Egy Magyar György nevű derék ügyvéd a múlt héten több menetben is a nyilvánosság előtt igyekezett bizonygatni, hogy a Centrumnak - a moblifizetéses módszert bevezető vállalkozás egyik tulajdonosának - sokkal inkább érdeke a nagy hátralékok keletkeztetése, mintsem az, hogy az első felszólításra nyomban pénzéhez jusson. Doktor úr, könnyen lehet, hogy ez is igaz, de az is, hogy ha az irodája előtt egy szép nap reggelén felsorakoznának azok a 2002-es Centrum-ügyek miatt most, 2007-ben akasztásra várók, akkor pillanatok alatt megjelenne a rendőrség az ablaka előtt, és a tömegtől kérné a területfoglalási engedélyt. Képzelje csak el, ügyvéd úr, mi lenne, ha két-három év múlva, a Centrum által is tulajdonolt fizessen mobillal mozgalmat hirdető társaság legújabb típusú ügyfelei is megjelennének az irodája előtt, ugyancsak a jogvédelem reményében. A parkolási díj miatt indokolatlanul sanyargatottak mellé ők is beállnának a sorba, lévén nem tudják majd igazolni 2010 februárjában, hogy 2007 februárjában úgy hajtott fel az autópályára, hogy a matricát mobilon vásárolták meg. Az irodája, doktor úr, biztos, hogy jó helyen van? Elfér előtt annyi ember?
Üzleti értelemben mindenesetre már most vizsgázik a parkolási mellé a matricaárusítási szakmát is portfoliójába felvevő Centrum. Az ugyanis tény, hogy a múlt héten a Centrum-követeléseket megvásárló Intrium 2002-es "ügyre" vonatkozó fizetési felszólítását kézhez kapó, az Intrium nevű vállalattal érdemben kommunikálni nem tudó "ügyfél" döntött: ha már egyszer acul csapta őt a Centrum, akkor nem tartja oda a másik arcát is a következő pofonért. Dolgozni indult az ország másik végébe, autóval és autópályát használva. A mobliját szorongatva a kezében, már-már hajlott is arra, hogy a legújabb - fizessen mobillal - szolgáltatást kipróbálja, de felötlött benne az Intrum-fenyegetés, s legott a Pannon szolgáltatás telefonszámát pötyögte be: most ugyan kicsit többet fizet, de a matrica mellé megvásárolta a nyugalmát is, öt év múlva ugyanis nem követelik rajta a 2007. februári útdíjat.
Manapság persze egyre divatosabb kórság az üldözési mánia. Akinek van ilyenje, az a múlt héten - hallgatva rádióműsort, nézve tévés hírmagazint - biztosra vette, hogy a Centrum-Intrum akciósorozat csak a felszínen pénzbehajtás, a valóságban azonban a nép egyfajta terelgetése. Olyan terelgetése, amilyennek üzenete is van: létezik ám az a hatalom, hatalmi gépezet, amelyik nem engedi elfelejtenünk régi jó szervilizmusunkat. Nemcsak a múltban volt arctalan a mindenek felett álló hivatal, hanem az ma is, hiába közeleg az idő, amikor informatikai eszközökkel ügyintézünk önkormányzatnál, adóhivatalnál, illetékhivatalnál, társadalombiztosításnál, vagy éppen a gyerek iskolájában. Az e-ügyintézés általánossá válása idején is számolnunk kell a fegyelmező, büntető, rendet vágó "láthatatlan légióval". S ha azt hisszük, hogy az Intrum lehetőségei egy jogállamban végesek, akkor azért jó, ha tudjuk, tévedünk. Amint a 2002-re datált, a lakása előtti parkolásért nem fizetés vádjával 2007-ben illetett autós is tévedett, mert azt hitte, hogy csak hülyéskednek vele. De a nyomaték - ajánljuk figyelmébe az adatvédelmi biztosnak (!) - több mint viccesre sikerült, a Centrum-Intrum akciócsoport a magánautós magánember betéti társaságának tulajdonában lévő mobilszámát is begyűjtötte, elvégre csak hisszük ugyebár, hogy az Intrum lehetőségei egy jogállamban végesek. Szóval begyűjtötte és használta, a korszellemnek megfelelően sms-t küldve is felszólította áldozatát a szerinte fennálló tartózásra.
A vidéki útjára "hagyományos" pannonos autópálya matricával útra kélt autós ezúttal kicsit bánta, hogy a sztrádát választotta. Mert odafelé nem, csak visszafelé élvezte a februárban kitört májusi tavaszt, a napsütést, a tiszta levegőt, a száguldás helyett kocsikázásra ingerlő üde szellőt. Az M3-as helyett valódi országutakat szelve gördült hazafelé, a 130 helyett potom 90-nel bandukolt, vagy annyival sem, 50-nel átkelve falvakon, kisvárosokon. Még arra is volt érkezése, hogy pocsolyákat kerülgessen, hiszen azok bőven voltak, lévén a múlt hétre Teremtő a svédeknek, norvégoknak, dánoknak embermagas fehér falakat építő havazást, nekünk mindössze egy esős napot iktatott be. A sétakocsikázás, tócsakerülgetés közben döbbent rá: Uram Isten, most még csak február van, hogy a fenébe zöldült ki a határ, mi lesz, ha holnap mégis beköszönt a tél, az a szokásos, igazi.
Márpedig kizöldült, a dél-alföldi országút mentén kikelt minden a földből, ami ráért volna egy hónap múlva előbújni. Az autósnak nyomban 50 éves, budapesti, belvárosi márciusi emlékek borították el az agyát: a Szent István téri általános iskolából a nemzeti ünnep napján már egy szál ingben vitték ki osztályát a Petőfi szoborhoz köszönteni és integetni. Akkor ebből most mi következik? Valami olyasmi, mint fél évszázada? Ránk tört a tavasz, s jogos lesz megint az egy szál ing március 15-én? Vagy éppen fordítva, jön még rendes fagy, sőt, a januárban elmaradt telet is márciusban kapjuk vissza, s a Petőfi szoborhoz menet a fehér ingre rákívánkozik majd egy pulóver, arra pedig a kevéssé időjárásfüggő golyóálló mellény. A 2007-es március 15-én a korábbi történelmi korokra emlékeztető nevű helyszínre, a Szabad sajtó útra, a nemzeti ünnepen ott éppen Orbánt hallgató tömegbe igyekvő, árpádsávos husángokkal, tankokkal és más kézi fegyverekkel felszerelt tömeg ugyanis nagyon könnyen belebotolhat egy harmadik tömegbe, abba, amelyik a Március 15. téren hagyományosan - és felelőtlenül gyerekekkel - ünnepel, ugyancsak beszédet hallgat, színpadi megemlékezést néz. #page#
A februárban kikelt vetés váratlan látványa az országúton poroszkáló múlt heti autóst ugyan a régmúlt tavaszok okán álmodozásra, a közeljövő kapcsán pedig rémálomra késztette, de szerencséjére az ottani, valós idejű, nagyon is konkrét élet kapásból felébresztette. Már Berettyóújfalu után. Meg kellett állapítania néhány figyelmet érdemlő tényt. Az országút mentén más is kikelt, nem csupán a gabona. Bizonyára a környék ifjú asszonykái közül többen is kívánkoztak a természetbe, mert minden parkolóban, földutas kereszteződésben megjelentek, s öltözékük lengeségével is jelezték: itt a tavasz, sőt, itt a szerelem időszaka. Érdekes módon húsz-harminc kilométerrel arrébb, Püspökladány térségében az idősebb korosztály hölgytagjai hirdették a jó idő beköszöntét, de valahogy az autósok ott egytől-egyig az enyhe fékezés helyett a gázpedálra való taposást választották. Hogy miért? Talán sosem tudjuk meg. A múlt hét péntekén ezen az útszakaszon az üzleti élet elég sajátos akcióját is tetten lehetett érni: párhuzamosan a versenyt, illetve az egymás versenyképességének gyöngítését. Báránd település legelején az egyik ház tulajdonosa létrán állva szerelgetett egy táblát: Zimmer Frei. Az alföldi léptékek szerint nem túl nagy község másik végéig az autóst jobbról és balról harminc-negyven hasonló felirat kápráztatta el: nagyobb esetsűrűséggel hirdették a kiadó szobát, mint anno Balatonszéplak üdülősorának lakói. A következő, ráadásul nagyobb településen - gondolta az autós - ugyancsak megszámolja, ott vajon hogyan fertőz a Zimmer Frei. Nem hitte, amit látott, azaz nem látott: Püspökladányban négynél több kiírást nem talált. De ha ez így van, akkor egyszerűbb lenne az előző település határában azt kiírni: Zimmer Báránd.
Ott, a Hajdúságban, szép szóval, segítő intelmekkel a megye közgyűlése is bele tud folyni a bárándi üzleti élet alakításába. Már csak azért is, mert Hajdú-Bihar megyében van közgyűlés. És ez különbözteti meg az alföldi megyét Heves megyétől, ahol a múlt héten hőst avattak. Ambrus Zoltán, saját bevallása szerint, legalább 50 milliót keresett, avagy nem engedett elpocsékolni szűkebb pátriájának: visszalépve a Fidesz-frakcióból, felszámolta a csak a sakkban tolerált patthelyzetet, és így lehetővé tette a közgyűlés megalakulását. Sőt az elnökválasztást, s a térség költségvetésének kései megalkotását is. Ambrus megyei képviselő felelőssége azonban így sem csekély, mert bár megmentette megyéjét, elfelejtette megkérdezni: akarják-e ott, arrafelé a megmentést, s ha igen, akkor azt egy helybélitől várják-e el, avagy inkább a messziről jött idegenektől.
Annyiban azonban szerencséje is van Ambrus megyei képviselőnek, hogy neki már nem kell törnie a fejét azon, amin mi még törjük a magunkét. Ő ott megmentés-ügyi kész helyzetet teremtett és punktum. A messziről jött idegen amúgy is más országban ment másokat, no de ha egyszer felfedez bennünket, s nálunk is segíteni akar az ő sajátos eszközeivel, akkor azért jó tudnunk, hogy hányadán is állunk vele is, magunkkal is. A hon legzöldebb újságjának egyik múlt heti híre mindenesetre részletesen szólt a messziről jött idegen akciójáról, bár azonnal kiderült, a latin-amierikai mentés kicsit más természetű, mint amilyen a mi Ambrus megyei képviselőnknek jutott osztályrészül. Bár ami az osztályt - például a baloldaliakat, a munkásosztályt - illeti, a különbség már nem is olyan nagy. A VG hírének címe nemes egyszerűséggel ennyi volt: Chávez segélyezi Londont. Az alcímben pedig minden részlet benne volt: olcsó benzint küld a brit főváros szegényeinek a venezuelai elnök. Fidel Castro kubai elnök barátja, vélhetően Che Guevara eszmetársa - tesszük hozzá - eljuthat egyszer arra a gondolatra, hogy Budapest szegényeit is megsegíti. De vajon hogyan fog eligazodni mifelénk: az új magyar plebejusoknak görget néhány hordónyi olcsó üzemanyagot, avagy a Che Guevarára is emlékeztető múlt heti budapesti rendezvény díszvendégének, Gyurcsány kormányfőnek és híveinek?
Közeleg az a pillanat is, amikor - egy múlt heti bejelentés szerint - az MSZP-s pártelnöki iroda a Chávez-üzemanyaggal is aligha támogatható, munkakereső szegények hajnalonkénti gyülekezőhelye közelébe, a Moszkva tér mellé költözik. Különös, de igaz, az iroda, illetve a párttagok székháza így nem lesz azonos: a Köztársaság tér marad ott, ahol ma is van. Végül is - jut eszünkbe talán éppen a Moszkva térről - egyfajta szovjet hagyomány is tetten érhető az elnöki székhely kijelölésén. A '80-as évek elején a második legnagyobb moszkvai székhelyű hírügynökség, az APN például arról is nevezetes volt, hogy székházának két oldalán lehetett bemenni hozzájuk. Az egyik kapu és lépcsőház az APN néhány vezetőjéé volt, a másik kapu és lépcsőház meg azé a párszáz újságíróé, fotóriporteré, akik az akkori jókora Szovjetunióból hozták, írták a cikkeket, képeket. A két kapunak és a két lépcsőháznak különös és praktikus haszna volt, az, hogy az elnök, a főszerkesztő nem volt rákényszerülve arra, hogy véletlenül összefusson dolgozóik valamelyikével. Békésen elvoltak egymás mellett, hogy meseszerűen mondjuk: éltek boldogan, míg meg nem haltak.
Azaz: míg a Szovjetunió meg nem halt.
Mint tudjuk, mielőtt meghalt, sokáig agonizált. Ilyesmi élményért azonban nem kell nagyon messze mennünk. Csak a sarki postára, bár, ha nem sietünk, bizony úgy bezár az orrunk előtt, hogy többé ki sem nyit. Csakhogy: egy állami nagyvállalat másként haldoklik, mint egy komplett állam, kivált, ha az pártállam. A Magyar Posta mintha egy negatív spirált indított volna el, a múlt héten nyilvánosságra is hozta: megannyi egységét bezárta, bezárja. Az indok a gazdaságtalanság. És a folytatás? Mintha fogynának azok, akik szeretik kölnivel behintett papírra sercegő tollal megírni sokoldalas levélkéiket, államférfit - amíg volt -, élsportolót, halasi csipkét ábrázoló bélyeggel ellátni a borítékokat, hogy aztán átszellemülten lesiessenek küldeményükkel a postára. Ha fogynak, akkor ki, vagy mi van helyettük? Az illatos levélpapír helyett rövidre fogott sms: megdugnálak, vagy hosszabbra fogott e-mail: nagyon megdugnálak. Kevesebben sorakoznak leveleikkel, bezárnak hát postákat, így megint sokan állnak a most már sokkal kevesebb hivatalokban. Már csak azért is, mert egyelőre divat a cégtől kimenni csekkeket befizetni. De csak addig, ameddig észbe nem kapnak a lógást gyűlölő főnökök. Ha bekövetkezik ez az észbe kapás, akkor délután, vagy este már a saját idejük terhére kénytelenek sorakozni a csekkbefizetők, s nyomban rájönnek: mindezt megtehetik az Internet segítségével is. No de ha elfogynak a pénzfeladók az ablakok előtt, akkor nem keresnek ezen az üzleten sem a postások, következésképp bezárnak újabb hivatalokat.
Csak egyben bízhat a Magyar Posta, a már emlegetett Intrum Justitia nevű cégben, amelyik minden jel szerint jelenleg is másodpercenként küldözgeti, igaz, nem ajánlott leveleit. Most még az ezredforduló autósainak, de nem sokára már a reformkorban lovaikat rossz helyre kikötő urak ma élő leszármazottainak is némi parkolási bírság behajtásának reményében. Jó okunk van tehát arra, hogy a postát - a negatív spirál után is megmaradó egy-két hivatalt - átmenekítsük a történelmi jövőbe. Mert kell egy vállalat, amelyik a Holdon lakó dédunokáknak elviszi a dédapák büntetési csekkjeit, amit a lakásuk előtti szabályos, jogszerű parkolás miatt kell befizetniük.
