Már kisgyerekkorunkban megtanuljuk, hogy a nem és igen szavaknak milyen erőteljes hatásuk van, és hogy a felelősség a felnőtt dolga. Sorsunk alakulása döntéseinktől függ, hiszen életünk a kisebb-nagyobb problémák megoldása szerint alakul és problémamegoldó technikánk minket jellemez. Ha gondjainkat nem oldjuk meg, előbb krízishelyzetbe, majd később válsághelyzetbe hoz bennünket. A kibúvók, a problémázgatás szorongást, stresszt, egyensúlyvesztést okozhat. Az idegeskedés felemészti időnket és energiánkat, eredménytelenné és boldogtalanná tesz bennünket. Akár egy új szoftver megismerésén fáradozunk, akár egy levelet stilizálunk, vagy egy értekezletet készítünk elő, alkalmazotti értékünk attól függ, milyen hatékonyan tudunk gondolkodni. Az aggódás azonban leblokkolja az elektromágneses és vegyi impulzusokat agyunk gondolkodó szektorában. Ráadásul, amikor a csúcsforgalom közepette azon idegeskedünk, hogy elkésünk-e a munkából, vagy amiatt rágjuk a körmünket, hogy megkapjuk-e az áhított munkakört, nem csak a szellemi teljesítményünket rontjuk, hanem a testünknek is ártunk. Mert az aggódás aláássa immunrendszerünket, és fogékonnyá tesz bennünket a betegségekre.
Az aggódás megszüntetésének az egyik legjobb módja , ha csak a mai nappal foglalkozunk és nem hagyjuk az aggodalmakat felgyülemleni. Egyszerű megoldás, ha egy számunkra bevált relaxálás után, tiszta fejjel világosan megfogalmazzuk, akár írásban is, az aggodalomra okot adó helyzetet. Előfordulhat, hogy amikor világosan definiáljuk a problémát, már látjuk is a nyilvánvaló megoldást. Másodszor: határozzuk meg a lehető legrosszabb dolgot, amely a helyzet eredményeként bekövetkezhet, és döntsük el, hogy igenis elfogadjuk, ha netán bekövetkezik. És akkor már nem marad mi miatt aggódni! Végül: kezdjük el azonnal minimalizálni a lehetséges következményt! Minden döntésednél határozzuk meg a legrosszabbat, ami megtörténhet, és aztán tegyünk róla, hogy ne történjen meg! Mert az aggodalom igazi ellenszere a céltudatos cselekvés. A helyes döntéseket a tapasztalat hozza majd meg, , ezért eleinte sokat „hibáznunk, amivel egyet tehetünk csak, hogy tanulunk belőle.
Rossz döntéseink, és nem döntéseink következményeit nem könnyű megélni. Ebből a szempontból alapvetően két embertípus van. Az egyik kifelé”, a másik befelé fordulva éli meg a negatív élményeket. Egyik sem találhatja meg azonban a vágyott és szükséges egyensúlyt, ha a rossz döntéseket kudarcként éli meg. A kifele forduló, tevékeny ember ugyanis tudatosan kitörli, kirekeszti agyából a negatív élményt, azaz elfojtja. A befelé forduló viszont túlreagálja problémáit.
A boldogság és a siker útjában álló összes akadály nyolcvan százaléka belső eredetű. A titok az, hogy meg kell szerezni az (ön)ismeretet, és addig kell gyakorolni azt, amíg készséggé nem válik. Meg kell tudni, mi korlátoz bennünket, és foglalkozni kell vele.
Ne aggódj, cselekedj!
Amikor megkérdezik az emberektől, mi miatt aggódnak, általában a következőket válaszolják: 40%-ban olyan dolgok miatt, amelyek sohasem következnek be, 30%-ban elmúlt dolgokért, amelyeken egyébként sem lehet már változtatni, 12%-ban feleslegesen az egészségük miatt, és 10%-ban apró, jelentéktelen dolgok foglalkoztatják őket. Így 8% marad, aminek felét olyan dolgok teszik ki, amelyekkel kapcsolatban semmit nem lehet tenni. Tehát a legtöbb embert aggasztó dolgok mindössze 4%-án lehet változtatni. Akkor, mi a megoldás?
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.