Az asszony eszelősen morcos. Csak azon a napon enyhül valamicskét rossz kedélyállapota, amikor nyugdíja megérkezik a számlájára. Másnap azonban már nyoma sincs a mosolynak az arcán, rögtön üvölt a kormányra: idelöknek egy-két hét nyugdíjtöbbletet, hát mire elég az?! A gyárban – mert még ilyen is van – 80 ezerrel engedik haza hónapról-hónapra az urát, az még az ő kicsiny falujukban sem elég a megélhetéshez. Persze, hogy kifakad az asszony, hát most ezek emelik nekem a gyógyszerárat, meg minden másét is az áfával? Meg a gázzal, villannyal? A kicsiny faluban talán nem akkora baj az, hogy a helybélieknek a szelektív memória a fő támaszuk. Nem lehet azzal érvelni, hogy talán a gyárban hibádzik valami, ha egyszer a középvezetőként dolgozó ember kevesebbet visz haza rokkant nyugdíjas asszonyának, mint amennyi az országos átlag. A nettó kereseti arány a versenyszférában 2003 első negyedévében 81 500 forint volt. (A fizikaiak és a szellemi dolgozók közös adatát tartalmazza ez a szám.) A szelektív memória a nyugdíjtöbbletet is elvonatkoztatja környezetétől, attól, hogy a decemberben adandó pénz nem azonos az automatizmusok alapján dukáló nyugdíjemeléssel.

De a kicsiny falu messze van, s onnan bizony másként látni a világot, mint mondjuk a munkavállalók szervezeteinek háza táján. Ott, ahol 3,5 százalékos reálbér-növekedésért akarnak egy nagygyűlésen protestálni. Teszik ezt akkor, amikor az „övéik” vannak hatalmon, s mégis felsorakoznak azok mellé, elé vagy mögé, akik politikai rikoltozásokba ágyazva szapulják a jövő évi költségvetést, benne az adópolitikát, a bérpolitikát. Három éve, amikor nem az „övéik” kormányoztak, csak alig hallható csatazajról szólhattak a krónikák, pedig akkor dőlt el: hogyan és merre tovább. Akkor alapozták meg azt a növekedési pályát, amelyet a belső piaci kereslet gyors növekedése táplált. Nem az export, nem a beruházás. A fizetőképes belső kereslet forrása lett a jelentős bérkiáramlás és az államháztartási túlköltekezés, illetve a lakosság gyors eladósodása. (A kicsiny faluban persze nem lett több pénz, oda már nem látott a fogyasztásvezérelt növekedési pálya kabinetje, de nem is kellett látnia, hiszen a megélhetési fájdalmak nem akkor, hanem az össznépi megszorítások időszakában szoktak elkövetkezni, azaz most, immáron egy új kurzus vezérlete mellett.)

A munkavállalók most állnak be a kórusba, erősítve azt a csatazajt, amelyet nem az „övéik” keltenek, s egyáltalán nem zavarja sem őket, sem a kicsiny faluban zsörtölődő rokkant nyugdíjast, hogy évekig segédkeztek abban, hogy tekintélyes mennyiségű fedezetlen jövedelemtömeg kerüljön ki a gazdaságba. Hogy mennyi is? Az elmúlt három évben az összesen 8-9 százalékos termelékenységnövekedéssel szemben több mint 30 százalék reálbér növekedés valósult meg. Így 22-23 százalékos teljesítménnyel alá nem támasztott, zsebben lévő többlet reáljövedelmet mutat ki a statisztika. Hogy hol is van ez a jövedelemtömeg? Hát nem a bankbetétekben, s nem a kicsiny faluban, ahol a gyári 80 ezres középvezető és jobbra tartó rokkant nyugdíjas hitvese nem sok zsebpénzzel tudja ellátni két egyetemista gyermekét.

A munkavállalók szervezetei vajon megtalálják nagygyűlésükön a 22-23 százalékos teljesítménnyel alá nem támasztott, zsebben lévő többlet reáljövedelmet? Nem, mert nem is keresik. Másmilyen számra összpontosítanak, a 3,5 százalékos reálbér-növekedésre. Így aztán a 2004-es közösségi fogyasztás befagyasztására sem tesznek javaslatot. S mert alighanem csak a jövőbe látnak, a jelent, s az arra, annak bázisára alapozódó 2004-es költségvetést sem igen veszik észre. Pedig van némi bukéja 2003-nak, hiszen a növekedés éppen eléri - a tervezett 4 helyett - a 3 százalékot, az államháztartás konszolidált hiánya a 4,6 százalék helyett az 5,5 százalékot, s a folyó fizetési mérleg hiánya is 5 százalék körül várható. Ez a bázis 2004-hez, meg az, hogy a lakosság és az államháztartás nettó adós, a vállalkozó szféra pedig nettó megtakarító. Bár nem így tervezik, de minden bizonnyal nőni fog a költségvetés finanszírozási igénye.

Naná, hogy 3,5 százalékos reálbér-növekedésért demonstrál ilyenkor a szakszervezet. S ha nem is keresi meg a 22-23 százalékos teljesítménnyel alá nem támasztott, zsebben lévő többlet reáljövedelmet, bizonyára jó makro-gazdászként tudja a megoldást, például a megtakarításokra ösztönzi nyáját. A munkavállalók szervezeteitől ilyen programot persze még soha, senki nem hallott, igaz, nem az ő dolguk az efféle bíztatás. Van más út is a többlet reáljövedelem felszívásához, mégpedig a fogyasztás. Hát ebben nincs hiba, ezt az előző kurzus már begyakoroltatta, s a szakszervezetek októberi nagygyűlésén is bizonyára lesz sok-sok lazacos szendvics, üdítő, kávé és egyéb nyalánkság.

Igaz, erre a fogyasztási partira sem lesz hivatalos a zsörtölődő rokkant nyugdíjas asszony, de még a gyári középvezető férje sem. Hogy-hogy nem, ők most sem fogyasztanak.