Gergényi főkapitány ebből bizonyára megérezheti, hogy ha már a budapesti flaszterre akar vezényelni egy komplett évfolyamot, akkor megelőzőleg jelenlegi és leendő kollégáinak oktattatnia kellene egy kicsivel több szervezést. Ez egy viszonylag ismert tudomány, s arra jó, hogy gazdálkodó intézmények, cégek racionálisabb munkával kevesebb költséget, több jövedelmet érhessenek el. Akik ilyesmiben szereznek jártasságot - még ha nem is vállalati menedzserek -, elég gyorsan felismerik: az országút mentén nem a terepbűnözés megakadályozásában szinte páratlanul előnyös praktikákat - például lovakat - használó rendőröknek kell szobrozniuk. De Gergényi főkapitány nem Taktaharkányban és nem Egerben teljesít szolgálatot, így legfeljebb nosztalgiázhatunk a kedvéért fővárosi szervezéstani feladványokat leporolva. Nem titok, közeledik annak a notebook-eltulajdonító lakásbetörésnek a második évfordulója, amelynek eddig már kétszer is krónikásai lehettünk. Először akkor, amikor az elkövetés felderítésére - a nyomok rögzítésére - a XIII. kerületi kapitányságról részvétnyilvánító, az áldozattal együtt búslakodó két kisrendőrt küldtek ki alig pár órával később, mint ahogy a bejelentést kapták, s másnap is, hetekkel később is mellőzték a nyomozást, illetve azt a papírmunkát, amelynek hatására a biztosító hajlandó lett volna az áldozat mellé állni. Másodszor pedig akkor, amikor megemlékeztünk a felderítetlen betörés első évfordulójáról, s nem sok sikerrel tettünk rosszmájú megjegyzéseket arról, hogy vízi, avagy lovas rendőröktől talán jobban esett volna a részvétnyilvánító kézfogás a munkaeszközétől, a munkaeszközében lévő adatoktól, majd meg a Garancia Biztosító fizetéskészségétől megszabadított áldozatnak.
#page#
Lehet, hogy pár nappal a kihirdetett választási dátum, illetve a kampányláz miatt nem látott kampánykezdés után méltánytalanság a traktoros kisrendőr esetével foglalkozni. Hiszen nagy dolgok vannak itt születőben, a fatolvaj-kergetéssel nyugodtan foglalkozhatnánk egy év múlva is, immáron túljutva a az országgyűlési és a helyhatósági választásokon is. Ilyen rendű és rangú nincs minden évben, falopás viszont van, mégpedig folyamatosan. Az áprilisi nagy-nagy eseményt - a mindenki számára jól hallható előkészületekkel együtt - egyesek azonban nem fogadják kitörő lelkesedéssel. A minap megtudtuk, D. Ernő nem illő módon ostromolgatja valamennyi régi és új ügyfelét vásárlási ajánlatot téve mindüknek. Vegye meg a házamat! - mondja D. Ernő, aki elismert minőségű burkolással tette magát pótolhatatlanná Pest megye számos településén az építkező, illetve lakásfelújító polgárok körében. Ernőkém - kérdeztek vissza mindenütt -, mi ütött magába, hogy pont most árulja takaros portáját? Elköltözöm - mondta ő és azt is bevallotta a továbbiakra is kíváncsi ismerőseinek, hogy a lehető legmesszebbre. Egészen Ausztráliába. Egykoron disszidálóknak mondtuk a megpattanókat, ma szótlanul integetünk nekik, s egyre inkább elfogadjuk a D. Ernőből kibuggyanó magyarázatot: nem bírom ezt a pokoli egymásra kiabálást, én burkolni csendben, békében tudok a legjobban.
Jut is, marad is iparosból elég. Kár D. Ernőért, de majd csak leszünk valahogy nélküle is. Mindez persze nem ok némely politikusunknak a finnyásságra, arra, hogy amint a múlt héten is, egy másik iparos szakma képviselőire, kifejezetten ferde szemmel nézzenek. A mai nyomdászokra, közülük is azokra, akik a választások nyomtatványait állítják elő, ha cégük megnyeri a versenyt. Márpedig megnyeri. Az egész Európai Unióban csak az Állami Nyomda pályázott - tette közzé a tőzsdecég ezt a hírt saját magáról a múlt héten - , kiérdemelve ezzel Szíjjártó Péter honatya súlyos bírálatát. A Gyurcsány Ferenc kormányfővel korábbi üzleti viszonyban lévő nyomdatulajdonos, Erdős Ákos így tehát a puszta létével is el tudta érni a fideszes képviselő haragját. Hogy pontosan mi szabálytalan és mi elvtelen a pályázásban és a győzelemben, azt a mai napig nem tudjuk, de azt igen, hogy Szíjjártó Péter sikerrel ültette el a bogarat szeretett népe fülében. Az azonban a készületlenségre vall és ezért csöppet sem megnyugtató, hogy a honatyának a múlt héten nem sikerült a nyomda közleményében szereplő legfőbb támadási felületet megtalálnia. A tőzsdecég azzal dicsekedett, hogy a II. világháború óta az összes magyarországi választási nyomtatványt ő állította elő.
Szíjjártó képviselő úr, ha már egyszer feladják a labdát, azt kegyeskedjék leütni: a II. világháború utáni első választás nyomban a választási céduláiról lett híres és a kelleténél színesebb. A negyvenes évekből az ipar nem szívesen hozta magával tetteinek krónikáját, elegendő a német Adler autógyárra gondolni, amelyik oly annyira nem akart a saját múltjára - Hitlernek gyártott autójára - emlékeztetni, hogy át is keresztelte produktumát Audira. Rendben van, hogy az Állami Nyomda büszke sok évtizedes szakmakultúrájára, de ne legyen már büszke éppen a háború utáni első választásokra, a főszerephez jutott nyomtatványokra, a kék cédulákra. Cserébe mi nem lennénk büszkék történelmi hiányosságokkal küzdő honatyákra.
Tudjuk, tudjuk, az akkori nyomdászathoz képest merőben más mesterség a mai. Az elmúlt pár hónapban le is bontották Budapest két legrangosabb nyomdáját, az Athenaeumot és a Szikrát. Nem is csoda, hogy az egykori kéziszedők, gépmesterek, mettőrök, ha dolgoznak is valahol, akkor munkájukat sok mindennek hívhatják, csak nem nyomdászatnak. Ha dolgoznak - hangsúlyozzuk. Mert nem biztos, hogy jelenleg van munkájuk. És holnap? Holnap lesz. Annyi, hogy magukat válthatják a második műszakban is. A társadalombiztosítási közterhek tekintélyes csökkentése - az Orbán Viktor nevéhez köthető új magyar közgazdaságtan szerint - olyan hozadékkal jár, hogy jócskán megnő az országban a munka- és munkahelykínálat. A minapi e tárgyú Fidesz-elnöki jóslat - ha hatalomra jut a mostani ellenzék - foglalkoztatási Kánaánt jelent. Meg azt, hogy ha az égnek emelt mutató és középső ujj nem a klimax típusú változásra emlékeztet, s nem is a vereségre, akkor a jobboldal vezérének jövő ilyenkor nem kell újabb igehirdető útra indulnia Dombóvár nevű világvárosba. Ezt majd a dombóváriak nem bocsátják meg neki. Akkor. Mert él bennük az idei csodanap. A múlt héten valóban roppant nagy élményben volt részük, egyszerűen elélveztek a gyönyörtől. Egyszerre két, más-más időkből való tévésztár is megjelent nekik. Az egyiket akkor nézték estéről-estére, amikor még volt munkájuk, a másikat meg akkor, amikor már csak keveseknek akadt pénzt érő napi elfoglaltságuk. A lényeg, hogy Orbán Viktor - oldalán az egycsatornás üdvöskével, Kudlik Júliával, akitől anno bármilyen beolvasott politikai hírt gondolkodás nélkül elfogadott, készpénznek vett az egycsatornás ország, s ezért most sem "szűri" a mellette álló politikus nevében elmondottakat - előbb a jelenlétével, majd a munkahelyteremtő hókusz-pókusszal két katarzist is összehozott a dél-dunántúli település lakóinak. Dombóvár ettől kezdve pontosan két dologra emlékszik hosszú távon, a két szép ember házhoz vitt ígéreteire, arra, hogy teletömik az ő zsebeiket suskával. Ezek után teljesen mindegy, mit válaszol Orbánnak a tébé-járulékot csökkentő 500 milliárd mínusszal kecsegtető tervre a kétdimenziós fél percben Gyurcsány, ha ráadásul egy gombnyomásra ki, vagy átkapcsolható a televízió nevű ládika. Az a doboz, amelyből egyszerre két sztár is háromdimenziós minőségben lépett ki és sétált be Dombóvár népe elé.
#page#
A lényeg, hogy mind a munkával rendelkezőt, mind a munka nélküli magyar polgárt - a választások második fordulójának utolsó órájáig - észre veszik nemcsak balról, hanem, mint láttuk, jobbról is. Ezért nagyon értékes a több mint két és fél hónap - érdemes kihasználni. Akadnak persze olyan közszereplő polgárok, akik nem érik be a minőségi foglalkoztatás ilyen rövid távjával, meg azzal, hogy csak idehaza vegyék őket észre. Immáron a második jegybanki alelnök gondoskodott arról, hogy Európa meghökkenjen. Mondta is a múlt héten, hogy mi, a központi bank, szerettük volna, ha a nyomásgyakorlás több konkrét fegyelmező eszközt tartalmazott volna. Magyarul, kevés, ha nyakunkra teszik a kötelet Brüsszelben, rúgják is ki a zsámolyt a lábunk alól. A Reuters mindenesetre továbbította a világsajtónak a magyar alelnök ötletét, itt-ott meg is jelent az önsanyargatósdi. Csak a következtetésre nem futotta a Reuters tudósítójának. Arra, hogy ha ilyen és hasonló hitelrontó híreket közvetíttet magáról az ország, akkor előbb-utóbb valóban magunkra hozzuk a bajt. S ha ez igaz, akkor nem is lesz olyan nehéz megválaszolni a kérdést: vajon meddig lesz szükség jelenlegi méretű jegybankra és ott szép számú alelnöki karra? Ne titkoljuk a választ, sokáig. Praktikusan addig, ameddig nem vagyunk az euróövezetnek a tagjai. Mert ha már nem lesz forintunk, de lesz helyette eurónk, akkor, mint férfin a mell, olyan fölösleges lesz az önálló MNB. Régen sok ifjú hölgy vasutas feleség akart lenni, mert a masinisztáé nyugdíjas állásnak számított: a cég nem ment tönkre, aki oda belépett, az évtizedekig biztos lehetett a bérében, majd meg a nyugdíjában. Lehetséges, hogy a mai ifjú hölgyek, hellyel-közzel hasonló okokból, jegybanki alelnök-feleségekké akarnak válni?
A nem annyira ifjú hölgyek, pláne, ha úgy gondolják, hogy megélhetési dússággal áldotta meg őket a jó isten, bizonyosan nem a feleséggé válás reményével álltatják magukat. Kivált, ha el is keltek már. Egyikük-másikuk sokkal inkább az otthon ülő állapotot akarják minden eszközzel - de legfőképp megélhetési dússáguk hasznosításával - későbbre tolni. Ahogy ez történt egy esztendővel ezelőtt az egész képernyőt betöltő kebleivel tévésztár Kiszel Tündével, aki remélte, nagyon jól fog domborodni a kamerák előtt, ha a világot nálánál 30-40 évvel régebb óta szemlélő Gina Lollobrigidával mutatkozik az Operabál színpadán. Jelentjük, a múlt héten közhírré tétetett: a hamarosan esedékes idei Operabál díszvendége egy bizonyos filmsztár, Alain Delon lesz. Vele csak az a baj, hogy a dússági versenyt nem tudná megnyerni Kiszel Tünde ellenében, így senkit nem érdekelne kettejük kamera előtti összemérése. De ha ez így van, akkor nem árt reszketniük mindazoknak, akik alanyi jogon keresik fel az idei, február 4-i újságíróbált. Dísz és vendég ehelyütt is lesz, s ha nincs szerencséje a szakmának, akkor Kiszel Tünde az Operabálból átiratkozik a sajtóbálba. Oda, ahol eddig szép számban jelentek meg a különböző tévécsatornák látványtervezett sztárjai, képviselve a gyöngébbik nemet. Most már csak abban bízhatnak a megélhetési dússággal felfegyverzett asszonyságtól némiképp tartó újságíró urak, hogy azok a bizonyos látványtervezett sztárok otthon maradnak, tekintettel a körükben terjedő új módira, a terhességre. A MÚOSZ bál az idén amúgy is szabadságra engedi a várandós szépségeket, hiszen ezúttal nem a szemüket, hanem az agyukat foglalkoztatják a sajtó munkatársai: állítólag a legfőbb házigazda, Rózsa B. György gyűjti majd a fogadó cédulákat a színpad melletti urnába. Oda kell majd bedobni a voksot: a mostani kormány tagjai 2006-ban díszvendég minőségükben utoljára keringőznek-e, s 2007-ben másoké lesz a Marriott parkettje?
Egyszerűbben: a mostani sajtóbálon állítólag lehet fogadni tehát, Gyurcsánynak, vagy Orbánnak kell-e felkérni főhadnagy pesztrákat 2007-ben, hogy amíg a kormányfő és hitvese ropja, legyen otthon felvigyázó a gyerekseregre. Rózsa B. György erre várja a voksokat.
