A magyar ember olcsóbban nem adja görög dinnyéjét, mint a görög ember a görög dinnyéjét, ezért aztán a német ember a görögdinnyéhez nem görögdinnyét vesz, hanem német sört, a vesemosás neki így is gazdaságos, meg még jól is esik. Mi következik ebből? Hát az, mint írtuk, hogy Gyurcsány mondjon le. Ha meg nem hallgat az ellenzéki pártok népére a kormányfő, nem engedelmeskedik, akkor közöljük vele, a múlt hét legnyomósabb lemondatós dinnyeérvét is: bizonyára a hagyományőrző félpályás útelzárásból visszamaradt Hatvan előtti első görögdinnye árus a 3-as út mentén június 6-án a koraesti órákban tudatta a lényeget, azt, hogy mi a magyarok istene. Hogy mi is? A pirosra emlékeztető színű nem kocka Ladája utánfutójából a legmagyarabb címeres magyar zászlót két méteres rúdra felhúzva árulta a görögdinnyét. Aki nem veszi a dinnyéjét, az nem jó magyar ember, talán nem is magyar ember, sőt, annyira gazfickó, hogy le sem mondatja Gyurcsányt. Csak autózik bambán, ha meg dinnyét akar, akkor 20 méterrel arrébb, a zászlót sem bontott őstermelőtől képes megvenni. S mit tesz isten, a nép arrafelé nem a lábával, hanem a kerekével szavazott, vevőt nem láttunk a Lada előtt. Arrébb, a zászló nélkül is dinnyét áruló, otthonkát viselő asszonyságnál annál inkább. Elhaladva a fellobogózott utánfutó mellett éreztük, minden dinnyemag is egy-egy magyar zászló alatt megfogalmazott üzenet: akadjon meg Gyurcsány és hívei torkán! Mondjon, mondjanak le, mert a kurva németek miatta nem veszik a magyarok görög dinnyéjét, csak a görögökét, s attól, meg a saját sörüktől hugyoznak éjjel-nappal olyan kéjes örömmel, mint azt tette anno a mi Kiss Ernő tábornokunk a rendőrpalota oldalában.
A dinnye jó mélyre nyúl a rendes adófizető agrárpolgár zsebébe, s kiveszi a pénzt onnan, pedig a derék útmentén áruló termelő a kiállított számlák, blokkok után éppen be akarta fizetni azt, ami az államnak jár. De más történt. Mind az időjárás, mind a görög-magyar dinnyeháború igazi tőkepiaci kisbefektetői ajánlatokat varázsolt elő belőle, a dinnyésből is, bár ő nem a Mol-papírra, hanem az adóforintra fogadta meg a tartásra - mi több, megtartásra - vonatkozó felszólítást. Megtartotta. Talán jobban is, mint a Mol-részvények tulajdonosainak hozam- és szelvényvagdosó mámorban úszó talán nem is kis része. Pedig a magyar kormányfő majdnem sikerrel protestált a Mol-papírok megvédése érdekében most, amikor az osztrák konkurens cég vásárlási szándéka köztudottá vált. Amúgy persze nem a dinnyecsapot zárták el egy kicsit megint, hanem a határ alatt "átívelő" olajvezeték tett némi utalást a múlt héten arra, hogy nem kéne szerencsétlenkedniük a magyaroknak, amikor osztrák és orosz érdekeltségek akarnak Mol-tulajdonhoz jutni.
De mi csak töketlenkedünk, a fellobogózott dinnyeárusra meg nem figyelünk a 3 út mentén, aki pedig nem is fog ennek a Gyurcsánynak adót fizetni az el nem adott dinnyéje után. Kár, pedig most amolyan adóügyi nagyhét zajlott le, a kormányzat bejelentgette, mit, mikor és hogyan strukturál át, mi több, akár még csökkent is, kedvenc ellenzéke - Nyitrai Zsolt személyében - kapásból elutasított minden adóügyi tervet, programot. Az érv világos: azért úgy rossz, ahogy van, mert azt a hatalmon lévő kormányzat kezdi el kidolgozni. Bár Varga alelnöknek sikerült szakmai gyanút megfogalmaznia, rejtett, netán akaratlan szja-emelésre utaló jeleket felfedeznie, a szakmai érvelést saját pártja legott tompította. Azonnal lépett egyet tovább, s Varga alelnök úrnak nem annyira közgazdász kollégája másmilyen makrogazdasági üggyel, államháztartási finanszírozási témával sikerült előhozakodnia. Ha mi jövünk - mondta a nem annyira közgazdász alelnök -, akkor kapásból megszüntetjük, átírjuk azokat a jogszabályokat, amelyeket a mai kormány egészségügyi reform címen bevezetett.
Vagyis a 300 forintjainkat nem mi, a nép, hanem a vágyai szerint 2010-ben felálló új kurzus csoportosítja át, illetve vissza, s rakja bele helyettünk a paraszolvenciás borítékba, meg még kér is tőlünk hozzá egy-két ezer forintot, elvégre 300 forinttal nem illik kiszúrni a dokik szemét. Sőt, a kurzusváltás idejére bokrosi stílusban összezsugorodó államháztartási hiány szinte meg is követeli a másnap törvényt alkotó jobboldali kormánytól, hogy korábbi gyakorlatának megfelelően ismét központosítson, túlköltsön, deficitet gyártson, s mindezek teljesülése mellett bevezesse például az egészségügyi adót. Az addigra már kifehéredő gazdaság új közteherviselőit a régiekkel együtt bevonják a progresszív befizetést igénylő sávokkal és kulcsokkal "felszerelt" szja-programjukba is, abba, amelyik segítségével az akkori (új) állam bácsi tudja finanszírozni a kórház, a szakrendelő, a háziorvosi ellátás visszaduzzadó költségeit. Minderre éppen azon múlt heti ellenzéki megnyilatkozásokból következtethettünk, amelyek időben egybeestek egy felfedezésünkkel. Tetten értük, amint éppen kicsírázni kezdett az a néhány mag, amelyet a Molnár-Horváth egészségügyi duó vetett el alig több mint fél éve. Gyógyszertár-ellehetetlenítési programjuk oly annyira jól sikerült, hogy a múlt héten szemünk láttára fejeztek be egy átépítést, a lángossütő üzlet helyén patika kezdi meg működését. Maholnap árulni fogják benne azt a további több száz pirulát is, amelyiknek véletlenül szintén a múlt héttől esett le az ára. Majd még megérjük, hogy egy helyi népszavazás hatására az új patika az üzlet régi cikkeit - a fokhagymás és a tejfeles lángost - is felveszi árupalettájára? Állítólag láttak egy különös embert is a csarnokfelügyelők a minap, állt és gyanúsan gondolkodott: lehet, hogy nem is a gyógyszerben, hanem a lángosban van a hiba, ha egyszer ezek itt azt számolták ki, hogy több a haszon a Kalmopyrinen meg a széntablettán, mint az olajban sütött tésztán?
Lám, közgazdászosan számolni nagyon nem hátrány még népi körökben sem. Azoknak pedig végképp nem, akik jól tudnak kikölcsönözni érveket és bizonyítékokat, ez utóbbiakat fiktív, majd talán bekövetkező tételek bianco igazolására. A Művészetek Völgyét igazgató Márta István tanul és profi módon tud is már, hiszen igen jól számol a helyhatósági és állami zsebet dagasztó zsozsóval, amelyik még nincs itt, de jön. A fesztiváligazgató szerint - idézünk a nevéhez kötődő publikációból - a legtöbben rosszul értelmezik azt, amikor a Művészetek Völgye szervezői nagyobb, biztonságosabb állami szerepvállalást kérnek. Ők nem azért "sírnak", hogy tartsák el őket. Márta felhívta a figyelmet arra, hogy a napi 20-25 ezer látogatótól befolyó járulék, adó közel kétszeresen térül vissza az államnak, mint amennyit résztámogatásban odaad.
#page#
Hogy jön-e vagy sem napi 20-25 ezer ember, nem tudjuk, persze reméljük. Megszállnak-e, tejelnek-e idegenforgalmi adót is, nem tudjuk, de szintén reméljük. Különben pedig hosszú, tömött sorokban érkezve anyázunk, hogy a tavalyi, azelőtti, meg 5 meg 9 évvel ezelőtti kultuszminiszterek mi a bánatért nem sutyorogtak egymással a kormányülések közben? Például akkor, amikor Gripen-vásárolt az aktuális kabinet, Gripen szerződést módosított a későbbi kormány, azaz katonai napirend közben az aktuális pénzügyminiszterrel az aktuális kultuszminiszter lepacsizhatta volna: ha a völgybe benyomunk egy kis állami zsozsót, akkor ti, fiskálisok felpusziltok kétszer annyi völgyadót. Tökös egy üzlet, még csak nem is mi, a kormány dolgozunk érte, hanem ők, a völgylakók. De ilyenről nem esett szó Grippen-vásárlásos kormányüléseken, így aztán a pénzügyminiszter nem csúsztatott át nyári csekket az asztal alatt kollégájának, az meg nem hajtogatott belőle repülőt, hogy a szünetben kidobja a parlamenti ablak alatt várakozó Mártának: váltsa be a kincstárnál. No de most, 2007-ben, amikor sejteni lehet, hogy a Gyurcsány-család mérhetetlenül sor gyerekével - 6 év alatt ingyen mehetnek a Művészetek Völgyébe a lurkók - ismét ellátogat hozzájuk a Balaton-felvidékre, a fesztiváligazgató már közgazdászul nyilatkozik, mi több, biztosítói vénáját is bemutatta: jöhet a katasztrófa augusztus 20-i mintára, most már felkészülnek jégverésre, orkánra, természet szervezte favágásra és tetőbontásra. Ez is nagyon közgazdászos nyilatkozat tőlük, bár azt nem tudtuk meg, kötnek-e biztosítást, de azt, lám, igen, hogy már július elején is nagyon szépen beszélnek a kockázatmegosztás elméletéről.
Alföldi Róbert viszont nem oszt meg semmiféle kockázatot, biztosra megy és a pulai Bárka Kikötő programját meghirdetve pontosan tudatja is, ha már egyszer ott van nála, a völgyben a Nagyérdemű, akkor rizikó egy szál sem. A Bárka-direktor "műsorfüzeet" zárójeles mondatával veszi meg a tökéletes biztonságot: "színházi, zenei, irodalmi programok és naponként változó állandósággal foglalkozások és előadások (valamint 'babázó': egészen kisgyermekes családok számára)". A babázó, talán nem helyben szülő, egészen kisgyermekes családok, ha már sikerrel eljutnak a változó állandóság pulai, világot jelentő deszkák elé közönségnek, akkor mindenre kaphatók lesznek - szoptatnak, tisztába raknak, gügyögnek, a kölyök szájába pálinkás kenyeret gyömöszölnek -, de el nem mennek csak azért, mert egy kósza, arra tévedő forgószél arrébb teszi Alföldi Róbertet és Bárkáját.
Színpadot az augusztus 20-i szelek, székházakat a júliusi székháztulajdonosok tesznek arrébb, esetleg vesznek, cserélnek. A nagy Oroszországban kisebbet nagyobbra, a nem annyira nagy Magyarországon nagyobbat kisebbre. Az orosz Rosznyefty olajcég megvette a Yukos székházát, mégpedig egy árverése. A korábbi legfőbb tulajdonos momentán kisebb kégliben, Szibéria egyik börtönének cellájában kénytelen eltölteni jókora időt, s Mihail Hodorkovszkij annyira sem szerencsés, hogy egykori birodalma jelképét, a székházat saját maga hasznosíthatná. Pedig a közel 3 millió eurónak megfelelő, nem őt illető ellenértékből jelenlegi lakhelyét - pincével, padlással, géppuskaállással, az arra tévedő farkasokkal és börtönőrökkel együtt - megvehette volna. Nem veheti meg.
Mifelénk az újságírók adják alább, az Andrássy úti sajtóházat egészen kicsi vityillóra "váltja" a szövetség elnöksége. Tettüket nem egyszerű szeretni, bár az új "lakhelyről" múlt héten megjelentetett fotó szerint a kapu fölött igen szép, tágas, erkélyes elnöki szobára van esély. Meg talán még befér oda a házba valahová egy darab újságíró - mindenkori ügyeletes kedvenc. Kivált akkor tűnhet kicsinek az elnökség mellett még elférő egy darab újságíróra méretezett terület, ha hely kell szegényke személye mellett ahhoz is, ami visszahullik a szakmára az ügyeletes kedvenc bianco megvédése miatt. A rendőrség alig egy héttel azt követően, hogy pályatársunk megveretése miatt a szakma bemondásra elítélt mindent és mindenkit, kénytelen volt nyilvánosságra hozni megállapítását. Azt, hogy oknyomozó kollégánk megveretése ugyan megtörtént, de - a Népszabadság cikkének címe szerint - nem ott, nem akkor, nem úgy...
A székház persze szép lesz, tiszta és világos, s ezt a tényt fel sem kell tárniuk az újságíróknak, de talán meg sem kísérlik.
