Jövőre állítólag jobb lesz: ezt ígérik a gazdaságkutatók (megszorítások után kissé fellélegezhetünk), a kormány (beérnek a reformok és jönnek az uniós pénzek), az ellenzék (a népszavazáson "elmeszelhetjük Gyurcsány Ferencet és kollégáit") és ezt reméljük mi is. A nehézségek leküzdése mellett azonban egy magasabb szintre (is) léphetne az ország: az egymás mellett való (túl)élés ugyan rövidtávon hatékony megoldásnak tűnhet, de messzebbre tekintve nem nehéz elképzelnünk, hogy az együttműködés egy erősebb társadalmat és gazdaságot eredményezhet.
Az idei év egyik nagy tanulsága szerintünk a decemberi sztrájkkal kapcsolatos hozzáállás: a Miniszterelnöki Hivatal által megrendelt felmérés szerint az emberek nagy többsége szolidárisnak mondta magát a sztrájkolókkal (azaz egyetértett követeléseikkel, a kormány által tervezett nyugdíjváltoztatások és az egészségügyi törvény változtatása ellen volt). A megkérdezettek egyharmada úgy gondolta, hogy a vasutasok, pedagógusok és az egészségügyi dolgozók munkabeszüntetése csak az országnak okoz fennakadást, az emberek életében nem jelent zavart. Szerintünk ez a hozzáállás általános: az, hogy "ha nem fizetem be az adómat, vagy nem megyek el szavazni, az nem befolyásolja a közösség életét, mindössze az országnak rossz".
Az ország sokak szemében ugyanis nem egyenlő a közösséggel: az adók a kormányé, a politikusoké (akik persze ellopják) és nem abból van nyugdíj, kórház, iskola, út és családi pótlék. Természetesen egyszerűbb kibújni a kötelezettség alól, mind a munkavállalónak, mind a munkáltatónak: több pénzt kap a kolléga (a kezébe), ha minimálbérre van bejelentve és még hitelt is vehet fel (hiszen a banknak elég a havi 60 ezer forintos jövedelem egy 100 ezer forintos törlesztőrészlethez, mert azt vélelmezi, hogy úgysem abból él csak az ügyfél), ezért minek is fizessen feleslegesen adót. Arra kevesebben gondolnak, mi lesz betegség esetén, hogy a táppénzt csak a hivatalos fizetése után kap, ahogyan nyugdíjat is, és arra még kevesebben, hogy adót akkor lehet csökkenteni, ha a jövedelmek 30 százaléka után is befizetik a közterheket és nem kétmillió polgár tartja el a másik nyolcat...
2007. azért számos tekintetben pozitív változtatásokat hozott: egyre több cégtől kapott szerkesztőségünk a szokásos borok és más cégajándékok helyett egy karácsonyi üdvözletet, miszerint az ajándék helyett inkább egy gyermekkórház vagy alapítvány kapott segítséget. Egyre több cég (a legkisebbtől a legnagyobbig) gondolja azt, hogy saját lehetőségeihez mérten támogatja környezetét, hiszen felismerték, nem várhatjuk, hogy mások oldják meg a gondokat helyettünk. Sok cég tulajdonosa és vezetése egyre inkább úgy viselkedik, ahogy egy felelős vezetőnek kell(ene): visszavárják a szülni távozott kollégát, kiadják a szabadságot időben, bejelentik a kollégákat, mert felismerték, hogy a szervezet hatékonysága a munkatársak lojalitásán és munkaszeretetén is múlik. Természetesen számos kis- és középvállalat úgy érzi, nem tehet semmit: a lefékeződött gazdaság, a visszaeső fogyasztás, a szigorodó Apeh és az emelkedő adóteher már így is a csőd szélére sodorta a vállalkozást. Ők senki segítségére nem számíthatnak, ám a pesszimizmus biztosan nem vezet ki a gödörből: a kapitalizmus elmúlt 300 éve azt mutatja, hogy a bukás a cég születésének pillanatában bele van kódolva a rendszerbe. Ám a bukás után fel lehet és fel is kell állni. Meg kell tanulnunk emelt fővel újrakezdeni, hiszen nem mi hozzuk a szabályokat.
Azoknak pedig, akik a 20 milliós dzsippel és rokkantigazolvánnyal parkolnak a tilosban, akik korkedvezményes nyugdíjért kuncsorognak a Nyugdíjbiztosítónál, vagy akik alamizsnát fizetnek alkalmazottaiknak, csak annyit tudunk üzenni, hogy nem értik, mit jelent közösségben élni, és mit utódaink jövője.
Boldog és sikeres újévet kívánunk minden kedves olvasónknak, családtagjainak és üzletfeleinek egy szebb év reményében!
