„Pár hónapja még vidáman internetezhettem a laptopomról. Aztán csak az időközben vett PC-ről jutottam fel a hálóra. A PC-mel valamilyen baj történt, nem működött megfelelően, ezért ismét a laptopba dugtam be a telefonkábelt, de az internetet nem tudtam elérni, a fél rossz PC-ről azonban minden további nélkül sikerült. Most azonban el kellett vinnem a szervizbe, és a laptoppal nem tudok e-mailezni, az interneten tájékozódni. Ugyan mondják már meg, mi történt, mit tegyek?” „Egyszerű, javíttassa meg a modemet!” Másnap, a Toshiba szervizben egy perces ellenőrzéssel kiderült, onnan azonnal el lehet érni az internetet, vagyis kifogástalan a laptop modemje. Hazaérve, s a hálóra ismét fel nem jutva újra sikerült a süketek párbeszédét életre hívni. A hibabejelentést fogadó intézmény nyomban közölte: rossz a modem… A laptop – a rossz modemmel – bárhol máshol azonnal elérte a hálót, csak otthonról nem. Ezek után a telefonhálózatot működtető-tulajdonló cég rokonával, az internetszolgáltatóval sokkal megnyugtatóbb beszélgetésre került sor, ott ugyanis a tünetek meghallgatása után közölték: a PC külső és a laptop saját modemje alighanem nem egyforma, az utóbbi „többet tud”, a telefonhálózatot viszont valami jobban megterhelte, mint korábban, ezért most már csak a szerényebb kvalitású modem képes elérni az internetet. A telefontársaság hibabejelentő intézménye immáron hiába mondta a szabvány választ - rossz a modem -, kénytelen volt egy fokozattal beljebb bocsátani a panaszost. A hozzáértőbb szakember javaslattal is élt, a kedves ügyfél menjen el egy közönségszolgálati irodába és vásároljon egy „fizikai vonalat”…

A PC-s, laptopos internetmentesített panaszos ez egyszer örvendett a történéseknek, ugyanis, bár nem azonnal, de elérte: ő tudta megmondani az illetékes szakcégnek, hogy mi is a probléma. Ilyenre sem korábban, sem azóta nem volt példa. Hiszen a PC-javíttatása is csak félig sikeredett, valami történt a géppel, mert otthon, azokat a beállításokat, amelyeket korábban még maga végzett el, már nem tudta megismételni. Sikertelenségének másik története is hasonló: kinézte valamelyik honlapról azt a mobiltelefont, amit gyártója laptoppal való együttes használatra ajánlott. Megvette, de pár nap alatt kiderült, a házasságot a két szerkezet használati leírása alapján nem lehet megköttetni. A mobil értékesítője nyomban a laptop szakszervizébe küldte a kedves vevőt, mondván, a két intézmény közül az utóbbi ért is hozzá. Ami egyébként igaz volt, kevéske barkácsolással elvileg alkalmassá vált a két ketyere az összjátékra.

A példatár nem ennyi, hanem sokszorta több. A bemutatott „ügyfél” javakorabeli kortársaival egyetemben hasonló küzdelmeket vív a modern világ képviseletében fellépő, rendszerint sokkal ifjabb korosztályok tagjaival. Mert erről van szó, nemzedékek találkozójáról az informatika műárok két partján. Az egyik oldalon lévők közül egyre többen keresni akarnak, s úgy tesznek, mintha az ő tudásuk nélkül a másik halálra lenne ítélve. És azokkal az idősebbekkel „szórakoznak”, akik éppen nem nemet mondanak az ő fiatalságuk idején még nem létezett eszközökre, hanem használják, alkalmazzák, s ha engedik nekik, még meg is szeretik a számítógépet, az internetet, a mobil telefont. Csakhogy ezek a „vén trottyosok” például olyan szolgáltatásokat is keresnek, amilyeneket természetesnek tartanak: telefonszámot a szaknévsorban, amelyet felhívva megrendelhetik a PC-t a lakásukon „felélesztő” szakembert, a modem-problémát nem több ismeretlenes egyenletként, hanem azonnal megoldó szolgáltatót, a mobiltelefont a kért célnak (is) megfelelő módon eladó boltost.

A laikus informatikahasználó szervezett szolgáltatást tehát alig-alig talál. De olyan, szinte mindannyiszor egyetemista korú magánzók címét, telefonszámát véletlenszerű megoldásokkal meg lehet szerezni, akik készek házhoz menni, a PC-kre titokzatos dolgokat installálni, akár úgy is, hogy a megelőzőleg ott járt „kollégát” látatlanban is hozzá nem értőnek nevezik, az feltett programokat rossznak, idejétmúltnak, lopottnak minősítik. Nekik, az ifjú magánzóknak azonban most jön el a Kánaán, változatlanul számlaadás nélkül kereskedhetnek titokzatos programokkal, de már nem csupán a laikus idősebbek alkotta piacon. Immáron számos munkahely adhat dolgozójának, a dolgozója családjának számítógépeket komoly adókönnyítés mellett, a kereskedelemben pedig a sulinet program ontja szinte ingyen PC-ket a diákoknak. A távmunka politikusok meghirdette mozgalma is az otthoni infrastruktúrára épít úgy, hogy ebben az esetben sincs szervezett, egységes és mindenki számára elérhető infrastruktúra.

Ezt a bizonyos új „ki mit tud az informatikában” társasjátékot mifelénk a nemzedékek vívják? Látszólag igen. Pontosabban: ők mindenképpen. Itt, az informatika világában a leglátványosabban. De a gazdaság, a társadalom megannyi más területén is számos hasonló ütközőzónát találunk. Pedig a világ már egyre több helyen megbocsát az idősebb korosztályoknak azon bűnükért, hogy az idősebb korosztályhoz tartóznak. Ismét fölfedezik: az idősebb korosztályra éppen a top menedzsmentben van szükség ahhoz, hogy kisebb kockázattal, nagyobb rutinnal, racionálisabb döntésekkel profitábilisabban tevékenykedhessenek a cégek, szervezetek, intézmények. Vezetéselméleti előzménye e felfogásnak tudományos felméréseken is alapszik. Szakértők ki is mondják: az érzelmi intelligencia (EQ) nem megrögzült adottság, hanem bárkinél, bármilyen életkorban fejleszthető, azaz a magasabb életkor akár előny is.

De a lényeg mégsem ez. Hanem az, hogy egyik generáció se igyekezzék a másik kárán gyarapítani a saját hasznát, mert hosszabb távon nem is sikerülhet. Messzire jutottunk az elromlott mobil telefonjával szervizek között rohangáló vén trottyos esetétől? Attól, hogy a mai informatika korosztálya gyűlölködve tekint „őseire”, azokra, akik reszkető kézzel, de le mernek ülni egy számítógép képernyője elé, ne adj isten csetelnek, mobiljukkal pedig nem csupán a 7-re hazaérek vacsorázni mondatokat mondják el párjuknak, hanem minden más lehetséges szolgáltatásra is igényt tartanak? Nem, nem jutottunk túl messze, csak a legköznapibb ütközőzóna példáiból szemezgettünk. Ahhoz azonban talán eleget, hogy látassuk, mennyire nem mindegy: együtt, vagy egymásnak feszülve élnek, cselekszenek a generációk. Az utóbbiból, az egymásnak feszülésből nagyon rossz hozadékú végeredmény kerekedik ki. Már ehelyütt is idéztük Lengyel Lászlót, aki Balatonszárszón, a Farkasházy villában, a hagyományos értelmiségi találkozón ezt mondta: korábban már kifejtettem, valószínűleg egy fiatal nemzedéknek kell már az európai Magyarországot létrehoznia –Szomorúan kell azt mondanom, hogy nekünk, az idősebb nemzedéknek kell hozzálátnunk. Kiderült, a nálunknál fiatalabbak, a 35 évesek, nem alkalmasak arra, hogy életre hívják azokat az intézményeket, amelyek nélkül nem lehet európaivá válni. Az utolsó, nem európai Szárszón erre a felelősségre kell ráébredni. Összesen 2,5-3 évünk van arra, hogy lerakjuk az európai Magyarország alapjait. Ha nem tesszük meg most, akkor Magyarország ebben az Európában egy sarokponton, szegényházi módon fog ülni.



Önnek mi a véleménye?