Egy mikro- vagy kisvállalkozás tanácsadó bevonása nélkül, kellő szakértelem és apparátus hiányában nem sok eséllyel vehet részt az európai uniós pályázatokon. Megbízható, eredményes pályázati tanácsadót találni azonban nehéz, annak ellenére, hogy rendkívül sokan vallják magukat e szakmában jártasnak.
Az első szűrő, hogy a szolgáltatásaikért cserébe vannak, akik sikerdíjat (a pályázattal elnyert összeg bizonyos százalékát), mások eseti fix díjat, megint mások havi vagy éves átalányt, illetve ezek kombinációját kérik. Mindenki másra esküszik, de a mindkét fél számára legmegnyugtatóbb változat, úgy tűnik, hogy a kombinált. Amihez azonban érdemes ragaszkodni: az első tanácskozás legyen ingyenes! És a tanácsadó már ekkor, az előzetesen bekért pénzügyi mutatók és a cégtörténet alapján mondja meg őszintén: van-e reális esély. Ugyanis a legtöbb pályázatnál az összes lehetséges pontszámnak mindössze a 20-30 százaléka az, amit a projekt tartalmáért adnak, a fennmaradó 70-80 százalék a pályázó vállalkozás stabilitásától, lényegében a klasszikus "hitelképességétől" függ. (Más kérdés, hogy ez vajon helyes-e.)
A pályázati pénz pluszforrás
Óvakodjunk azoktól a tanácsadóktól, akik referenciáik és szakmai felkészültségük helyett a bennfentes kapcsolataikra hivatkoznak - figyelmeztetnek a szakemberek. Hiszen a tanácsadónak nem ér véget a feladata - és a vállalt felelőssége - a pályázat elfogadásánál:
- Legalább ilyen fontos a szerepe ezt követően, amikor a pályázónak bizonyítania, adminisztrálnia kell a sikeres teljesítést a hatóságok felé - mondja Váczi Dávid, az OTP Hungaro-Projekt vezető projektmenedzsere.
S egy másik, általános érvényű jó tanács: csak pályázati pénzre alapozni egy szükséges beruházást nem szabad. Hiszen mind a hazai, mind az uniós forrású pályázatok utófinanszírozók, ami azt jelenti, hogy előbb el kell legalább kezdeni a tervezett beruházást saját forrásból, hogy majd utólag, a számlák alapján visszakapjuk támogatásként a pénzt.
- Vagyis az számíthat sikerre, aki a pályázattal elnyert pénzt nem kizárólagos, hanem pluszforrásként éli meg, az önerő kiegészítéseként - fogalmaz Vicze Gábor, a Microsoft Magyarország EUGA program vezetője.
Ám, ha a projektet nem készítettük elő, ha nincs saját erőnk - ami előre gondolkodva banki hitellel is előteremthető -, akkor miből kezdjük el? Az pedig megint csak nem járható út, hogy egy már korábban megvalósított fejlesztés számláival igazoljuk a teljesítést, mivel aki már belefogott a projekt megvalósításába, az ezzel eleve kizárta magát a támogatásból.
- Az egyik legnagyobb probléma az, ha a tervezett fejlesztés piacilag és pénzügyileg nem megalapozott, és a pályázatban nem sikerül bizonyítani, hogy megvan az igényelt támogatásokon kívüli saját erő, és a fejlesztés megvalósítását követően működőképes és fenntartható a fejlesztés - ért egyet az előbbiekkel dr. Lőricz Sándor, a K+F Tanácsadó Központ ügyvezetője.
Gyakori formai hibák
Gyakori, hogy hiányoznak egyes előírt mellékletek, illetve azok nincsenek szinkronban a pályázati adatlapon leírtakkal. Érdemes alaposabban átolvasni a pályázati kiírásokban lévő adhatósági és kizáró feltételeket, valamint átgondolni a vissza nem térítendő támogatásokért cserébe elvárt vállalásokat, és ez alapján eldönteni, érdemes-e pályázni. Hasznos lehet az előző pályázati ciklusban nyertes pályázatokról megjelent információk tanulmányozása is.
- Az európai uniós pályázatok értékelői, bármilyen hihetetlennek hangzik is, gyakran nem ismerik magát a pályázati kiírást. Ezért nemegyszer olyan anyagokat hiányolnak a beadott pályázatokban, ami a pályázat szempontjából nem lényeges - folytatja Hoffmann János pályázati tanácsadó, a H&Gy Consulting ügyvezetője. Akitől azt kérdeztük, szerinte melyek a hiánypótlás kérésének, illetve az elutasításnak a leggyakoribb okai.
- A beadott pályázatok jelentős részét formai hibák miatt utasítják el. Gyakori például, hogy a pályázó nem írja alá az összes oldalát - ha egy lap mindkét oldalára nyomtatott, akkor mindkettőt -, márpedig ez feltétel. Továbbá, hogy nem csatolja valamennyi előírt mellékletet, például a pályázati adatlapot, az ellenőrzőlapot, a projektvezető önéletrajzát, a bizonyítványainak a másolatát. Előfordul, hogy olvashatatlanok az adatlapokon az adatok, és formai hiba az is, ha nem elegendő példányszámot adunk be a dokumentumból, vagy több borítékba tesszük azt. A formai hibás pályázatok nem bocsáthatók szakmai bírálatra, a pótlással pedig mennek az értékes napok. De ezekre elég odafigyelni. Az viszont már nehezen kivédhető, hogy az értékelők nemegyszer szubjektív tényezőket objektívnek állítanak be - teszi hozzá a szakember. - Közismert fogalmakat új tartalmakkal ruháznak fel, olykor csak azért, hogy bemutassák, ők mennyire értik a projekt tartalmát, de amit az ötletadó és a későbbi megvalósító enyhén szólva másként gondolt. És ami a legfájóbb, hogy a személyes önzést sem lehet mindig kikapcsolni.
Az, hogy a pályázati kiírások sajnos éppen ott elnagyoltak, ahol pedig lényegesen pontosabban kellene megfogalmazni az elvárásokat, igen megnehezíti a pályázatok elkészítését. Ebből fakad azután, hogy utólag nem bizonyulnak elégségesnek a benyújtott okiratok, dokumentumok, és a pályázatban leírtak valóságtartalmát mindenféle hivatalokkal kell még igazoltatni. Az időben jött információ, a kész tervek és a saját célnak a pályázatban megfogalmazottal való egyezősége tehát még mind nem elég garancia a sikerre.
Hamarabb is felfüggeszthetik
- Sok pályázatot írnak ki igen rövid határidővel - veszi át a szót Mokcsay Bernadett, a CHIC Közép-magyarországi Innovációs Központ pályázati üzletágvezetője.
Igaz, ennek az a legfőbb oka, hogy elhúzódott az EU-s támogatások megítélése, és ahhoz, hogy a 2007-es forrásokat még idén le tudják kötni, szükségszerűek a rövid határidővel kiírt pályázatok, hogy még beleférjen az elbírálás és a támogatási szerződések aláírása. A megfelelő előkészítő munkát segíti valamelyest, hogy a pályázatokat a kiírás előtt társadalmi vitára bocsátják, és maga a tervezet már jóval korábban elérhető, mint a végleges kiírás. A pályázó szemszögéből persze ez a bizonytalanságot is fokozhatja. Nyilván érthető, ha a kiírót akadályozza például az úgynevezett kisvállalkozói csoportmentességi szabály, ugyanakkor a késedelem behozása mindig áthárul a pályázóra, akinek a határidő előtt a pályázatban megkövetelt valamennyi mellékletet biztosítania kell.
- Sok esetben előfordul, hogy a rendelkezésre álló források kimerülése miatt felfüggesztik a kiírásokat - tér át az egyik leggyakoribb problémára a tanácsadó. - Ilyen volt ebben az évben a TÁMOP-2.1.3 Munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások számára, a KMOP-2007-1.2.1/A Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése, a KMOP-2007-1.2.6 Minőség, környezet és egyéb irányítási rendszerek támogatása vagy a KMOP-2007-1.2.5 Vállalati folyamatmenedzsment támogatása című pályázat. Ezzel nehéz kalkulálni. Emiatt érdemes akár már a végleges pályázati kiírás megjelenése előtt elkészíteni a megvalósítani kívánt projekt munkatervét, időbeli ütemezését, és megkezdeni a szükséges mellékletek beszerzését - általában aláírási címpéldányra, jogi státus igazolására, engedélyekre, tervdokumentációkra, árajánlatokra van szükség -, hogy a pályázati anyag mihamarabb összeálljon, és a benyújtási határidő elején beadható legyen. Jó hír a rosszban, hogy többnyire néhány nappal a felfüggesztés előtt közleményben értesítik a nyilvánosságot, így a folyamatban lévő pályázatok még néhány napig benyújthatók.
Megjelent a Piac és Profit magazin decemberi számában.