"Nem kapom meg a céges leveleimet" - mondta egy, a hazai viszonyokban egyébként jól eligazodó, self-made man barátom. A könyvelője a minap azzal hívta fel, az APEH érdeklődött nála, hogy ügyfele elköltözött-e, mert bontatlanul jönnek vissza az adóhatósághoz a hivatalos levelek.
"Nem költöztem el, csak annyi történt, kiderült, a postás elvár némi pénzt azért, hogy a céges leveleket kihozza nekem." - vonta le a felháborodott vállalkozó kitartó nyomozása eredményét.
Szóval erről van szó. Ezer forintról, havonta. Hogy biztosan megkapjuk a levelet. És fizet a nyugdíjas is, ha megkapja a hó elején alig várt nyugdíját. Ő - gondolom - csak ötszáz forintot.
Nem állíthatom, hogy ez általános, bizonyítani senki sem tudja, sajtópert és felháborodott helyreígazítási kérelmet sem szeretnék a Magyar Postától kapni.
Csak a jelenség az, ami nem hagy nyugodni. Gondolom, a postás (a taxis, a vízvezeték-szerelő, az orvos, a pincér, tisztelet a kívételnek) nem elégedett fizetésével. Ugyan ki az? Nnem igazán védhető az, ha valaki elvárja, hogy a hivatalos díjazáson felül az ügyfél kiegészítse jövedelmét. Mint ahogy az sem, hogy a vállalkozó és a nyugdíjas úgy érzezze, adnia kell valamit, hogy a neki járó (és valaki által már kifizetett) szolgáltatások rendben elérjék őt.
Úgy szocializálódtunk, hogy ha valamit igazán meg szeretnénk kapni, azért fizetni kell. Még akkor is, ha azt már a járulékfizetők, a levelet feladók megtették. "Remélem, adtál borravalót" - hangzik el az étteremben a vacsorázó pár női tagjától. "Adtam, mert meg voltam elégedve" - hangzik a válasz, amit ritkán hallhatunk. A legtöbb esetben ugyanis elvárják tőlünk, hogy adjunk. Ha ízlett az étel, ha nem. Ha időben kihozták, ha nem. Még akkor is, ha percekig integettünk a pincérnek, hogy észrevegyen minket. Úgy érzezzük, kötelező. Mert minket kiszolgáltak.
Akkor inkább az ázsiai (közel-keleti) hozzáállás tetszik. Semminek nincs szabott ára. A vevő és az eladó hosszas alku után megegyezik a fizetendő összegben. És távozáskor senki sem érzi úgy, hogy alulmaradt. És senkit sem "kényszerítettek".
A fejlettebb európai országokban pedig tudjuk, hogy a pénzünkért a taxisnak el kell vinnie a megjelölt helyre. A pincér pedig, aki hidegen hozta a kávét, mert nem igyekezett, egy centet sem kap. Miért is járna neki?
