Újságíró: Fél szavakból is értjük egymást, világos, hogy nekünk hírre, információra, olvasottságra, akár szenzációra, nektek viszont értékkel társított vállalati imázsra van szükségetek. A konfliktus a kettő határán kezdődik. A tények elferdítése egy dolog, de mi a véleményed a megalapozott kritikáról?

PR-os: Egy alapvetően kritikus hangvételű cikk azt bizonygatja, hogy a vállalati gyakorlatban csak rossz eljárások léteznek, ugyanakkor nem szól arról, hogy mennyit tesz egy cég a szolgáltatás színvonalának emeléséért, vagy mennyit fordít a kutatásra, fejlesztésre vagy minőségjavításra. Az objektivitásra vonatkozó szándékkal egyetértek, de egy anyag akkor objektív, ha belekerülne a cikkbe az is, ami pozitív kiegészítve a negatív tapasztalatokkal.

Ú: A hangsúly szerintem az „is”-en van, azaz a pozitívumokat is és a negatívumokat is fel kell tüntetni. Azok a lapok, akik kritikát gyakorolnak egy cég felett, jobban teszik, ha felkészülnek arra, hogy ezek a cégek, mint hirdetők a lábukkal szavazzanak és továbbálljanak. Pedig a hiányosságok felmutatásából nemcsak a cég, hanem az iparág, vagy akár a vevők is tanulhatnak.

P: Alapvető kockázat az, hogy ha egy kritikus cikk mellé egy versenytárs sikeres megoldásainak bemutatása kerül, akkor indokolatlan előnyhöz jut a konkurencia. Az olvasóközönség pedig okkal hiheti, hogy ez a cég jobb, mint amelyről kritika jelenik meg. Ugyanakkor a vállalati problémák belső tudatosítást és belső megoldást követelnek. Attól, hogy a "cipész cipője" itt-ott lukas, nem várható el tőle, hogy ezt be is mutassa a kirakatban, vagy hogy erre feliratokkal hívja fel a figyelmet. Annak ellenére nem lehet ezt tőle elvárni, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy ő az a mester, aki cipőt tud javítani. Ez rontja a hitelét, hiszen nem csak azok járnak el a kirakat előtt, akik cipőt akarnak javíttatni és tudják, hogy azt itt lehet megtenni. És ha mást nem, az ilyet megjegyzik. Mert az emberek, ezt te is jól tudod, nagyon szívesen csodálkoznak rá, vagy csámcsognak olyan dolgokon, amikre azt tudják mondani, hogy "na ugye..", "az is megéri a pénzét...", "mit jön nekem a költségmegtakarítással, amikor ő sem...".

Ú: Ezek szerint te is szívesebben szerepelteted a céget olyan újságban, ahol egymást érik a cukormázas, PR ízű ömlengések? Sőt továbbmegyek: szívesen olvasol ilyeneket?

P: Természetesen nem, de azt sem szeretnénk, ha a vállalatról szóló kritika rombolná a termékeinkről alkotott képet. Én, mint újságolvasó sem feltételezem azt (persze az ellenkezőjét sem), hogy az általad képviselt lapkiadó szuper szerkesztőségi rendszerrel dolgozik és a szerkesztőség munkája abszolút zökkenőmentes. Azt nézem, hogy mi a végterméke a munkájuknak. Arról döntöm el, hogy fogyasszam-e terméküket vagy nem. DE! Akkor, ha valahol megjelenne írásban, hogy Szécsi Gábor és lapjának szerkesztőségében "gyakoriak a késedelmes anyagleadások", vagy "konfliktusoktól terhelt a szerkesztőség működése", nyilván nem rohannék a postára, hogy előfizessek 3 évre az újságra.

Ú: Nem utolsó kérdés, hogy ezt a lap főszerkesztője meséli-e el, nevét adva hozzá, vagy a versenytárs lap „szivárogtat” ki „meg nem erősített értesüléseket”. A forrás feltüntetése legalább olyan fontos a hitelesség építése szempontjából, mint az, hogy egyensúlyban tartsuk a pozitív és negatív értékelések súlyát.

P: A hitelesség azonban nem az, hogy valaki bevallja az összes problémát a cégéről, hanem az, hogy olyanokat állít a cége termékeiről és szolgáltatásairól, amik igazak.

Ú: Ez kizárná egymást? A menedzsment és ezen belül is az emberi dolog, ami jól vagy rosszul működik. Ugyanakkor a megalapozott kritika arra ösztönzi a vállalatot, hogy javítson a hozzáállásán, és bebizonyítsa, hogy orvosolta a problémát, mi több lényeges fejlődést ért el. Amit sajnálattal kell látnom, hogy eltér az újságíró és a PR-os etikája. Az újságíró szerint az olvasóknak igenis joguk van a valóság megismerésére, ugyanakkor a vállalatnak érdeke és joga fűződik ahhoz, hogy valós pozitív kép alakuljon ki.

P: A valóság eléggé képlékeny, mindenki számára mást jelent. Nem kell feltétlenül jogi köntösben vizsgálni a jó hírnévhez való jogot. József Attila figyelmeztetésével had éljek: „az igazat mondd, ne csak a valódit!”. A kommunikáció területén sok olyan ember dolgozik PR-osként, aki valaha újságíró volt és fordítva, így mégsem lehet élesen elválasztani a két szemléletet. A nyilvánosság eszköz lehet arra, hogy mindkét oldal a saját szemüvegén keresztül tájékoztasson.

Ú: És így dolgozzunk együtt tovább egy objektívebb gazdasági médiáért, ahol a vállalati tájékoztatás megfér a megalapozott kritikával? Erre iszunk!

ÉS ÖN MIT GONDOL?