-         Mi a fene? Ennyire hűséges nézője vagy?

-         Csak az jutott eszembe, ha a Klubrádióban, amelyik a múlt héten bejelentette,  a politikai közélet jeles szereplői közül több is alkalmi riporterré lép elő, hogy így köszöntsék a Kontra című műsort annak 500. adása alkalmából, akkor tehetne valami hasonlót a másik oldal hírharsonája is.

-         Szerepelni akarsz?

-         Hát nem az lenne az igazi, amikor Orbán Viktor hírtévés riporter úr felkér, hogy pár szóval megvilágítsam neki meg nézőinek mondjuk az iráni helyzetet és azt, hogy miért kérette be a magyar külügyminiszter Irán budapesti nagykövetét?

-         Valami hasonló lesz a Klubrádióban?

-         Gyurcsány Ferenc riporter úr bizonyára nem fog ilyen kérdésekkel mikrofonhoz invitálni egy baloldalinak mondott lapnál dolgozó újságírót.

A szerkesztő urak múlt péntek délutáni koccintásoktól sem mentes beszélgetése még jó időn át tartott, s azon rötyögtek, hogy próbálna meg nem ráérni a Pénzügyminisztérium valamelyik embere, amikor Gyurcsány riporter például a módosuló kockázati tőke társaságokról szóló törvényről akar valamit megtudni. A Pénzügyminisztériumban más esetekben vidáman megteszik, hogy másfél hónapig sem hívják vissza a nem Gyurcsány nevű riportereket még ilyen semleges kérdés megválaszolása okán sem.

A szerkesztő urak péntek délutáni koccintásoktól sem mentes beszélgetésén nem a nyelvbotlás kategóriájába tartózott a bekéretett iráni nagykövet, s nem légből pottyantott témának szánta az akkor éppen sörpusztító újságíró, hogy ha Orbán Viktor alkalmi riporter kolléga lenne, akkor neki kellene ezt az eseményt kommentáltatnia. A múlt héten ugyanis már nagykanállal ehette a sajtó a híreket a 2001-es amerikai neheztelés magyarországi titkos levelezésének 2005-ös kiteregetése közben, hiszen jobbról és balról, lentről és föntről egyaránt keresték, hogy ugyan ki is hazudik? Csupán azt az apróságot nem sikerült Áder Jánosnak és körének felidéznie a múltból, hogy a Csurka-baromságok elhangzása után nyomban reagált volna az akkori magyar miniszterelnök. De miközben mi 2001-nél tartunk, a világ már javában 2005-öt ír. Sőt, sajnos megint reagálni kénytelen egy szokatlan, megbotránkoztató kirohanásra, arra, amely Iránban hangzott el és Izrael térképről való eltűntetését hirdeti meg. A világ tehát háborog, Washington, London, Berlin és Moszkva viszont válaszol, s a mostani magyar kurzus sem tesz mást, hiszen bekéreti a nagykövetet. De a múlt héten Budapest még mindig 2001-et  írt, helyénvaló a történelmietlen kérdés: vajon mi lett volna, ha... Ha a kormányfőt most is Orbánnak hívják, csakúgy, mint 2001-ben, amikor a szeptember 11-i tragédia bekövetkezett és a Csurka-baromságok elhangoztak? Még szerencse, hogy ugyebár a kérdés történelmietlen...

-         Szólni kéne a Klubrádiónak, hogy szervezzenek meg egy orosz nyelvű csevegést Gyurcsány riporter és a nyírségi hűsgyár tulajdonosa között.

-         A vágóhídi hulladék miatt?

-         Naná. A bajor szemetet a magyarországi üzemben ukrán gyomroknak továbbították - erről lehet sokat moralizálni, a magyar belpolitika meg kimarad belőle.

-         Ahogy azt hiszed. Az agrárminiszter a múlt héten görögtüzet gyújtott és hastáncot járt a bodogságtól, hogy a bajor szemét nemcsak belépett az országba, hanem ki is lépett a határon. Ennek azért riporterként sem, miniszterelnökként sem lehet könnyű örülni.

A szerkesztő urak koccintásoktól sem mentes beszélgetése rendesen elmeszelte az agrártárca múlt héten megnyilatkozó vezetőjét. Pedig balos a javából az isten adta, sőt! - állapították meg Gráf Józsefről, no meg azt is, hogy a minapi dumája nagyon jól állt volna egy jobbszéli politikus útszéli szónoklatában. Tényleg meg kell nyugodni attól, hogy a bajorok szemetét a magyarországi húsüzemből rögtön exportálták, s így a mi magyarjaink haja szála sem görbül. A kimondatlan folytatás: kit érdekel, hogy más nációk gyermekein esetleg még a gyomormosás sem segít, miután befalták a nyírségi, de ukrán kézben lévő üzemben készült bajor szemetet.

#page#

(Folytatás)

Az agrárium a múlt héten egyébként sem volt könnyű helyzetben, hiszen a néppel is bajlódnia kellett például. Demonstratíve a Kossuth téri székház elé tereltek néhány csirkét, hogy ha a jószág megdögleni készül influenzából kifolyólag, akkor az állam ne legyen rest, s azonmód fizessen. De a miniszter sem a demonstratív csirkék átvételére, sem csirkepénzek átnyújtására nem ért rá, mert például kolleginájával - a svéd mezőgazdaság felelősével - éppen az élelmek eredetének, földrajzi származásának precíz ismertetéséről elmélkedett, dacára annak, hogy már hetek óta keresi az ország is, a szaktárca is, honnan való az a Svédországba exportált villányi bor, amelyiket egyetlen villányi gazda sem ismer fel és tart saját termésének. De biztos lehetett a dolgában a földművelésügyi tárca vezetése, hiszen vagy a minisztérium első emeleti folyosóján, vagy Örbottyán egyik kertes háza állattartástól mentes udvarán a demonstratív csirkék ellehetnek. A minisztériumi szóvivőnek lett ugyanis a dolga megőrizni a Kossuth térre terelt baromfiudvart. Dékány András három dolog körül választhatott. Egy, felviszi a jószágokat az első emeleti irodájába, kettő, elküldi a Hold utcai csarnokba a madarakat, hátha nem kési le miniszterét, aki ott, a Laci konyhán ebédel és fényképezteti magát a kormányszóvivő és egy rántott cupák társaságában, három, haza fuvarozza örbottyáni házába a tyúkokat.

-         Akkor fizetnek a gazdáknak, ha az állatok madárinfluenzában nyiffannak ki, de egy kanyi vasat nem kap senki, ha a kanyaró, a pestis, a szamárköhögés viszi el a kendermagosakat.

-         De hogy még izgalmasabb legyen, a héten Magyarországon is amolyan madárkarantént vezettek be. Mondd, a boszorkány, hiszen repül, vajon szintén szárnyas?

A szerkesztő urak koccintásoktól sem mentes beszélgetése leplezetlenül személyeskedéssé fajult, már amennyiben a repülni is tudó anyóst személynek és nem tárgynak nevezték. De nem csodálkoztak azon, hogy a földművelésügyi minisztérium szóvivője is tökéletesen egyedül maradt a csirkékkel, noha nem neki vitték, hanem a kormánytagnak, vagy helyettesei valamelyikének. De azok nem értek rá, a miniszter is csak pirkadatkor fogadta a svéd minisztert, akit sem államtitkár sem helyettes államtitkár nem tudott tovább kísérni arra a rendezvényre, amely miatt Budapestre érkezett. Igaz, a múlt héten általános tünet volt, hogy senki nem ért rá arra, amiért fizetik. Vagy csupán nem volt éppen itthon a kormányfő, aki megmondta volna, hogy kit és miért fizet. Gyurcsány képes volt így távozni előbb Berlinbe, majd Londonba. S míg házon és hazán kívül volt, addig Kína budapesti nagykövete szeretettel köszöntötte a Külügyminisztérium kommunikációs ügyeiért felelős tisztviselőjét és a budapesti főpolgármester-helyettest, valamint Magyarország kínai ügyekért felelős kormánymegbízottját. Nos, csak ezek hárman nem hallhatták a hozzájuk intézett szavakat, noha visszaigazolták jövetelüket a kínai Phoenix televízió világhálózata budapesti irodájának megnyitására. A kormánymegbízott már távozott, amikor sor került a protokoll szerinti legfontosabb köszöntésre, a minisztériumi és a városházi meghívott pedig a környékre sem érkezett, így a magyar gazdaság és politika számára az egyik legfontosabb ország - nagyhatalom - párszáz polgára, diplomatája, újságírója képet kaphatott a magyaros vendégszeretet múlt pénteki állásáról.

-         Azért ügyes ez a Gyurcsány, meglóg minden valamirevaló demonstráció elől is.

-         Az agrárium előtti tyúkosokra gondolsz?

-         Az a legkevesebb. Megint előjöttek valahonnan a baumagosok, a múlt héten megint nem evett a pácini polgármester és a Kossuth térre zavarta a kollégáit, hogy felépíttessék azt a gátrendszert, amit a szemük láttára építenek. Sőt, külföldön is van egy kis hajcihő, megmagyarosodott külsővel hajt a pénze után a hejőcsabai cementgyárból kitessékelt igazgató, s olyan Lehel kürtöt fújdogálnak a Holcim nevű cementcég székháza előtt, amilyennel Gyurcsány megajándékozta az amerikai elnököt.

Ami igaz, az igaz, a szerkesztő urak koccintásoktól sem mentes beszélgetésén szolidárisak voltak a pácini polgármesterrel, alig ettek, csak ittak. A demonstrációkat pedig nem tudták a helyükre tenni. Az épülő tározók, gátrendszerek és csatornák a Bodrog-közben - Pácin itt van - arra az egyre valók, hogy elejét vegyék a 2000-res és 2001-es tiszai árvíznek. Most, hogy épülnek ezek a műtárgyak, valakiknek feltűnt, hogy nem épülnek, s ha a pácini polgármester - aki korábban is ügyintézett már éhségsztrájkkal - nem demonstrál, akkor elfelejtik őt az újságok, a tévék és rádiók, aztán mehet ő is építeni, mert egy év múlva a helybéliek nem rá szavaznak a helyhatósági választásokon. A Bodrogköz persze messze van, a helyiek közül sokan pedig nem pusztán szolidaritásból nem adnak reggelit az iskolába menő gyereknek, hanem azért, mert - az ország talán legszegényebb térségében - nincs is mit adni. A Bodrog-közből például nemigen jöttek a múlt héten sem, korábban sem baumagos ügyben tűntetni Budapestre. Ugyanis annakidején nem volt mit elkölteniük sem gondolkodva, sem gondolkodás nélkül. Sőt, nem onnan kerülnek ki a legújabb idők baumagosai, akik már nem ingatlanszövetkezeti meggazdagodásba nyomják bele azt a kis nyugdíjukat, amelynek feleslegeit sikerült felhalmozniuk, hanem svájci frank alapú hitellel megvásárolt autóba, lakásba. Őket ugyan nem a folyósítók, hanem például az újságok rendszeresen figyelmeztették, hogy az árfolyambukfenc sokakat padlóra küldhet, de hiába. Az utóbbi napokban gyengülgetett a forint, jelzett a börze is, s ki tudja, mit hoz a jövő. Hacsak azt nem, hogy a szegény, kis nyugdíjból felhalmozó, svájci frankban hitelre vásárló nénik és bácsik lyukas nemzeti színű zászlóval a kezükben megrohamozzák a Kossuth teret, arrébb taszítják a baumagosokat, s átveszik a demonstrációs hatalmat: fizessen az állam nekünk, becsapott, szerencsétlen kisnyugdíjasoknak.

Az október vége egyébként is túl jól sikerült, s annyira langyos őszt hozott, hogy csak az nem demonstrálgatott, aki nem szereti a napsütést, meg nem ér rá, mert dolgozik. A hírek szerint a jövő héten sem kell még rossz időre számítani, így aztán lesz bőven alkalom vonulgatni. Például Budapest legújabb madárkájának - a turulnak - nyíltan és kevésbé nyíltan Árpád-sávos hívei vicsorogva állhatnak őrt a jövő héten is, így várva, hogy balhézhassanak, ha jönnek a törvényességnek érvényt szerző bontó brigádok. Persze a turul madarat (is) a tolláról lehet megismerni, s nem annyira a stílusáról. A turul-avatók, most meg a turulvédők már 2002-ben is ott voltak a közelben, az Alkotás utcába, hogy választási nagygyűlésen hallgassák elöljárójukat. A 2005-ös XII. kerületi turulmadarasok persze általában már a gyermekek és az unokák, akik nem okvetetlenkednek odahaza a felmenőkhöz intézett "történelmi" kérdésekkel, ilyesmi, ugyebár, a múlt heti hírek szerint csak Gyurcsány Ferencnek lenne kötelező, tekintettel felesége nagypapájára.  Így tehát csak azt tudjuk a turulmadár avatásról, hogy hány gyermek és unoka integetett önfeledten, de azt nem tudjuk - Áder János szerint vélhetően bűnös módon -, hogy hányuk szülője, nagyszülője csápolt, tapsolt, lengetett nemzeti színű és vörös zászlót önként, boldogan és dalolva 1957 májusában, a Hősök terén, a forradalmat leverő Kádár nagygyűlésén, ahol egy tűt nem lehetett leejteni, annyian tették tiszteletüket.

Bizony így is lehet papást, mamást, nagypapást, nagymamást játszani - csak teret, emlékezetet és némelyeknek zászlót kell cserélni, esetleg visszacserélni. De hát ez egy jókora turulmadár védőszárnyai alatt nem is lehet probléma.