Virtualizáció: apró lépésekben váltanak a cégek

Nem robbanásszerűen, hanem apró lépésekben érkezik a világszerte tapasztalható virtualizációs trend Magyarországra. A vállalatok ugyanis úgy látják, hogy nincs egy lépésben, azonnal szükségük a teljes it-infrastruktúrájuk átállítására.

Nem egyszerre állítják át rendszerüket a cégek - Kép: PP

Az ACE Telecom által végzett kutatás eredményei alapján jellemzően azok a vállalatok váltanak elsőként virtualizációs szolgáltatásokra, ahol a vezetők már jól ismerik azok előnyeit. A felhasználók virtualizációs szolgáltatásokkal házon belül először többnyire a telefonközpontokat és a szervereket (elsőként a webszervereket) cserélik le, majd ezt követően váltják ki munkaállomásaikat virtuális desktopokkal és vékonykliensekkel. Először pontosan azért kezdik a telekommunikációjuk átállítását, mert itt érhetik el az egyik lgkomolyabb közvetlen költségmegtakarítást.

„A virtualizációs megoldások külön-külön is teljes értékűek, és nincs minden vállalkozásnak feltétlenül azonnal szüksége mindegyikre. Ezért nem is számítunk a robbanásszerű elterjedésükre, tapasztalataink szerint a piac és a vállalatok inkább lépésről-lépésre váltanak virtualizációs szolgáltatásokra” – mondta Farmosi Attila az ACE Telecom ügyvezetője.

A szakember tapasztalatai szerint éppen a távközlési vállalatok járnak az élen a virtualizációs megoldásokban. „A távközlési cégek két szempontból is helyzeti előnyben voltak a virtualizáció esetében. Egyrészt az eszközgyártás fejlődésével felszabadultak korábban távközlési célokra használt kapacitásaik, másrészt a virtualizációs szolgáltatásokhoz szükséges kommunikációs kapcsolatot is tudják biztosítani. Így az ügyfél csak egy szolgáltatóval van kapcsolatban, ami a felmerülő kérdéseknél növeli a hatékonyságot, elkerülhetővé válik a szolgáltatók egymásra mutogatása” – mondta Farmosi Attila.

Miért éri meg a cégeknek a virtualizáció?

„A már kialakult it-infrastruktúrával rendelkező vállalatok a virtuális megoldások használatával nem csak a költségeket tudják csökkenteni, de rugalmasabbá is teszik a vállalatot, mivel IT eszközeik kapacitásának változtatásával képesek lesznek reagálni a piac minden rezdülésére” – hangsúlyozta az ügyvezető. (A siker titka ugyanis a folyamatos alkalmazkodás.)

A kisebb, elavult eszközökkel rendelkező, vagy most induló, de nagy növekedést tervező vállalatok számára az teszi vonzóvá a virtualizációt, hogy alkalmazásával beruházás nélkül építhetnek ki egy rugalmas és nem amortizálódó IT infrastruktúrát, 30-40 százalékkal alacsonyabb havi kiadás mellett.

Csak a folyamatos fejlesztés hoz eredményt
A legtöbb céges informatikai beruházás mellett egy konkrét probléma miatt döntenek a cégek. Ha ez megoldódik, nem is foglalkoznak többet az üggyel. Szakértőnk szerint viszont muszáj állandóan fejlődő folyamatként tekinteni a céges informatikai, különösen az ERP rendszerekre, hogy kihozhassuk belőlük azt, amire tényleg képesek a cég érdekében.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo