Mi, angyalföldi nyugdíjas bálnavadászok - írjuk majdnem annyira névtelenül, mint ahogyan a múlt héten "ofi" is megírta a magáét bátor, s még névtelenebb levelében a Piac és Profit Online jegyzete szerzőjének címezve, idézzük: "... te teljesen paranoiás hülye vagy" - már akkor kutyául éreztük magunkat, amikor február közepén megemlékeztek a budapesti csarnokkiürítésekről.
Szóval mi a frásznak kellett már februárban bugyuta mesékkel etetni a békés bálnavadászokat, s bombariadó miatt kiüríteni nyolc budapesti vásárcsarnokot és piacot? Mi, az angyalföldi nyugdíjas bálnavadászok már akkor is borítékoltuk a lépést: egyik csarnokban sem találnak bombát a tűzszerészek. Mert hát nem volt.
Az MTI tehát hiába sorolta fel szorgosan, hogy honnan zavarták haza a népet. A Tétényi úti, a Fehérvári úti, a Flórián téri, a Kórház utcai, a Vámház körúti, a Bosnyák téri, a Rákóczi téri és az Ecseri úti piacokon még csak egy bőröndbe zárt vekkerre sem futotta senkinek. A Lehel téri csarnokban - az angyalföldi nyugdíjas bányavadászok gyakorta látogatott bevásárlóhelyén - pedig még csak egy riadó sem jött össze. Ott február 11-én tehát mindenki unatkozva sorakozott az akkor még titkoltan lejárt szavatosságú bélszínért, madárinfluenza-gyanús libacombért. Februárban még csak sejtették a helybéliekkel, hogy kicsit rosszabbul élnek, mint négy évvel azelőtt, akkor, amikor csupán marhafartőért, meg csirkemellért sorakoztak.
A névtelennek is beillő levél lényege tehát az, hogy az angyalföldi nyugdíjas bálnavadászok visszautasítanak minden robbanó tárgyat és minden utólag hatástalanított újságcikket. Konkrétan, sutba azzal a februári paranoiával, amellyel a Piac és Profit Online február 12-i jegyzete (Múlt heti fonákságok - rendpárti bombariadóval) állt elő: "...idősebb honfitársaink addig biztosan nem költik pénzüket a piacok valamelyikén. Mert bizony ott most háborús viszonyok uralkodnak. Élünk a gyanúperre, nem véletlenül. Nyolc éve bejött: a rendpártiságra felkeltett vágyaknak szerepük lehetett az akkori országgyűlési választásokon. Anno a Parlament épülete, most szombaton - egyelőre 'csak' fenyegetés erejéig - nyolc budapesti csarnok volt a célpont. Nyolc esztendeje tényleg robbantottak a Háznál, most pedig a piacok népének üzentek bombariadót. Ezúttal párezer embert parancsoltak ki az épületek elé, a cekkerekkel felszerelkőzött nép ilyenkor nem tehet mást, mint nézi a tűzszerészeket, majd átsétál a sarki fűszereshez, s a sorállás közben terjeszti: ez borzasztó, hát miért nem lehet itt rendet tenni... Ez az, erről szólt nyolc éve is a Parlament melletti robbantás. A hangulatkeltő műbalhéról, az addigi koalíció elzavarásáról. Nyolc évvel később, azaz a mai Budapesten megint túl hangos lett a választási startlövés. Vajon lettünk-e nyolc évvel érettebbek mi magunk is ahhoz, hogy a műbalhét műbalhénak kezeljük? Ki tudja. De mert még van két hónap az urnák felkereséséig, ezúttal talán le tudja fegyverezni a rendpártért kiabáltatókat a nyolc évvel ezelőttivel megegyező mostani koalíció. Ez lenne az igazán nagy és szerencsés durranás."
Februárban még volt két hónap, most már viszont nincs két hét sem. Ellentétben a nyugdíjas angyalföldi bálnavadászok bölcs levélíróival, akik tudják, hogy most is kamu minden, mi azért nagyon is reméljük, mikor e jegyzet megjelenik, már múlt időben és persze utólag kacarászva beszélhetünk a nagygyűléseken felkúszott adrenalin szintünkről is. Felajzottságunkat - gondoljuk már előre - az idézi elő, hogy pattanásig feszülten figyeljük a tőlünk karnyújtásnyira álló hátizsákos embert, aki bizonyára pattanásig feszülten figyel bennünket és mozdulatainkat, amelyekkel zsebkendőért nyúlunk a zsebünkbe, majd a tetőn puskával gubbasztó maszkost bámuljuk rémülten, hátha nem rendőr, hanem terrorista. De semmi sem véletlen, a múlt heti átszívárogtatott szlovák titkosszolgálati hírekből mind a 10 millióan megtudtuk, három derék bűnözőtől - nevük, címűk a rendőrségeken leadva - nyugodtan összecsinálhatjuk magunkat. Akad tehát ember, gondoljuk, aki a lábával szavaz - nem használja őket nagygyűlések felkeresésére -, s akadhat jó pár honfitárs, aki egyszerűen csak a töltött nadrágjával, meg, ugyebár, a rendteremtő hatalom iránti olthatatlan vágyával voksol.
#page#
Mifelénk előre sokkolandó az urnákhoz járuló nép, Ukrajnában pedig utólag. Ez utóbbi módit is Budapest népe testközelből élvezhette, hiszen áthaladt a fővároson a harmadik - igaz, egyszemélyes - ukrán front. Pedig nem tett mást, mint valószínűleg a kijevi rádiót hallgatta kocsijában, s időnkénti meghökkenését kifejezendő, magához vette az ülés mellett heverő - a Nyugatot jelképező - pálinkás flaskát, majd a Kelet hírnökét, a vodkás üveget. Közben pedig megérkezett az Erzsébet híd budai hídfőjéhez, gázt adott, elindult haza, de újabb szavazatszámlálási adatokat mondhatott a rádió, mire az azonnali visszafordulás és a pálinkás üveg mellett dönthetett - egyszerre. A budapesti polgár innentől ismeri a történetet: hétfőn az egyszemélyes harmadik ukrán front a hídon összeütközésre késztetett a sajátján kívül még négy autót, e tettével lezáratta a hidat, megbénította a főváros közlekedését potom két-három órányi időre.
A harmadik - egyszemélyes - ukrán front számára tényleg nem lehetett könnyű a múlt hétfő, hiszen Budapestről nézve az otthoni narancssárga koalíció olykor teljesen elhalványult, majd megint előjöttek az élénk színek. Julija Timosenkónak, a magyar főváros viszonylag gyakori vendégének az aznapi hírek szerint hol igen jók voltak az esélyei, hol pedig teljesen elenyésztek arra, hogy ismét a hatalomba kerüljön, és egy füst alatt visszaszerezze egyszer már tulajdonolt személyes rangját, azt, hogy ő Európa legszebb kormányfője. Ha tehát a szerencsétlen - lerészegedésnek teljességgel kitett - autós Budapesten át igyekezett például Dunaújvárosból, a Dunai Vasmű nevű ukrán gyárból a leánykori nevén Lenin Kohászati Művekként ismert ukrán kohászatba Diósgyőrbe, akkor óhatatlanul át kellett haladnia az Erzsébet hídon. Ez, mint tudjuk, nem sikerült neki, talán azért nem, mert már hallotta, vagy éppen nem hallotta rádióján a hétfő reggeli további választási hírt, az ő Mikolájuk nyilatkozatát. A szocialisták Mikola Rugykovszkij nevű vezére ugyanis azt jelentette ki abban a biztos tudatban, hogy pártja lesz a mérleg nyelve, hogy csak akkor hajlandók részt venni a közös kormányzásban, ha az ideológiájukat érvényesíthetik.
Kormányfői körökben persze merőben más erő- és idődimenziók lehetségesek, mint más földi halandóknál. S ez nem csupán Timosenko volt és leendő miniszterelnökről jut eszünkbe, aki például kihasználta a félévnyi pihenőjét és magánéletéből azonnal láttatott egy pici szeletet a nagyérdeművel - férjhez adta leányát - , hanem a magyarországi választásokra készülődő Gyurcsány-családról is. Mert hát egyáltalán nem lehetett másnak a jelzőrendszere, mint a különleges erő- és idődimenziónak a Fókusz online könyváruház kínálata. A virtuális kereskedés hírlevelének az alcíme nem egyéb volt, mint az, hogy Dobrev Klára - előrendelhető. A 2900 forintos bolti árral megáldott könyv 2006. március 31.-i dátummal került forgalomba, s ki ne látná lelki szemeivel azokat a könyvalkotói pillanatokat, amikor Klára asszony bekiabál a nappaliba: Feri, vedd át a rántás kavarását meg a gyerekfelügyeletet, mert elrohanok korrektúrázni.
Bár persze ez így egy kicsit túlzás, hiszen a modern konyha már nem nagyon ismeri a rántást, s az informatika világában különben sem fontos elhagyni akár még a konyhát sem, ha egy kéziratot akar javítani valaki. Akkor meg különösen nem, amikor az előszóíró Liptai Claudia egyenesen azt állítja, hogy "Ha az emberi akaraterővel működtetni lehetne egy nagyvárost, akkor Dobrev Klára energiájával meg lehetne világítani New York-ot". Így viszont Feri - pardon, nekünk leginkább Ferenc - talán sosem ismeri meg a rántáskészítés rejtelmeit, s marad ideje kormányfőnek lenni, az olykor titokban betoppanó Timosenkóval eszmecserét folytatni, s nem mellékesen választást nyerni.
Férfias helytállással is lehet persze - s nem csupán a konyhában - voksokat gyűjteni, a múlt hét óta itt is van hozzá a legkézenfekvőbb eszköz, az árvíz. Sőt, mind a két nagy párt miniszterelnök-jelöltjének önálló folyó is rendelkezésére áll, egyikük a Dunánál, másikuk a Tiszánál töltheti, hordhatja a homokzsákot egészen addig, ameddig a tévékamerák és a fényképezőgépek "látnak". Némelyek szerint érhetnek annyit a kormányfő-jelöltek árvízi közszereplésükkel, mint a nyögve-nyelősen előkészített tévévitájukkal. A porhintésnél amúgy is többet érhet a "homokhintés", kivált, ha az utóbbi anyagot, a célba juttatás előtt, rendesen bezsákolják.
