Ne is akarjunk mindent tudni, elég, ha faljuk előbb szemünkkel a feliratot, majd szánkkal a pirulát. A Koldrex nevű szer hirdetését mindenki precízen el tudja olvasni, de azok, akiknek visszasétál a pillantásuk, mert gyanús írásjelet látnak, duplán fogyasztják az információt, fejfájásuk esetén pedig majd a patikaszert is. Szóval ez áll a plakáton: Koldrex-et. A Koldrexet helyett. A pici, indokolatlanul használt vízszintes vonal, meglehet, komoly forgalomnövekedést eredményez a gyártónak. Hasonlóban bízhat az autós cég is, az, amelyik járművet és téli gumit kínál - a metró utasainak (!) - úgy, hogy a "Kivan mind a négy kereke?" kérdést intézi a reklámot olvasó polgárhoz.
Egyáltalán nem biztos, hogy a szabványagy kellően segít bennünket az eligazodásban. Mint látjuk, a pesti metróban azért olvasható az autóvásárlásra meg a téli köpeny alkalmazására buzdító reklám, mert valakik bizonyosak abban, hogy még a gyalogosra is képes hatni az autós hirdetés. Vajon ha nálunk, a békés Budapesten így elmélkednek a fogyasztói társadalom előszobájába érkező honfitársainkról az autókat és az autógumikat gyártók, akkor milyen kéjmámorban úszhatnak francia kollégáik? Azok a gyárak, amelyek most arra vállalkozhatnak, hogy pótolják a Párizs külvárosaiban naponta ezerszám felgyújtott autókat. A múlt héten már akkorára duzzadt a zavargások következtében lángra lobbantott kocsik száma, amekkorát mind a három francia autógyár kénytelen komolyan venni, csakúgy, mint a vásárlást finanszírozó bankrendszer, s a forgalomnövekedést adónövekménybe átszámító büdzsé.
Franciaországgal ellentétben a fogyasztói társadalmat mifelénk persze még csak tanulják, kóstolgatják az emberek. Ezért sem véletlen, hogy - divatos kifejezéssel élve - nem megy át az SZDSZ múlt héten elhangzott javaslata, az egymillió forint feletti nettó keresettel rendelkező férjet, vagy feleséget "felmutató" család esetében tekintsen el az állam a gyermek után adandó kedvezménytől. Az ötlet jó, természetesen, csak éppen propagandisztikus célokra mérsékelten alkalmas, mivel akadnak páran széles e hazában, akik visszakérdeznek: a nettó egymilliót havonta vagy évente tetszenek érteni?
Visszakérdeznek? Persze. De szerencsére nem ez az általános, sőt nem ilyen ma már a közhangulat sem. A gyarapodás, a több jövedelem, a jobb élet polgárjogot nyert. Nem is véletlen, hogy Demján Sándor - és TriGránit nevű cége - a fogyasztás lengyelországi templomát adta át rendeltetésének a múlt héten, s bár erről a magyar közönség leginkább Kóka János gazdasági minisztertől értesülhetett, akit, derült ki nyilatkozatából, kellemesen sokkolt a magyar üzleti szféra egymást követő két napon bekövetkezett sikere. A katowicei bevásárlóközpont avatásának másnapján Kóka János már Kőbányán, a hazai biotechnológia ipari kutató, termelő bázisáért lelkendezhetett a Richter Gedeon Rt. vezetői társaságában.
#page#
(Folytatás)
A múlt heti hírfoszlányokból mégsem áll össze egy abszolút boldogságos sikertörténet képe, hiszen az európai léptékű ingatlanfejlesztő nagyvállalat első emberének nem maradt ideje a katowicei avatás örömeibe bele temetkezni, kénytelen volt az általa vezetett vállalkozói szövetségnek és Orbán Viktornak a találkozójára koncentrálni. Persze nekünk sem sikeredik bepillantani mások gondolkodásába. Ezért, némiképp magunkra hagyatkozva raktuk ki emlékeink puzle-ját, hogy aztán egy halk sóhaj kívánkozzék ki belőlünk: Szegény Demján Sándor!
A VOSZ-hoz most az az egykoron kormányfő Orbán Viktor látogatott el, akinek kabinetje nem engedte a Demján-cégeket érvényesülni a Papp László Sportaréna építése során. A múlt héten elindult a szomszéd telken a lehető legnagyobb sportcsarnok kivitelezése, az alapkövet el is helyezték éppenséggel. A munkálatokban pedig szerephez jutnak a Demján-cégek. Csakhogy a jövő tavaszi hatalomszerzésre törekvő Orbán-csapat múltjából tudjuk, hogy szedtek már föl alapkövet az Erzsébet téren, s állíttattak már le metró-projektet is. Igaz, a Nemzeti máshová építésének egyik haszonélvezője éppen Demján Sándor volt. Ezért is kérdés: az újabb sportaréna, vajon Orbánnal vagy Orbán nélkül, Demjánnal vagy Demján nélkül valósul meg? S vajon hol: ott-e, ahová a múlt héten elásták az alapkövet?
Az bizonyos, hogy a 15 ezer ember befogadására alkalmas építmény nem való a magyar focihoz, kihasználatlan lenne a nézőtér. A foci mindenesetre már jó ideje kilopta magát a hon legfőbb üzletembere szívéből. De amint a TriGránit gazdája kifarolt a magyar labdarúgás pártfogolásából, a Fidesz első embere sem tett mást, a legnagyobb kiscsapat kispadján felkínált helyre le sem ült. Bár e múlt heti döntése a majdnem másodedzővé avanzsált politikusnak talán mégsem sportügy. Hiszen három évig volt kispados a Parlamentben, az önkéntes száműzést éppen a minap számolta fel, elmondva szűzbeszédét a jelen ciklusban, egy füst alatt a hallgatás kispadjára ültetve parlamenti eddigi magyar hangját, pártja frakcióvezetőjét. Ki is derült nyomban, kispadot felkínálni reklámfogásnak talán jó, de amúgy normális ésszel felfoghatatlan már az is, hogyan lehet olyan fogalmakkal előállni, amelyekben megjelenhetnek a "másod" és a "kis" jelzők?
Az persze lehet, hogy a kispad nem más, mint álca, miért is ne futhatna ki a zöld gyepre a "szeretem a focit" mozgalom elindítója. Kicsit üldögél a kezdőrúgás után, majd odaszól az első edzőnek: most pedig becserélsz! Az ellenfél meg legott összecsinálja magát. Ennél az álcánál csak egy jobb álcát ismert a földkerekség, a magyar Bermuda háromszög csodafegyverét. Azt a múlt héten - szerencsére nem a levegőből - megérkezett SS-24-est, melyet vevője Kecelen állított fel, s ezzel akarva-akaratlan eltakarja a finánc elől a térség valódi csodafegyverét, a szőlőt nem látott bort és a zúgfőzdék pálinkáit. Meglehet, a Pintér Művek talán nem csak föld-föld rakétákat rendel manapság, hanem ténylegesen robbanni képes ketyeréket is. Más magyarázattal nehéz illetni azt, hogy az utóbbi egy-két hétben véletlenül ráakadnak a második világháború Dunába dobott és fel nem robbant bombakészletre. A fél évszázadon át elveszett óriásbombák minden átmenet, előzmény nélkül megtaláltatták magukat: előbb az Északi Összekötő Vasúti Híd pilléreinél párosával, majd a Szabadság hídnál, november 17-én, a délutáni órákban, a rakpartlezárásos technikát közkívánatra alkalmazva.
Persze lehet nem hat évtizedet, hanem csak ici-picit is késni a sikerhez. De ehhez az kell, hogy ne tűzszerészek keressék a főhőssé válás lehetőségét. Hanem jobb uralkodóházak sarjai menjenek el polgári szakmát űzni - persze átmenetileg. Az egyik brit bulvárlap szerint Vilmos hercegnek, élete első munkanapján, amott Londonban, a befektetési bankházban két órás késést jelzett a blokkolóóra.
A baj csak az, hogy Vilmos, akiből egyszer majd még uralkodó is lehet, a polgári munkába és munkahelybe most kóstolt bele. Most, és nem négy évvel ezelőtt, avagy hármnegyed év múlva. Pedig mennyivel másabb lett volna, avagy lenne beszámolni a magyar lapokban a hatalomba jutása előtt dolgozó, a kapitalizmust kétkezi munkával építő főrendről. Az áthallást 2005 novemberében azonban nyugodtan sztornózhatjuk.
