Bozóki miniszter jól tudta, hogy a hon másik hangsúlya pár órával korábban Merkel kancellár asszonynál vizitált. Bozóki miniszter, aki bizonyosan hisz az igényes magyar kultúra egységes képviselhetőségében, talán remélte, hogy a másik hangsúly abbéli minőségében, hogy a Magyar Országgyűlés tagja, a legnagyobb ellenzéki párt vezére, s a foci mellett a kultúrát is szerető politikus, kivár pár órácskát és átsétál az egyik hangsúlyhoz, az Ungarischer Akcenthez, annak megnyitójára. Ekkor maga a kancellár asszony is kénytelen lett volna megkülönböztetett figyelemmel lenni a magyar évad első pillanataira, hiszen azt látta volna, hogy egy protokoll esemény erejéig Budapest is képes nagykoalícióra: a Magyar hangsúly berlini megnyitásán kéz a kézben szerepel a magyar kormányzat és ellenzéke.
Jelentjük, csak egy hangsúlyra - Akcentre - futotta március 8-án Magyarországnak Berlinben. A másik távozott a német fővárosból, s talán majd Kertész II pályára lépése alkalmából tér vissza oda a felolvasni és gólt lőni egyaránt képes nemzeti íróválogatott kíséretében, esetleg tiszteletbeli trénereként. Vagy mégsem?
Ezért is kérdés, hogy Bozóki miniszter vajon a jövőbe látó képességéből villantott-e fel egy keveset a kulturális évad megnyitóján? Mert hát sikerült neki a németországi foci világbajnokságot, a szintén németországi magyar kulturális évadot a focizni kész íróinkkal együtt úgy párosítania, hogy a német kancelláriának akár eszébe is jusson: az ugyancsak Berlinben portyázó Orbán Viktornak jár egy jó zsuga is a vébé-döntőjére, elvégre 8 évvel ezelőtt Párizsban is ott feszített a díszpáholyban - miniszterelnökként. Ezt a jövőt látja Bozóki, vagy csak jól blöfföl, hiszen Merkel asszony vendége ugyebár már az Ungarischer Akcent megnyitón sem tette le a névjegyét, úgy elszelelt Berlinből. Rohant a budapesti parlamentbe, hogy kihasználja a félig telt Házat rögtönzött egypercesének elmondására.
A labdarúgó világbajnokságot amúgy nekünk illik tisztes távolságból figyelni, tekintettel ebben a sportágban szerzett szerény - és folyamatosan szerényedő - érdemeinkre. De hogy ez ne legyen mindig így, létrejött a magyar nagykoalíció. No nem az, amelyikről Orbán Viktor éppen Merkel asszony előtt kinyilatkoztatta, hogy a németországi változatból ő bizony nem kér. Van nekünk saját nagykoalíciónk akár még ideológiai felütéssel is, a ma is liberális, s az egykoron liberális párt, az SZDSZ és a Fidesz egy-egy vezető politikusa ilyen alapon focizza vissza az országot a nagypályára. Nem a felcsútira, hanem az annál is nagyobbra, a budapestire meg a debrecenire: Kóka János és Kósa Lajos múlt héten megkötött nagykoalíciós egyezménye a 2012-es magyar-horvát labdarúgó Európa-bajnoki pályázatot hivatott segíteni.
Kóka János gazdasági miniszternek, akinek a múlt hét csütörtöki napját sikerült Párizsban töltenie, pihentető lehetett a francia üzleti élet szereplőivel való találkozó. Mert ott, bár vélhetően sem a házigazdák, sem a vendégek nem az anyanyelvükön, hanem angolul beszéltek egymással, de az történt, aminek történnie kellett: értették egymás. Az ilyesmi tényleg lehet üdítő, pihentető, kivált, ha a magyar miniszternek egy nappal korábban Magyarországon magyarul nem sikerült ugyanez: kihívójával, Áder Jánossal úgy vitázott a tévé képernyője előtt energetikáról, életszínvonalról, hogy az Áder-pártiak csak Áder-igazságokat, a Kóka-pártiak pedig csak Kóka-igazságokat hallottak, értettek, a többiek - értsd: ingadozók - pedig azonnal átlendültek a Milan-Bayer München meccset közvetítő tévécsatornára. Még mielőtt Kóka János a kardjába dőlne, sietünk megnyugtatni: nem érdemes. Akik annak alapján döntenek voksukról, hogy a kegyeltjük szépen mosolyog, jól kötött nyakkendőt visel, van-e a nyakában ujjnyi vastag, szögletes láncszemekből összerakott aranylánc, a fülében meg fülbevaló, azok nem a pornófilmek órájában győzetik meg magukat.
Kókának akkor sincs igaza, amikor azt hiszi, számokkal, valós adatokkal ki lehet állni a pulpitusra, vitázni lehet a tévében. A számokat, grafikonokat szemlélni hajlandó polgártárs általában tudja, hogy miről szólnak az eléje rakott számok, s miről az adatokkal kifejezhető változások. Abban a világban azonban, amelyikben egyre kevésbé fontos milliónyi embernek a mi mennyi és a miért annyi, ott csak annak van létjogosultsága, hogy készen kapott értékítéleteket tálaljanak fel nekik, megfelelő indulatkörítéssel persze. Ezek a milliók egyszerűen tesznek arra, ha meg akarja mutatni nekik a régi és az új gázszámlákon a számokat, grafikonokkal a változásokat. Ilyen agitációra - számok, csíkok, vonalak, körök szemlélgetésére - nincs érkezésük. A készen kapott eredményre persze van: ostya nélkül is boldogan beveszik, a mostani lakossági számla több a réginél, ezért üsd is szét az agyát azoknak a gazembereknek, akik a veszteteket akarják és drágítottak nektek a gázt. Gyűlölni, anyázni mindig is jó volt, most is jó, de - óhajtják e dicső milliók - ne kelljen már azzal gatyáznunk, hogy mi keressük meg az ellenséget. Tessék megmutatni, ki az, s akkor majd anyázgatunk neki szakmányban.
#page#
Amúgy tökéletesen mindegy volt a múlt héten, hogy látunk-e számokat, grafikonokat a képernyőn a Kóka-Áder vita alatt, vagy sem. A Fidesz sem azért tiltotta le, mert azt hitte, hogy azon múlik bármi is, hanem azért esett neki a Magyar Televíziónak, hogy szondázza: a Szabadság téren még mindig jelesre vizsgáznak-e szervilizmusból? Jelentjük, jelesre vizsgáznak. A Kóka-Áder vita 400 ezer nézője pedig grafikonoktól függetlenül is vagy azt akarta hallani és hinni, amit Áder mondott, vagy azt, amit Kóka: bizonyára eleve tudták a számokat, s kíváncsiak arra voltak, hogy az egyik politikus mekkorákat linkel, a másik meg milyen vehemenciával képes védeni a tényeket. A nem párthívők és nem eleve hozzáértők pedig nem voltak ott, meccset néztek.
Akkor tehát a szervilizmus tesztért balhéztak volna akkorát a Fidesz háttéremberek? Hiszen tudták, nem oszt és nem szoroz - csak takar - a képernyőre tett grafikon. Nem, nem, minden bizonnyal most "csak" befektettek. A következő műbalhéba. Gondolhatják, lehet majd még csatározni a KSH-val és számaival, akkor pedig különösen, ha a nép továbbra sem látja az adatokat. Mármint azokat a számokat, amelyeket - szoktuk volt hallani a vádakat - a mai kurzus mai Központi Statisztikai Hivatala állít elő. Ezzel együtt is biztos, ami biztos, adatokkal jobb nem zavarni az esti tévézőket, olyan adatokkal pedig végképp nem, amilyeneket nem a mai ellenzék prezentál.
Valahogy ilyen logikával szerezhetett magának követőket az a David Irving brit történész is, akit mostanában varrtak be egy osztrák börtönbe holokauszt tagadásért. A múlt héten pedig az újságírókat tiltották ki a dutyi beszélőjéről, mert az elítélt megint késznek mutatkozott össze-vissza beszélni, továbbra is azt bizonygatni, hogy senkit nem vittek gázkamrákba. Az angliai illetőségű, Bécsben bíróság elé állított ember mi másra építhetett megelőzőleg, mint a néphülyítésre, a félművelt milliókra, arra a generációra, amelyiknek szülei, nagyszülei a rommá lőtt és bombázott Európát már helyre állították, nekik pedig az ép, a békés, a kényelmes adatik meg. Pár év múlva miért is ne lehetne egy másik David Irving, aki majd megáll Berlin közepén az arra kószáló diákcsoportok előtt és ujjával a semmi felé mutat, mondván, voltak régebben, akik azt hazudták, hogy itt egy fal állt, emitt kelet-németek meg kommunisták laktak, amott nyugat-németek meg kapitalisták éltek. S mert éppen nem lát sem falat a turistacsoport, az a másik - akkor éppen idegenvezető - David Irvingnak már csak annyit kell mondania: nem is volt, csak kitalálták. Nyugodtan lehet majd tagadni a vasfüggönyt is, a holokausztot, aszerint, hogy ki és mit akar másként beadni a félművelt, hülyíthető tömegeknek. Paradoxon, de alighanem igaz, az információs társadalom polgárainak milliói is akkor érzik jól magukat, ha készen kapják a tetszés szerint összerendezett adatokból a helyettük, de nekik megfogalmazott véleményeket. És már vissza is értünk oda, ahonnan elindultunk: miközben tele van a szánk csipsszel, ráhörpintett kólával, gond nélkül be tudják adni nekünk, hogy éhezünk, ráadásul most jobban, mint négy évvel ezelőtt.
Az MTV most már tudja, nem kell ám túl sok pénzt áldoznia arra, hogy felcicomázza a politikai műsorokat, fogyaszthatóbbá tegye a vitát a képernyőn "felúszó" grafikonnal, táblázattal, ilyen-olyan bejátszással. Elég egy darab kamera meg egy darab vitavezető és már mehet is a politikusok show-ja. Mint hírlik - hülyítette a népet egy Galamb névre hallgató tévés - , az MTV talán legszebben beszélő, s talán leglátványosabb munkatársa politikai műsorvezetővé képezteti át magát, színésznőként nyert felvételt egy latin-amerikai szappanopera stábjába. Winkler Nóra - hallhattuk a múlt héten a Galamb-féle kacsát - egy olyan hölgyet alakít majd hosszú hónapokon át, aki nem elég, hogy vak, de még süket is meg néma is. De amíg nem ő a választási vitavezető a közszolgálati csatornán, addig nem lehet megspórolni az egy darab kamera mellé rendelt egy darab beszélő műsorvezetőt. A közszolgálati nem is hagyhatja nézőit kézségek között úgy, mint a múlt héten tette egyszerre két kereskedelmi tévé egy-egy hírmagazinja is. Azaz: az egyik csatornán úgy este negyed nyolc magasságában bevallotta, hogy nem vallja be életkorát minden magyarok Kiszel Tündéje. És mit tesz isten, fél órával később, a másik csatorna másik hírműsorában ugyancsak föltették neki a komoly riporteri leleményt is sugárzó kérdést: hány éves tetszik lenni? De itt legalább nem táblázatokat, grafikonokat nyomtak oda a készülék előtt bóbiskolónak, hogy segítsék őt a tájékozódásban, hanem Kiszel Tünde kicsomagolt melleit: néző, ebből a látványból mondd meg, hány éves a néni!
#page#
A néző nem mondta meg, csak azt, hogy valószínűleg különböző időpontokban készültek a felvételek, mert vagy a dússágok voltak egykor kisebbek, vagy Kiszel Tünde keze mérete a változékony, hiszen az intim testrészét előbb még teljesen - ha nem is folyamatosan - elfedni képes tenyerével egy másik filmezés alkalmával semmire sem ment, mintha ott sem lett volna, ahová tette, aztán meg már nem is tette oda. Miközben a közszolgálati csatornán már-már üvöltöttek a politikusok - figyelj már ide, te szavazó! -, addig a két kereskedelmi adón a Kiszel-keblek beszédesen hallgattak. Majd gazdájuk megmutatta, milyen szép is ő egy rózsába belefestve, gyermekestül. Ezek után ki az, aki átkapcsol a közszolgálati csatornára, ahol adóforintjainkból sugározzák nekünk azokat a műsorokat, amelyekben adóink megszavazóit látjuk és halljuk egyre több órán keresztül?
Úgy tűnik, nemcsak a hétköznapok adófizető embere engedi magát marasztalni a Kiszel-keblek csatornáinál, hanem bősz ellenzéki politikusaink is elfelejtenek visszakapcsolni a politikai arénába. A bizonyíték erre vitán felüli, a közszolgálati ugyan egy teljes negyed mondattal utalt rá, a jobboldalról mégsem érdekelt senkit sem: "fiúk, jön a 15 százalékot felváltó 20 százalékos áfa, az évközi adóemelés". Bizony jön, s emiatt egy hónapja ármánykodónak, hazugnak, kóklernek kegyeskedtek nevezni a pénzügyminisztert. A múlt héten a GKI nem egyebet jelentett be, mint azt: feltéve, hogy normális kormány kerül hatalomra a választások után, első dolga lesz az egyensúlyjavítás, benne a 20 százalékra emelt áfával. Lám, választási tényezőkké kezdenek válni a Kiszel-keblek, mert az ellenzék (is) a közcsatorna, illetve az aznapi, másnapi hírharsonák helyett a kereskedelmi csatornák domborműveinél időzött.
A GKI azonban nem várta meg, míg a nyilvánosságra hozott 20 százalékos felfedezését véletlenül nem csupán elolvassa, de ne adj' isten, saját retorikája javára hasznosítja is valamely adó- és, járulékcsökkentésben, bőségesen finanszírozott nyugdíjasokban gondolkodó ellenzéki főpolitikus. A gazdaságkutató kapásból hozzátette, a reálbér-növekedés legalább 4 százalékos lesz az idén is, azaz az elinduló reformok és az egyensúlyjavítás kormányprogramja sem vezet az életszínvonal csökkenéséhez. A múlt héten nemcsak a GKI-t nem hallották meg a most már csak saját magukat meghallók. Úgy ment át Gyurcsány Ferenc programba illő jóslata is a jobboldal szűrőjén, mint kés a vajon. A kormányfő pedig nem egyebet, mint házasságot ajánlott a kis cégeknek. Mondta is az MGYOSZ vezérei és a sajtó előtt, hogy európai kvalitású kis és középvállalkozások akkor lesznek, ha a sokszázezer vállalkozás elkezd összeolvadni, elindul a felvásárlás, a beolvadás folyamata. Több mint gyanús, ha már ebbe sem köt bele a családi gazdaságok és családi adózás léptékében gondolkodó jobboldal.
És nem kötött bele. Talán mert érezte, túl nagy pofon közeleg. És nemcsak közeledett. Kolosi Tamás Tárki-főnök hű maradt önmagához, s mint mindig, ezúttal is ott hallatta a hangját, ahol a győztest tudta. A Fidesz-időkben a Fidesz háza táján, s most - jól mérő szociológus lévén - személyesen Gyurcsány Ferenc mellett.
A Tárki megmérte a népet és kiderítette: veszett jól él, saját magához képest mindenképpen.
Tönkre vágta a hitelét a Tárki és gazdája, Kolosi Tamás - nyilatkozta is kellő rémülettel maga Orbán Viktor. Pedig nem történt más, mint az, hogy bár Kolosi mérte meg a lázat, de a hőmérőt a Fidesz-elnök olvasta le, jól gondolva, hogy hitel ide, hitel oda, Kolosi eddig még nem tévedett, pontosan tudta, melyik fenékből hány fokot mutató hőmérőt fog kihúzni.
