Az idén valószínűleg az a legfontosabb makrogazdasági kérdés, hogy teljesül-e a kormány által az év elején módosított, és így az év végére ígért 4,6 százalékos GDP arányos államháztartási hiány. Hiszen amellett, hogy meglehetősen kínos lenne a nemzetközi megfigyelőknek magyarázkodni, ettől függ többek a befektetők bizalma a magyar gazdaság iránt, és hogy mérsékelhető-e a magas kamatszint. Elsősorban e cél teljesítését szolgálja Draskovics Tibor pénzügyminiszter azon tegnapi bejelentése, hogy a tárcák a tavalyi költségkeretükből erre az évre áthozott 106 milliárd forint maradványt csak az ő jóváhagyásával költhetik el. Mindenképpen egy újabb takarékossági intézkedés ez, ha úgy tetszik, az adófizetők pénzével. És bár már hallani vélem az ellenzék által az európai parlamenti választási kampányban hangoztatott kétszeres Bokros-csomag emlegetését, józanésszel ez egy fontos, jó döntés volt. Még akkor is, ha valószínűleg a tavaly megítélt pályázati úton elnyert támogatások kifizetését is érintheti, ami értelemszerűen gondokat okozhat. Fogalmam sincs azonban, végül is hány milliárd forint megtakarításról van szó, ugyanis ahány elemző, annyiféle szám hangzik el. A kalkuláció alapja mindenesetre a kívánt cél, a 4,6 százalékos GDP arányos államháztartási hiány, és az eddigi tényszámok illetve a megismert prognózisok. Ebből kiindulva reálisabbnak tűnik az 50, mint a 150 milliárd. De talán nem is ez a lényeg! Hanem az, ami majd csak a következő hetekben derül ki: hogy konkrétan minek a kifizetésére adja a zárolt keretből áldását a pénzügyminiszter, és mire nem.
A PM takarékossági bejelentéséről
Draskovics Tibor pénzügyminiszter tegnap bejelentette, hogy a tárcák a tavalyi költségkeretükből erre az évre áthozott 106 milliárd forint maradványt csak az ő jóváhagyásával költhetik el.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.