25 milliós lesz a hitelkeret?

A kisvállalkozások likviditási problémáinak megoldását segítő hitelkártyák harmadát a kereskedelemben használják. Limite 25 millió is lehetne Kóka szerint.

Kóka János az "Az Európai Kereskedelem Napja" rendezvényén tartott nyitóbeszédében a GDP nyolcadát termelő ágazat fontosságáról szólt. Kiemelte, hogy hazánkban 180 ezer vállalkozás él a kereskedelemből, főként kisvállalkozások. A támogatási program fejlesztése érdekében további tárgyalásokat folytat a gazdasági kormányzat. A kisvállalkozások napi likviditási problémáinak megoldására a legsikeresebb támogatott konstrukció a Széchenyi Kártya. A kártyabirtokosok harmada a kereskedelmi szektorban dolgozik. A konstrukció átalakításában a tárca az értékhatár 25 millió forintra emeléséről folytat tárgyalásokat, mely a jelenlegi forgóeszközök finanszírozása mellett már beruházásra is felhasználható lesz.

12 százalék

A kereskedők évek óta hangoztatják, hogy a kereskedelem elismertsége alacsony, nem csak Magyarországon, hanem az Európai Unióban is, miközben hozzájárulása a GDP-hez az EU-ban 13%, hazánkban 12%. A kereskedelem az egyik legnagyobb foglalkoztató, az EU-ban 27 millió, hazánkban fél millió fővel, az EU-ban 5,5 millió, hazánkban 180 ezer vállalkozással, melyek 95%-a kis- és középvállalkozás.

Az uniós csatlakozás, a korábbiaknál sokkal élesebb verseny, a korlátozások megszüntetésének  következtében módosul a belső piac, a kínálat összetétele. Ez a folyamat megfigyelhető volt az Unióban az elmúlt években (például Ausztriában, vagy Portugáliában egyaránt).

A kereskedőknek érdekük a versenyképes hazai termékek beszerzése, hiszen a kisebb szállítási költség eleve megtakarítást eredményezhet a beszerzési árakban. A napról napra élesedő versenyben az ár, a vásárlók igénye meghatározó tényező, ezt a termelőknek, szállítóknak is figyelembe kell venni. Természetesen minden piaci szereplő számára megkerülhetetlen követelmény a minőségi előírások megtartása. A kereskedelem kizárólag kiegyensúlyozó szerepre törekedhet, ami az eltérő érdekek sokrétűségét figyelembe véve esetenként igencsak nehéz feladat., ráadásul a kereskedelem helyzete sem lett könnyebb az uniós csatlakozást követően, mivel a hazai kisvállalkozások piaci lehetőségei romlottak.

#page#

Wal-Mart jön, Centrum megy

A kereskedők megítélése szerint a kis- és középvállalkozások felzárkóztatásának kormányzati támogatása a termelők és a kereskedők körében egyaránt sürgető feladat. A kereskedelemben tevékenykedő kis- és középvállalkozások helyzetét alaposan megnehezíti a koncentráció várható további erősödése, aminek következtében az üzlet- és a vállalkozásszám csökkenni fog az elkövetkező 3-5 éves időszakban. További új szereplők megjelenése is várható, például a világ legnagyobb kiskereskedelmi hálózata, a Wal-Mart, vagy más uniós élelmiszer diszkontlánc belépése. Időközben pedig régen meghatározó hálózatok szűnnek meg, alakulnak át (Centrum, Skála)

Ker.törvény

Napjaink egyik legidőszerűbb kereskedelempolitikai feladata a kereskedelmi törvény megalkotása, melynek kormányzati szintű feladatai már csaknem teljes egészében lezárultak. A korábban vitatott kérdésekben sokat közeledett a kormány és a kereskedők álláspontja, így például a nyitva tartás, a szakképzés, a beszerzési ár alatti értékesítés, vagy a nagy alapterületű értékesítőhelyek építésének engedélyezése kérdéseiben csaknem teljes az egyetértés.

A kereskedők üdvözlik, hogy a kormány "100 lépés" programjának egyes intézkedései a feketegazdaság visszaszorítására irányulnak. A kormány "100 lépés" programjának foglalkoztatást érintő elemei egyik oldalról az ellenőrzések szigorításával, másik oldalról a foglalkoztatás feltételeinek rugalmasabbá tételével (például alkalmi munka, pályakezdők Start programja) kísérlik meg a feketegazdaság visszaszorítását.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo