A keleti végeken szeretik más technológiával is szívatni a nem helyben születetteket. Azon derék polgárok, akik Nyíregyházán, majd Nyíregyházát elhagyva követik a Budapest és az M3-as táblákat, idővel eszmélnek, hogy, amennyiben úti céljuk a főváros, sem ezen kiírásoknak, sem a kilométerköveken lévő számok egyenletes csökkenésének nincs köze a valósághoz. Mintegy 40-50 kilométernyire Nyíregyházától - Polgár térségében - választhat az istenadta: Nyékládháza vagy Debrecen felé akar-e menni. Budapestnek nyoma veszett, az M3-asról néha megemlékeznek, de abból a nem helybélieknek az nem következik, hogy az autópálya még épülget, ezért Debrecenbe nem vezet, csak Budapestre. A hülye idegen tehát nyugodtan széttaposhatná az autójába épített féket, hogy visszaforduljon, mivel a táblák kínálatát - utazz az M3-as segítségével Debrecenbe! - nem akarja igénybe venni. De nem fékez, mert a szívatásnak kitett idegen azzal sem lehet túl boldog, ha az ellentétes irányt választja és Nyékládháza nevezetességeivel ismerkedhet meg, amikor megérkezik a Miskolchoz közeli településre. A múlt héten mindenesetre már, amint a kiskatona a leszerelését várva, hozzáláthattunk volna egy képzeletbeli centit vagdosásához: a Nyíregyháza-Budapest közötti autós szívatás végnapjai közelegnek. A sztráda a kertek alatt tovább épül, s a térség táblakihelyező európai gondolkodású urainak új kitolásokon kell gondolkodniuk, mivel az alkalmi terelésekre többé nem lesz szükség.
Aki viszont üzletvesztési gondokkal lesz kénytelen küzdeni akkor, amikor az autópálya már elkerüli Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyét, az az a kiváló boltos lesz, aki a Nyíregyházáról kivezető országút mentén bőséges kínálatával rendre megállítja az utazókat. A múlt héten ráadásul a figyelmetlenség látszatát keltve tette ezt. Nem vette észre ugyanis a környéken fellelhető óriás hirdetőtáblák üzenetét, a sok egyforma szilvás gombóc fényképét. Az egyikbe táblát szúrtak hazai termék felirattal, vagyis azzal az üzenettel, hogy vevő úr, kegyeskedj magyar szilvás gombócot legörgetni a torkodon. A Nyíregyháza határában hatalmas gyümölcskereskedéssel megáldott üzletember az autósokat 199 forintos narancsot kínáló, kézzel írt transzparenssel igyekezett megállítani. Nos, az üzleti logika errefelé nem szilvás gombóccal működtethető: Szabolcs fővárosában, az alma hazájában narancsot kínálni csak a helybélieknek lehet sikk. A nem helybéli autós tehát csak azért is almát venni ment be, s eközben összecsodálkozta magát örömében, annyira jól döntött. Az üzletember a Magyar Köztársaság legszebb almáját árulta szintén 199 forintért. Szóval ki és kit akar üzletre tanítani? A didaktikus szilvás gombóc reklámtáblánál csak egy tábla bizonyult célravezetőbbnek: a 199 forintos narancsot - vélhetően nem a kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk kategóriát - eladni igyekvő felirat, az, melynek hatására fellendült a szabolcsi almaforgalom.
#page#
Könnyen lehet, hogy a ravasz narancs reklám sem szól másról, mint arról, hogy a szabolcsi országúti kereskedő ért a szakmájához, s a déli gyümölcs segítségével eladja a térség összes almáját. De ebben nincs semmi különös, hiszen más honfitársunkról is kiderül, hogy van, amihez nagyon ért. Például a focihoz, dacára annak, hogy miniszter az istenadta. Sárközynek hívják, s ellentétben egy egykori magyar kormánytaggal, a múlt héten egészen pontosan tudta, mi a teendője akkor, amikor egy labdarúgó mérkőzés után - a francia csapatot letörölte a pályáról az izraeli főváros gárdája - a hazai szurkolók aktív zsidózásba kezdve bántalmazni igyekeztek a vendégeknek drukkolókat. Sárközy miniszter nyomban védelmébe vette azt a civil ruhás rendőrt, aki a szélsőjobboldali antiszemiták ellenében megvédeni igyekezett a győztes csapat híveit, majd önvédelemből lőfegyverét is használta. A pályán kívüli abszolút győztes minden bizonnyal a francia miniszter lett, azon egyszerű oknál fogva, hogy tudta, mi a dolga, sőt, a rendőr is tudta, hogy neki mi a teendője, mi több, a kisrendőr és a miniszter között lévő nagyobb rendőr is tudta, hogy őneki mi a dolga. Igaz, így könnyű rendet tartani, meg demokráciában demokratának maradni. Bezzeg ahol ahány a rendőrtábornok, amennyi az általuk követett vagy félt politikai szín és árnyalat, ott kicsit nehezebb megbízni a kisebb, a közepes és a nagyobb rendőrben, nem is beszélve a belügyminiszter-mentesített testületben.
A sors úgy hozta, hogy a múlt héten mégsem a párizsi kabinet tagját, Sárközy urat, hanem a londoni belügyi szervezetet részesítette elismerésben a szakmát amúgy jól ismerő Putyin orosz elnök. Ezzel volt bátor a nyilvánosság elé állni, nem minden ok és előzmény nélkül: "a brit bűnüldöző szervek tudják, milyen felelősséget viselnek azoknak a polgároknak a biztonságáért, akik brit területen tartózkodnak, méghozzá függetlenül az illető politikai nézeteitől". Alekszandr Litvinyenko mindenesetre ő maga, saját személyében a legmakacsabb tény: a hajdani titkos ügynök ugyanis halott. A méreg hatott, a londoni kórházban már nem tudták megmenteni. Csakhogy maradt pár napja a szer elfogyasztása után, még nyilatkozatokkal, barátai értesítésével, információk továbbításával is törődhetett. A fő vád, hogy Putyinék likvidáltatták a kémet, ezért aztán igen nehezen hihető: pancser munkát a világ egyik legjobb titkosszolgálata ugyan miért végezne? S ugyan hogyan sikerült sugározni azt a rádióműsort, amelyben Litvinyenko, még halála előtt néhány héttel egy másik gyilkosságról, Anna Politovszkaja újságírónő megöléséről beszélt? Egy rendes titkosszolgálat, mely saját soraiból képes volt államfőt is adni a nagy Oroszországnak, saját pancserségét ennyiszer lenne képes felülmúlni? Mert bizony ilyen bölcselkedések száguldoztak az éterben még csak nem is a kabaréműsorok megszokott idejében: Anna Politovszkaja megkérdezte tőlem - fejtegette Litvinyenko -, mondd, megölhetnek engem? Ő elmondta nekem, hogy átadták neki Putyin fenyegetését, méghozzá barátnőjén keresztül, aki bejáratos a Kremlbe... Tegyük gyorsan hozzá, hogy Litvinyenko emigráns kémnek és Politovszkaja oknyomozó újságírónak - nem is beszélve a KGB-ről - csak egy valaki nem volt gyanús, a Kremlbe bejáró üzenőfüzet, azaz a barátnő? Hát nem, ilyen nincs. De ha mégis, akkor nem érhet olyan sokat a brit rendőrséget ért váratlan múlt heti Putyin-dícséret, tekintettel az orosz titkosszolgálat pancserság sorozatára.
Szerencsétlen Litvinyenkot londoni mivolta sem változtatta át mesebeli 007-essé, így nem sikerül szegénynek feltámadnia sem. Ilyen újra éledés csak annak adatik meg, aki csak látszat halott, mivel kivonul a nyilvánosságból, de hús-vér ember marad inkognitójában is. Persze feltámad abban a pillanatban, amint besétál a bulvársajtó utcájába. Csaknem úgy, ahogyan a ki-besétálást még csak tanuló Rúzsa Magdolna nevű csalogány és médiafelfedezett azt tette a múlt héten. Becsületére legyen mondva, az énekversenyen megnyert vagyontárgyakat és hírnevet már több mint fél éve épségben őrzi, s nem esélytelen abban sem, hogy folytatni képes második közszereplés-hullámát is önsorsrontás nélkül. Pedig az önsorsrontás egyrészt nagyon magyaros, másrészt meg nagyon bulvársajtós is. Igen, bulváros az, ahogyan beszámolnak népnek és magának a vicinális sztárnak is az ő narkózásáról, az értékeit elrabló csalárd szerelmi partneréről, s a "véletlenül" kicsomagolva hagyott, de lencsevégre kapott kebleiről. Rúzsa Magdolna a múlt héten elénk lépett, be is ült egy locsogó beszélgetős műsor vallató székébe, de kiderült ott is, a nyomtatott lapokból is róla, hogy nem narkózik, nem hagyta őt egy szál bugyiban a mindenét elszedő álszerető ficsúr, s így aztán - sajnos - kebleinek sem lehetünk csodálói egy véletlenül rámeredő kamera jóvoltából. Rúzsa csupa olyat mondott, amilyet manapság nem szokás már meghallani: besokallt a számtalan felkéréstől, elvesztette a kontrollt az események fölött, s meg hozzátette azt is, hogy úgy érezte, összeroppan. Odabújt a mamájához, akinek elsírta sztárbánatát, az meg csak ennyit bökött ki: kislányom, ne hagyd magad!
Nem hiszünk a szemünknek, megbetegedett volna a magyar sajtó? Magdika pityergéséből lett a hír és nem abból, hogy mondjuk a kishegyesi hentes bikacsökkel rohangált a hazatérő csalogány szüleinek háza körül? Igen, ez történt, Rúzsa kisasszony úgy támadt fel, hogy egyetlen énekhang nem hagyta el a torkát, miközben ugyanott nem gördült le egyetlen csepp szerelmi bájital sem a nyilvánosságnak szánva. Őszintén meglepve jelentjük, a magyar sajtó megbetegedett. Úgy támasztotta fel Rúzsa Magdit, hogy a feltámasztás ürügyén nem tiporta agyon, nem alázta porig, és még csak nem is léptette be valamelyik politikai pártba.
Lehet, hogy ez az énekesnő a sajtótól függetlenül, saját jogán is sztár? Akkor pedig akár még énekelhetne is.
