Már megint nem sikerült

Alig léptek életbe az egészségügyi reform intézkedései, a miniszter benyújtotta lemondását. Talán a legrosszabbkor. De talán nem véletlenül.

"A miniszterelnök megköszönte és elismerését fejezte ki azért a munkáért, amelyet Molnár Lajos a magyar egészségügy megújítása érdekében végzett." - áll a hivatalos közleményben, amely szerint a miniszter írásban benyújtott lemodását a kormányfő elfogadta.

A közlemény következő bekezdése szerint most indul a reform, biztosítás-oldali megújítása. Eszerint ebben a fázisban már köszönik, nem kérnek az SZDSZ által delegált miniszter munkájából. A színfalak mögött folytatódó vita szerint a több-biztosítós szabad verseny és az ellenőrzött, az Országos Egészségbiztosító Pénztár (OEP) főszereplésével működő biztosítási modellek versenyeznek egymással, koalíción belül.

A reform következő lépései még eldöntetlenek. Az viszont biztos, hogy a kormányzatnak ismét sikerült a legrosszabb bizonyítványt kiállítania magáról. Miközben lassan a közvélemény elfogadja, hogy szükség van vizitdíjra (a népesség több mint felének nem kell fizetnie) és talán szembesül azzal, hogy hárommillióan fizetik 10 millió ember ellátását, a kormány bebizonyítja, hogy a legfontosabb területen "küzdő" főhivatalnok, mehet, ha akar.

Kommunikációból ismét elégtelen. Most aztán nehéz lesz elhitetni a közvéleménnyel, hogy a "sikerhez elengedhetetlen, hogy azt már ne terheljék a struktúraváltásból fakadó konfliktusok".

Most aztán főhet Kóka János SZDSZ-elnök feje.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo