... Politikust, a bróker-ügyben nyomozó rendőrt, a következőkben esetleg más, valakinek valamiért nem tetsző, ismert embert. Nem értem, hogy bármilyen oldalon elkötelezett újság - persze ez is megér egy külön gondolatmenetet, hogy egy újság valahova elkötelezett! -, hogyan rúghatja fel ennyire a szakma alapvető szabályait, és írja le szolgai módon, amit a kiszivárogtatók odadobnak eléje. Nem értem, hogy mi folyik ebben az országban, ahol a rágalmazókat felmentik, azokat pedig, akik kikérik maguknak a rágalmazásokat, elítélik. Itt mindenki össze-vissza beszél.

Valamikor, pályakezdő koromban - ez több mint húsz éve volt - azt verték a fejembe, hogy az újságírónak az a feladata, hogy a nyilvánosság kontrolljának legyen a nemes eszköze. Azaz legyen érzékeny a közügyekre, a hatalom esetleges visszaéléseire, és a tényeket összegyűjtve, rendszerezve és a saját szubjektumán átszűrve tájékoztasson. Igen, a szubjektumán. Divatos manapság az objektivitást emlegetni, főként azok részéről, akik egyébként igen erősen elfogultak. Ebből is látszik azonban, mekkora tévedésben vannak saját szerepüket illetően, hiszen már az első sajtóműfaj órán kiderült, hogy nincs objektív újságírás. Amikor egy-egy hírben kellett Gertrúd-pártian és Bánk bán pártian közzé tenni, hogy Bánk leszúrta a királynőt, mindenki előtt nyilvánvalóvá lett: egyetlen máshova helyezett vessző, egy kicsit módosított szórend, és az objektív tények egészen más megvilágításba kerülnek. Tehát csak rajtunk múlik, hogy a gaz Bánk szúrta-e le szegény királynőt, vagy az igazság magyar bajnoka vett-e elégtételt az idegen gonoszon. Hogy mit akarok ezzel mondani? Nem többet, de nem is kevesebbet, mint hogy az újságíró és szerkesztő szubjektivitása, értékítélete nagyon is meghatározó, például amikor közzé teszi, amit megtudott a volt bróker vallomásából. De éppen ezért hallatlanul nagy (lenne?) a felelőssége is, hogy tényleg hihetőbbnek tartja-e egy bűnöző szavait, mint - többek között - az ellene nyomozó rendőrökét.

Nem kell ahhoz közvélemény-kutatás, hogy kiderüljön: a társadalom jelentős többségének elege van a ki-kivel gabalyodott össze, ki-kinek a kölyke/atyafia, a ki kapott több állami támogatást a szőlejére, vesszejére leleplezésekből. Egyrészt a mára kritikus mennyisége miatt, másrészt mert soha nem születik utánuk például megnyugtató bírósági ítélet. Tehát a társadalomnak elege van a sárdobálásból. Nem értem viszont, hogy akkor mégis, kinek az érdeke újra és újra ilyen ügyeket kitalálni? Miért hiszi azt bárki, hogy szavazatokat nyerhet - merthogy ugye erről van szó -, ha lejáratja az ellenfelét? S hogy az elmúlt két évben, mindkét oldal részéről megtapasztalt nagy pofára esések miért nem szolgáltak elég okulásul ahhoz, hogy valóban stílust kéne már váltani, hogy ezt a szennyeskeresést abba kéne már hagyni.