérhető hitel további feltételei változatlanok maradnak, azaz az igénylő cég nettó éves árbevétele nem haladhatja meg az évi 200 millió forintot és maximum 9 főt foglalkoztathat.

2009. február 11-től az új refinanszírozott Hitelprogram keretében a K&H Banknál 10-100 millió forint összegű, kedvező kamatozású beruházási hitel igényelhető árfolyamkockázat nélkül. A hitel forint alapon, az euró alapú devizahitelekkel megegyező kamatozással biztosít finanszírozási lehetőséget a kkv-k számára. A kkv Hitelprogram keretében a közép-magyarországi régióban megvalósuló beruházás nem finanszírozható.

A K&H Új Magyarország beruházási hitel felvétele 20%-os önerőhöz kötött, a támogatott projekt megvalósítását pedig a hitelfolyósítástól számított 60 napon belül kell megkezdeni. A kamat- és a tőkefizetés havonta történik, a tőke törlesztését 1 éves türelmi idő eltelte után megkezdeni.

A K&H Új Magyarország forgóeszköz hitel felvétele nem igényel önerőt a vállalkozásoktól, a tőketörlesztés megkezdésére 2 hónapos türelmi idővel számol a pénzintézet. A felvett hitel céljául szolgáló forgóeszköz-beszerzést a hitelkeret megnyitásától számított 60 napon belül itt is meg kell kezdeni. (Öt kereskedelmi bank írt alá szerződést hétfőn Budapesten, összesen 140 milliárd forintnyi kedvezményes forgóeszközhitel közvetítéséről a vállalkozások felé.)

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo