Kár, hogy az újszülöttnek nincs szavazati joga. Nem, ők nem döntenek a behúzott függönyök mögött, tollal, szavazócédulával a kezükben. Nem is az ő nyelvükön szólalt meg egyszerre hat magyar tévécsatorna.

De van egy másik csoport, nagyobbacska tömeg, amelyiket megszólítandónak találtak április 5-én este, tették ezt azért, hogy menjen el vasárnap voksolni. Bizonyára érezték is, hogy milyen őrületes módon irigylendőkké váltak ők, az ingadozók. E bizonytalankodókhoz volt oly kegyes hat darab tévécsatorna házhoz szállítani két miniszterelnök-jelöltet. Nem a garantáltan jobbra vagy balra szavazókhoz tehát, hanem hozzájuk, azokhoz, akik ezek után talán tényleg elmennek voksolni, s talán egy kialakult képpel, élménnyel az emlékezetükben húzzák majd be az X-et.

Képpel és élménnyel? A televízió felére, harmadára csökkentette a képet és élményt: az április 5-én este lezajlott Gyurcsány Ferenc - Orbán Viktor vita teljes ideje alatt mindig csak az éppen beszélőt láttatta a nézővel, az ellenfél grimaszait, mosolyait, homlokráncolásait, izzadságcseppjeit azonban nem. Pedig akad olyan 250 milliós ország, ahol a televízió az a meghatározó eszköz, amelyik a kép eszközével érdemben beavatkozik a választásokba, sokkal kevésbé a mondanivalót, sokkal inkább a szemmel látható jelenséget fogyasztja a távoli ország megannyi lakójának receptora. Nekünk még erre sem futotta? A magyar ingadozó - ha ott ült a tévé előtt - ilyen "segédeszközt" nem kaphatott.

Másmilyet - persze, ha tudott és akart figyelni - azonban igen. Rádöbbenhetett például a magát talán a mérleg nyelvének is képzelni hajlandó "kilengő", hogy az eddig az előd képviselte múlt bírálgatását többnyire kerülő Gyurcsány Ferenc azzal az eszközzel élt, amellyel ellenfele már oly sokszor. A mit tett a Fidesz-kormányzat 1998 és 2002 között kérdésre számokkal és bírálatokkal, súlyos kritikákkal rögtön ő maga válaszolt. És ez érhetett is annyit, amennyit Orbán Viktor számos példázata arról, hogy most rosszabbul élünk, mint négy évvel ezelőtt. Pro és kontra visszanyúltak a múltba, pro és kontra arra építettek, hogy ugye emlékeznek rá, kedves választók.

A kedves választók pedig legfeljebb úgy tesznek, hogy emlékeznek, holott nem teszik, rendszerint nem emlékeznek. Orbán tehát a tőle megszokott stílusban, igen jó rábeszélő készséggel, indulatokat gerjesztő állításokkal beszélt gyógyszerárakról, gázárról és megannyi hasonlóról az esti vitában is, Gyurcsány pedig vívta a maga egyoldalú, egyirányú számháborúját. A legbiztosabb találat talán az az adatsor volt, amelyik az egységnyi nyugdíjból, bérből az Orbán éra, majd a jelen kormányzat alatt megvehető patikaszerre, üzemanyagra, kenyérre és más közfogyasztási cikkre, szolgáltatásra utalt. Csakhogy ez már a vita végén került terítéke, akkor, amikor sokak szeme talán még nyitva volt, de az agya már...

Nem líra kell, ha valaki miniszterelnök akar lenni - címzett egy megjegyzést Gyurcsány Ferenc vitapartnerének. Arra gondolt, hogy tényekről, összehasonlításra alkalmat adó számokról, gazdasági racionalitáson alapuló programokról kellene megemlékezniük a kormányrúd várományosainak. De egyáltalán nem biztos, hogy őt igazolta a vita, amikor a gyakorló miniszterelnök éppen nem a lírával állt elő. A két nagy párt két tábora április 4-én ugyanazt szereti, mint április 6-án, az egyik a lírát, a másik az érvekkel, számokkal, kidolgozott fejlesztéspolitikával előadott programbeszédet. Ötödikén meg is kapták pro és kontra, az ingadozók pedig...  Félő, hogy ők tovább ingadoznak, s esetleg még távolabb látják a szavazó fülkét, mint eddig.

A vita, ha valamit, akkor némi felelősségérzetet felkelthetett bennük, bizonytalankodókban. Állást kell foglaniuk - gondolhatják - azzal is, hogy elmennek az urnákhoz, s azzal is, hogy így vagy úgy döntenek. De hát meggyőzték őket a vitázok?  Most például újabb pro és kontra ígéreteket hallottak tőlük, Gyurcsány a 35-ről 40 évre emelendő Fészekrakó program életkor határát az állami támogatáshoz, Orbán pedig megerősítette például, hogy a kis hengerűrtartalmú autóval rendelkező polgártársra olcsó matrica és eltörölt regisztrációs díj vár. Az ingadozó, ha elmegy, voksol, akkor bizony felelősséget is vállal, el kell döntenie, mivel kedveskedjen magának, meg a népnek, Fészekrakó programmal, vagy olcsó autózással?

A négy év alatt Orbán Viktor 3 millió 200 ezer emberrel váltott szót - hallhattuk néhányszor -, s ezt ugyan képtelennek minősítette Gyurcsány Ferenc, de az "emberközeli" politizálást elhitetni kívánó Fidesz-elnököt ez nem kellett, hogy érdekelje. Pontosan tudta, ha ilyet állít hat tévécsatornán keresztül élő egyenes adásban, akkor mindenkiben megjelenik egy vízió: az ellenzékben lévő, ilyenformán ráérő Orbán tényleg lekezelt 3,2 millió emberrel. Működik is a propaganda, hisz okkal gondolhatja az egyszeri ember, biztos én nem jártam éppen arra, amerre a Fidesz-elnök, de ha ő mondja, akkor tényleg a néppel beszélgetett.  A kevésbé egyszeri ember azonban éppen a tévévita során tett, hasonló tőről fakadó orbáni ajánlatot nem érthette: miért jön elő azzal a Fidesz-elnök, hogy ne őket, politikusokat, hanem a fiatalokat kérdezzék már meg, könnyebben jutnak-e lakáshoz, mint 4 éve? Mert mi van akkor, ha azt mondják a fiatalok, hogy igen? A gyógyszerre való hivatkozás még ült volna, hiszen ki emlékszik a fájdalomcsillapító régi és mai árára, de lakást nem vesz a fiatal sem ilyen esetsűrűséggel...

A hatalomért versengő két politikus egyaránt megmentette a falusi kisiskolákat, miközben mindketten emlékeztettek a másik érája alatt bezárt ilyen helyi intézményekre. Mindketten megoldják a jövő oktatását, Gyurcsány ezer ténylegesen megépülő iskolát vállalt, Orbán pedig helyre hozná a Magyar Bálintnak tulajdonítottan szétvert iskolarendszert, érettségiztetést. S míg e hatalmas adományok sokaságát világították meg pro és kontra az ingázó honfitársak kedvéért, éppen ehelyütt titkon tudtunkra adták filozófiájuk lényegét is, Orbánék a szakképzésre, oktatásra is jócskán több pénzt költenének, de nem a megreformált oktatásügy, önkormányzati rendszer jóvoltából. Gyurcsány le is csapta ezt a labdát: a harminckettedik hely, ahová több pénzt ígérnek a fideszesek. Amit viszont nem csapott le, s ki tudja miért, az az volt, hogy Orrbán Viktor szerint nem az elosztási rendszerekkel, hanem a termelési rendszerekkel van baj. Ezt azért nem volt fölösleges felemlegetnie a hatalomra törő jelöltnek, mert így legalább munkát - találós kérdést - adott olyan közgazdáknak, mint Csaba László vagy Petschnig Mária Zita.

Az ingadozó polgár, ha elszédült volna ingadozás közben, a végére vélhetően felébredt Orbán személyeskedést sem mellőző megjegyzésének hallatán. A teljes magyar vállalkozói világnál okosabbnak érzi magát Gyurcsány - állította, s ki tudja, talán akarata ellenére is valóságosan. Gyurcsánynak ugyanis igen jó hozadékkal sikerült a korábbi évtizedben vállalkoznia. Orbán persze hozzátette, hogy bezzeg ő megkérdezte a vállalkozókat. Ha sikerült felébrednie az ingadozónak, akkor csak annyi kommentárt kellett hozzátennie, hogy vállalkozói kérdésekben Gyurcsánynak saját magát kell megkérdeznie. S akkor tényleg van jó válasza például a munkahelyteremtésre.

A hatcsatornás, kétszereplős vitára a gyakorló kormányfőnek sikerült becsempésznie egy tárgyat, melyről kiderült, tiltott valami volt. A szerencsepénz miatt kapott is a riporterek egyikétől legott, a nyílt színen. A "demonstrációs tárgy" pedig jót tett volna a műsornak, kivált, mert Gyurcsánytól azt szoktuk meg, hogy közgazdászhoz illő módon számokkal - azaz hellyel-közzel unalmasan - illusztrálja a mondandóját. Most csak egy szerencsepénzzel tette volna, melyre Orbán egészen biztosan jól, jogászhoz illően agyafúrtan válaszolt volna. No de sebaj, a tévé elé ültetett ország ebből is megtudta, hogy a párezer politikus és politikához közel álló hatalmi szóval olyan műsort szerkesztetett, amelyből kihagyták a színt, az ízt. Az ingadozók felelőssége tehát mérhetetlenül nagyra duzzadt: miattuk kapott az egész ország poroszos fegyelemmel életre hívott szemináriumot, népfőiskolát. Igaz, vizsgázni azért lehet jól is - például már a választások első fordulóján.