Ebben a helyzetben jogosan merülhet fel az igény, hogy legalább az oktatásért ne kelljen fizetni, hiszen éppen azért tanulunk, hogy utána el tudjunk helyezkedni, családot alapítani, adót fizetni, egyszóval normális életet élhessünk.

A tandíj bevezetése márpedig nem azoknak fog gondot okozni, akiknek anyuci, apuci már érettségire megvette a méregdrága autót - esetleg már vár is a zsíros állás a szülők munkahelyén -, hanem annak a rétegnek, akiknek már most is problémát okoz a megélhetés. Nekik ugyanis eddig megvolt a lehetőség, hogyha jól tanultak, akkor szinte ingyen végezhették el az egyetemet, főiskolát, az új rendszer azonban alaposan kitolt velük.

Hogy most mi lesz, az jó kérdés. Gondoljunk bele, hogy egy olyan családnak mekkora problémát okozhat a tandíj, akiknek már ahhoz is gyűjteni kellett, hogy elküldjék - mondjuk Budapestre - a gyereket felvételizni. Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy vannak ilyenek, nem is kevesen.

A tandíj mellett érvelők mondják: az eddiginél nagyobb ösztöndíjat kapnak a jó tanulmányi eredményt elérők. Ennek ellentmondanak egyetemista barátaim, akik bár nyögve fizetik a tandíjat, állításuk szerint az ösztöndíj jóformán semmivel sem lett több. A pártolók válasza pedig ez lehetne: igen ám, de ha valaki diplomás, akkor akár 50 százalékkal is magasabb fizetést kaphat miután elhelyezkedett. Így a tandíjat a problémás időszakban akár diákhitelből is finanszírozhatja, hiszen később - a jó havi bérnek köszönhetően - könnyebben vissza tudja azt fizetni. Válasz: jó megoldás-e az, hogy több százezres adósággal indítjuk a dolgozók életet? Mindkettőben van ráció.

A "Nagy Életet" megtapasztaló gyerek - ha nem akar, vagy nem mer hitelt felvenni - így szinte biztosan elkezd dolgozni, hiszen fizetnie kell a kollégiumot, a tandíjat, a tankönyveket, az ételt, és ha ne adj isten még a családját is meg akarja látogatni, akkor az egyre drágább utat is oda-vissza.

Felmerül még egy kérdés: ha a tanulók fizetnek, akkor az iskolák hatékonyan tudják-e felhasználni a pénzt? Szerintem - egyetértésben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával - abban sem bízhatunk feltétlenül, hogy a diákok fokozott anyagi terhelése az oktatás színvonalának emelkedéséhez vezet majd. Ebben egyelőre csak reménykedni tudunk.

Persze az érmének két oldala van: a hazai oktatási intézmények állapota - tisztelet a kivételnek - finoman szólva is lehangoló, erről nap, mint nap olvashatunk. Az állam pedig világossá tette, hogy ő egymagában nem tudja finanszírozni az oktatás fejlesztését, ezt - ahogy nyugaton már szokás - a diákoknak kell részben átvállalniuk.

A következmények: amennyiben nem tudják megoldani a finanszírozást, akkor idővel a rossz körülmények miatt a nyugati oktatási rendszernél jóval kevésbé képzett munkaerőt kaphatunk, ami akár az ország versenyképességének is árthat: a befektető cégek - akik a munkahelyeket teremtik - akár más országba is települhetnek, ha nincs megfelelően képesített munkás...

A jelenlegi gazdasági helyzetben tehát nem bízhatunk mindent az államra, de nem mindegy, milyen áron kérik a hozzájárulást. Ha egy sereg tehetséges fiataltól veszik el a lehetőséget a tanulástól - és itt nemcsak a tehetségesekről van szó, hiszen a tanuláshoz való jog szerintem alapvető jog, főleg olyan rendszerben, ahol már szinte minden állásnál alapkövetelmény a diploma -, akkor érdemes lenne átgondolni, jól működik-e a rendszer. Mindemellett az is igaz, hogy a mostani rendszerben nagyon sok diák végez egyetemen, főiskolán, akik közül nem mindenki tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Ők az államnak - tehát nekünk adófizetőknek - dupla terhet jelentenek, hiszen amíg korábban a tanulás költségeit fizettük, addig most a szociális támogatásokat.

A tandíjra azonban a jövő érdekében szükség van. A részleteken azonban el lehetne gondolkodni.