Lám, ennyire egyszerű történelmet gyártani. Felejteni és felejtetni kell, aztán meg egy szélsőségességtől sem mentes napilapot keresni, amelyik most "csak" felment egy gyilkost a gyilkosság bűne alól, holnap talán már beáll a Holocaust tagadók közé, s holnapután - mely egy emberöltőn belül itt lehet - a New York-i tornyokat, no meg a lerombolásukat hazugságnak, soha nem volt dolgoknak kiáltja ki. Ha persze úri kedve és az aktuálpolitikai megrendelés úgy kívánja.
A történelem hazugság-dús átíráshoz képest persze porszemnél is kisebb apróság, ha egy cseppnyi csúsztatással mindössze a gazdaság számait, folyamatait sikeredik átírni. Ettől néhányan kardot rántanak és nekirontanak a népet sanyargatóknak, de hát nem erre való a csúsztatás? A nyárvégi 27 százalékos magyarországi gázáremeléshez - ez tény - csak egy elejtett megjegyzést kell ügyesen hozzábiggyeszteni, azt, hogy ugyanekkor a csehek gázárat csökkentettek, s már kész is a botrány. Szijjártó Péter hozzábiggyesztett, a csak nekik tetsző dolgokat meghallani kész emberek pedig már rohannak is az utcára: a kortes-szónoklatot tartó Gyurcsány Ferenc kifütyülésére. A Szijjártó-csúsztatás alig észrevehetően aprócska, csak annyiból áll, hogy a csehek energiapolitikájának lényegét el kell hallgatni. Így aztán a fütyülni amúgy is szerető honfitársaink azt nem tudják meg, hogy Prága akkor, amikor Budapest visszafogta a világpiaci árak begyűrűzését még tavaly is, egy az egyben megfizettette a drágulást a csehekkel. Most pedig - mert valamelyest lefelé tart a földgáz világpiaci ára - lefelé is követik a változást. Valahogy úgy, mint mi, magyarok a benzinnel, egész nyáron felfelé araszolt az üzemanyag ára, most pedig már vagy a negyedik csökkentést köszönjük meg a világpiacnak. Szijjártó képviselő úr persze szívesebben emlékezik meg a csehek, kontra magyarok gázáráról, mert abból jókora Gyurcsány-ellenes füttykoncert kerekedhet ki. Különben is, mi más módon következhet be Stumpf István két héttel ezelőtti - Orbán Viktor által a múlt héten többször is áthangszerelve visszaidézett - jóslata, mint úgy, hogy megteremtjük hozzá a politikai-hangulati elemeket. "Már a közeli jövőben sem kizárt, hogy a társadalmi feszültségek miatt a radikalizálódás kifut a politikai elit kontrollja alól" - mondta az egykori kancelláriaminiszter legkevesebb újabb taxis blokádot, de leginkább pártja kedvére való össznépi felkelést előre vetítve.
#page#
A 82 éves János bácsiból is egy-két napon belül korunk hőse lesz, csak annyi kell hozzá, hogy a bulvárlapban megjelent nyilatkozatát Szijjártó úrék is megtalálják, magukévá tegyék és a helyhatósági választásokra ráhangolják. János bácsi - ezen a néven tisztelte meg az öregurat a bulvár lap - azért cseszte el, de nagyon az autópályára való felhajtást, mert, fejtette ki a lapnak, Demszky nem megfelelően helyezte el az útjelzőket és a KRESZ-táblákat. Így János bácsi nem is érzi felelősnek magát azért, hogy Magyarországon egyedüliként sikerült úgy felhajtania az M7-esre, hogy a forgalommal szemben tudjon haladni. Természetesen minden tekintetben beszámítható az öregúr, de legalább is azzá teendő, ha az ámokfutása után rögvest telibe tudja találni a budapesti főpolgármestert. Az meg már csak apró, tűréshatáron belüli hiba, hogy az M7-est a fővárostól mintegy 85 kilométernyire támadta meg, ott, ahol a legközelebbi polgármestert Warvasovszky Tihamérnak hívják és a székesfehérváriak kegyéből költözhetett be annakidején az ottani városházára. Ettől, sőt csak ettől lehet igaza a 82 éves autós betyárnak, hiszen arrafelé - Fejér megye kellős közepén - Demszky valóban nem tett ki útbaigazító táblákat. Azt ugyan nem írta meg a Blikk, hogy az ámokfutó papa vett-e matricát, mielőtt az autópályára felhajtott, de ha nem vett - tudjuk jól -, az nem a véletlen műve, hanem a másik SZDSZ-es politikusnak, Kóka Jánosnak a bűne, elvégre hozzá tartózik az autópálya is, a matrica is.
A budapesti metró pedig kettejükhöz - Demszkyhez és Kókához - tartózik. Ezt a közlekedési lehetőséget a kórházi ápolásnak kitett 82 éves ámokfutó most éppen hanyagolni kénytelen. De nélküle is akad figyelmet érdemlő - Demszky úr és Kóka úr figyelmébe is ajánlható -, látnivaló a föld alatt. Fel is fedeztünk a Ferenciek terénél, az aluljáróba vezető lépcsőnél szerdán esete 9 körül egy nagyon szomorú szemű anyókát, a metróbejáratnál egy másik nagyon szomorú szemű anyókat, a mozgólépcső aljánál egy harmadik nagyon szomorú szemű anyókát, tíz méterrel arrébb pedig egy negyedik nagyon szomorú szemű anyókat. Mindegyik kókadozó szárú virágcsokrokat próbált eladni, teljesen reménytelenül. Másnap ugyanott már csak hárman tették ugyanezt. Demszky úr, Kóka úr, ugye nem arról van szó, hogy a szomorú szemű anyókákat elzavarás tárgyává tétették? Közeleg az ősz, a tél, s jön a január, amikor a mamik, nem elég, hogy fáznak, keveset esznek, de még a nyugdíjukat is össze kell vonniuk a virágokból befolyó irgalmatlanul nagy jövedelmükkel, hogy szja-t fizethessenek.
A szomorú szemű, most csak áruló, télen BKV-bérlet nélkül is jogszerűen melegedő anyókák a városkép részei, nehogy megfagyasszák őket a kizavarásukkal! Inkább a csütörtökön már hiányzó nénit is meg kéne keresni és visszaterelni a metró közelébe, inkább ott a helye, mint majd a szélben és esőben. Sőt, ha nincs alibi virág a kezében, akkor inkább vigyünk neki, ne érezze magát feleslegesnek, legyen mit - még ha teljesen eredménytelenül is - árulnia.
A mamik mosolygós virágvásárlót bizonyára egyet sem láttak. Mosolygós vásárlóért egyébként is arrébb kell menni a Ferenciek terétől. De csak egy kicsit. A Nagycsarnokig. Azaz bele, oda, ahol - a múlt csütörtökön például - három remek csomagolású leány táncot lejtett, sokáig egy dobogón, aztán hol a kolbászokkal rogyásig töltött bolt polcai előtt, hol arrébb totyogva, a paradicsomok és szilvák, majd meg a kenyerek előtt. Történt volt, hogy I. Piaci Játékok elnevezéssel jópofa eseményt varázsoltak művészek a Vásárcsarnokba. Pazar ötlet, s díjazott szórakoztatás volt ez, mosolygós vevőkkel. Egy közös vonás volt a fülig érő szájú népség minden tagjában, nem tudtak magyarul. Egytől-egyig külföldiek voltak. Hiányzott belőlük a görcs, s nem jutott eszükbe a halászáshoz használatos varsára emlékeztető, henger alakú, piros vászonnal bevont abroncsban táncoló hölgyeket azzal illetni, hogy miért nem húznak haza inkább. A külföldi csarnoklátogatók egyszerűen örvendtek, honfitársaink egyszerűen egymásra licitálva szitkozódtak. Csak egy mami - itt is akadtak - döntött úgy, hogy teljesen közönyösen ugyan, de az alkalmi színpadon kezd el rakodni szatyrából a deszkára, a deszkáról vissza a szatyorba. Nem akármikor, hanem akkor, amikor a három táncoló piros ruhás ifjú szűzre meredt a százegynéhány mosolygó külföldi, s a húszegynéhány dünnyögő helybéli.
A honfitárs zenehallgató, táncszemlélő csarnokjáró között nem volt egyetlen egy gyógyszerész sem. Mert ha lett volna, akkor néhány kiló helyben árult paradicsommal köszöntötte volna a művészeket. Mert egy valamirevaló patikus a Nagycsarnokba betévedt táncosokat hasonlatosnak gondolta volna a benzinkutasok és drogériások népével, akik maholnap a gyógyszerészek terepére, pályájára tévednek. Úgy, mint ahogyan a táncosok a hentesek és zöldségesek közé ékelődve riszálták - amúgy formás - farukat. Vagyis - folytassuk tovább jól irányzott képzavarral - ők sem maradtak a kaptafánál, a táncparkettnél, mint ahogy a benzinkutasok sem teszik majd azt, ha az éjszak ránk törő fejfájásunkat drágán kínált patikaszerrel, a gyógyszerészek helyett mulasztják el.
Fordítva persze nem lenne annyira kívánatos a dolog. Mármint az, hogy például a kofák tennének kísérletet a Hattyúk tava, vagy - stílusosabban - a Diótörő eltáncolására. De legfőképpen annak nem lennénk a hívei, hogy fehér köpenyes patikusok (seb)benzinnel tankolnák fel autóinkat: ekkor ugyanis mosoly helyett robbanásig feszülten figyelhetnénk a fejleményeket.
