Zöld utat adott az Országos Választási Bizottság azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek népszavazást kívánnak a tandíj, a kórházi napidíj és a vizitdíj bevezetéséről. Illetve, miután azokat már bevezették, nyilván az eltörlésükről.

Megértem, hogy az ellenzéki pártoknak fontos volt felkarolni a kormányzati reformokat megakasztó népszavazást és nem mennék bele az Alkotmánybíróság és az OVB közötti jogi huzavonába (ezt mindkét intézmény vissza is utasítaná.) Félretéve a politikai indítatásokat, egy kérdés biztosan felmerül: miért az összes adófizető fizesse az érintettek teljes számláját, legyen szó egészségügyi ellátásról vagy egyetemi oktatásról?

A 300 forintos vizitdíj nyilván nem fedezi az orvos egy betegre eső költségeit, ahogyan a kórházi napidíj sem. Arról nyilván nem kell meggyőzni egy egyetemistát (és persze a szüleit), hogy a 100 ezer forintos tandíj az oktatás költségeinek negyedét sem fedezi, nézve a felsőoktatásra idén elköltött 200 milliárdot. A díjak bevezetése abba az irányba mutat, hogy a közszolgáltatást igénybe vevő legalább egy kis részét vállalja a rá eső költségeknek. Amennyiben a népszavazáskor a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kiesik, a költségvetés más forrásból pótolja a hiányzó összeget. Ha mással nem, adóemeléssel, ahogyan erre Veres János pénzügyminiszter is utalt rá korábban.

Így is az összes adófizető fizeti az egészségügy és oktatás költségeinek jelentős részét, miért fordítanánk vissza az idő kerekét?