Péntekig lehet pályázni az Üzleti Etikai Díjra!

Várjuk azon vállalatok jelentkezését, melyek vezetői, munkatársai úgy érzik, hogy etikus, felelősségteljes magatartással vesznek részt az üzleti életben, és ezért pályázni szeretnének a 2016. évi Üzleti Etikai Díjra. A független, üzleti és kormányzati szereplő által nem befolyásolható „Üzleti Etikai Díj” 2000 óta, immár 17. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében. Az Üzleti Etikai Díjról szakmai konzultációt tart a díjalapító szeptember 15-én, Budapesten.

Az Üzleti Etikai Díjat kizárólag pályázat útján lehet elnyerni. Pályázatot csak a díjra jelölt cégek adhatnak be. A díjra jelölésre az alapítók által felkért gazdasági szakmai szervezetek jogosultak tagjaik sorából, illetve önjelölésre, a vállalatok saját maguk jelölésére is van lehetőség a szervező, a Piac & Profit által meghirdetettek szerint.

A jelölés után az Üzleti Etikai Díj Kontroll Bizottsága dönti el, mely jelölteket kérhet fel a szervező a pályázat benyújtására.

Az önjelöléseket 2016. szeptember 16-ig fogadjuk!

Kérjük, hogy az önjelölés szövegében a következő adatok mindenképpen szerepeljenek: - a vállalat, vállalkozás neve, székhelye (csak magyarországi székhelyű és működésű, itt adózó cégek jelölését fogadjuk), - fő tevékenységi köre, - éves forgalmának nagyságrendje, - a vállalkozás kora (legalább három éve működő pályázhat), - első számú vezetőjének, valamint kapcsolattartójának neve, elérhetősége (telefon, e-mailcím), - egy rövid, hivatalos jelölési nyilatkozat az aláírásra jogosult aláírásával.

Azoknak a cégeknek az önjelölését várjuk, melyek az alábbi etikai szempontok szerint működnek:

A vállalat felelős gondolkodásmódról tesz cselekedetein keresztül tanúbizonyságot.

  • Felelősséget vállal a munkatársaiért, az üzleti partnereiért, a szűkebb és tágabb környezetének jólétéért, a társadalom fenntartható fejlődéséért, a klímaváltozás negatív folyamatainak visszafordításáért, az esélyegyenlőség javításáért.
  • Tetteit nem a mindenáron való haszonszerzés irányítja, hanem a másokról gondoskodás, más érdekeinek, jóllétének figyelembevétele is.
  • Környezete (szűkebb tágabb, emberi, természeti, üzleti) érdekei miatt képes átértékelni a várható üzleti hasznát, illetve be tudja illeszteni cselekedetinek célrendszerébe a fenntarthatóság globálisabb céljainak szolgálatát is.
Figyelem! Üzleti Etikai díjat csak egyszer lehet kapni. A díjat már birtokló cégek jelölését nem fogadjuk! A díjat csak az alapítók vonhatják vissza! A díjjal embléma, logó viselésének jogosultsága jár együtt!

A díj odaítélésének első lépése a jelölés, mely vállalkozói szakmai szövetségek, kamarák által, illetve a cégek önjelölésén keresztül történik.

Jelölésre az idén a következő szakmai szervezeteket kértük fel:

Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, ChinaCham, Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, FIVOSZ, Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Joint Venture Szövetség, Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért, KSZGYSZ, Magyar Adományozói Fórum, Magyar Franchise Szövetség, Magyar Marketing Szövetség, Magyar PR-Szövetség, Menedzserek Országos Szövetsége, MGYOSZ, MKIK, OHE, Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, VOSZ KMRSZ, Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamara (SCCH).

A pályázatra felkért vállalatoktól max. 5 oldalas pályázati anyagot várunk, esetleg különféle vállalati anyagok mellékelésével együtt. A pályázatra felkérésben részletesen megadjuk a pályázat benyújtásának paramétereit.

Az Üzleti Etikai Díjról szakmai konzultációt tart a díjalapító szeptember 15-én, Budapesten. A konzultációval kapcsolatban a további részleteket és a jelentkezési lapot itt találja!

A pályázatokat az eddigi díjazott vállalatok vezetőiből és az alapítókból álló zsűri bírálja el egy részletes szempontrendszer alapján. (A zsűri tagjaitól átlagban 20-30 értékelés érkezik.)

Díjat négy kategóriában osztanak: kisvállalat, középvállalat, nagyvállalat, multinacionális vállalat. Egy kategóriában több díjazott is lehet.

A díjátadásra Budapesten, 2016. november 16-án este egy díjátadó gálaest keretében kerül sor.

Az önjelölések beküldésének formája:

A jelöléseket minden esetben e-mail-en kérjük, de ezen kívül levélben is elfogadjuk.

Piac és Profit Kiadó Kft. Levélcím : 1152 Budapest, Szentmihályi út 171. III.3.11 Tel. : (1) 239-8400 E-mail : [email protected]

További információ: Piac & Profit Konferenciaközpont – dr. Sikó-Vlajk Viktória Telefon : (20) 999-8116 E-mail : [email protected]

Az Üzleti Etikai Díjról röviden

A díjat 2000-ben alapították: László Ervin világhírű filozófus, író (Budapest Klub Alapítvány elnöke) és Demcsák Mária alapító főszerkesztő (Piac & Profit üzleti magazin)

A díjazottak: magyarországi székhelyű cégek (legalább három éve működő, jogi személy vállalat, vállalkozás, cégformától, tulajdonformától, valamint cégnagyságtól függetlenül)

A díjazást lebonyolítja: Piac és Profit Kiadó Kft.

A díjat odaítéli: az alapítókból, valamint a korábbi években díjat kapott cégek első számú vezetőiből álló zsűri

A díjazás gyakorisága: évente egyszer, négy kategóriában (kategóriák: nagyvállalat, multinacionális vállalat, középvállalat, kisvállalat), 5-8 díj.

Az idei díjátadás időpontja: 2016. november 16. Budapest, Díjátadó Gálaest keretében

Az Üzleti Etikai Díj viselésére jogosult cégek:

2015-ben: BPR Consult Kft., p2m Consulting Kft., Ghibli Kft., Bold Agro Kft., KVGY Kft., Work Force Kft., Cothec Kft., Legrand Zrt.

2014-ben: Unilever Magyarország Kft., Rondo Kft., Elgoscar-2000 Kft., Tutti Kft., Regio Kft., iData Kft., Terc Kft., Wagner Solar Hungária Kft.

2013-ban: AlphaSonic Kft., BI-KA Logisztikai Kft., Kulcs-Soft Számítástechnikai Nyrt., Alcufer Kft., Magyar Suzuki Zrt.

2012-ben: Csomiép Kft., Hatos és Társa Nyelviskola, 77 Elektronika Kft., Hódagro Zrt.

2011-ben: E.ON Hungária Zrt., Tisza Volán Zrt., Bakosfa Kft., Nyírségvíz Zrt., SZ+C Stúdió Kft.

2010-ben: Dreher Sörgyárak Zrt., Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt., Ronix Szervező és Szolgáltató Kft., Zalavíz Zrt., Debreceni Hőszolgáltató Zrt.

2009-ben: Fővárosi Csatornázási Művek Zrt., Vodafone Magyarország Zrt., Gödöllő Coop Zrt., TEVA Gyógyszergyár Zrt.

2008-ban: Alföldi Nyomda Zrt., Electrolux Lehet Kft., Nav N Go Kft., Philips Magyarország Kft, Sándor Vendéglő

2007-ben: Magyar Telekom Nyrt., Vill-Korr Hungária Kft., Hajtás Pajtás Futárszolgálat, Számalk Zrt.

2006-ban: Béres Gyógyszergyár Zrt., Telenor (volt Pannon GSM) Távközlési Zrt., Gravoform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

2005-ben: Debreceni Vízmű Rt., MAM Hungaria Kft., OKI Systems (Magyarország) Kft.

2004-ben: Főber Nemzetközi Ingatlanfejlesztő Mérnöki Rt., MOL Nyrt., NI Hungary Kft.

2003-ban: Richter Gedeon Rt., Telvill Kft., Flextronics International Ltd.

2002-ben: Kürt Computer Rt., Siemens Zrt.

2001-ben: Alcoa-Köfém Kft.,

2000-ben: Ericsson Magyarország Kft.

(A lista nem tartalmazza a díjat kapott, ám már valamilyen ok miatt nem működő cégeket, illetve a cím viselésére már nem jogosultakat.)

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo