A 2006 végén felfüggesztett MFB tőkejuttatási program óta nem volt államilag támogatott tőkebefektetési program Magyarországon. Mivel a magánfinanszírozású kockázati és magántőke-alapok befektetési mérete 3-5 millió eurónál kezdődik, a hazai kis- és közepes méretű vállalkozások gyakorlatilag 2 év „tőkediétával" készültek fel a gazdasági válságra. Az Európai Unió 27 tagországa közül elsőként Magyarországon indulhat el az a kisvállalkozói kockázatitőke-program, amely Préda István, az MB Partners Zrt. vezérigazgatója szerint minőségi változást hozhat a hazai kkv-szektor finanszírozásában.  

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kockázatitőke-programja több szempontból is változást jelent a korábbi, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) és a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt. (KvfP) által nyújtott konstrukciókhoz képest. Préda István véleménye szerint az MFB-program - bár befektetési szakemberek kezelték - alapvetően egy részvényzáloggal biztosított, halasztott törlesztésű beruházási hitelként működött. A befektetéseket a banki kockázatkezelés bírálta el, és bár „hivatalosan" az üzleti tervek hitelessége döntött, valójában a bank a nagy saját tőkével rendelkező „old economy" cégeket szerette finanszírozni. Ennek az lett az eredménye, hogy a beruházásintenzív, itthon halálra ítélt, s egyre inkább Ázsiába költöző vállalatok kaptak tőkét, míg a jövő európai üzleti modelljét képviselő szellemi hozzáadott értékből élő cégek az MFB-nél könnyűnek találtattak. A KvfP programja - a szakember szerint - még konzervatívabban tulajdonosi készfizető kezességekkel fedezett pénzeket adott ki, amit csak a rászorultak vettek igénybe kényszerből.

Verseny a piacon

Préda úgy véli, hogy az NFÜ mostani programja számos előnnyel kecsegtet. Lényeges szempont, hogy a pályázat keretében többnyire profi, a privát tőkebefektetési szakmában már bizonyított szakemberek fektethetik be az állami, illetve európai uniós tőkét. Ráadásul a forráshoz jutó alapkezelők a piacon is megméretnek, ugyanis a pénz 35 százalékát magánforrásokból kell biztosítaniuk ahhoz, hogy az európai uniós pénzek ehhez lehívhatók legyenek. A szakember fontosnak tartja, hogy a befektetésekről nem állami alkalmazottak, hanem profitérdekelt alapkezelők és privát befektetőik határoznak, így várhatóan nem lobbiérdekek, hanem anyagilag motivált szakemberek kapnak szerepet a döntések meghozatalában. Véleménye szerint az is előnyös, hogy az NFÜ alapjainak befektetése egy-egy társaságban évente alig haladhatja meg az 1 millió eurót, így alatta marad a magánalapok „radarjának", nem rontva a magánbefektetők lehetőségeit.

Préda elismeri, hogy vannak, akik ezzel a programmal sem teljesen elégedettek: egyes cégek ugyanis nehezményezik a 8,5 százalékos „kamatot", amit az állami pénzeknek ki kell termelnie, és helyette inkább „vissza nem térítendő támogatást" szeretnének. A szakember ugyanakkor emlékeztet arra is, hogy az EU-csatlakozás után Portugália és Írország gazdaságának felvirágzásához is jelentősen hozzájárultak az ilyen, a köz- és a magánszféra által közösen finanszírozott, egyfajta „PPP-rendszerű" alapok.