Növekedési hitel: most vagy soha

A kisvállalkozások jelentős része számára vonzó lehetőség az MNB Növekedési Hitel Programja. A leköthető keretet ráadásul megemelték nemrég. A Piac&Profit szakértője szerint amelyik cég kapni szeretne belőle, annak nincs vesztegetni való ideje! Elmondjuk, miért kell sietni.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép:FreeDigitalPhotos.net/jeadaphorn

A szeptember hozott jó és kevésbé jó híreket is a hitelfelvételt fontolgató vállalkozások számára. Kezdjük a jóval: az MNB megemelte az NHP keretét 1000 milliárd forintra. Mit is jelent ez? Legfőképpen azt, hogy aki mostanában kér hitelt, azt nem fogják csak azért elutasítani, mert kifogyott a keret - pedig erre az emelés nélkül lett volna esély. De, rögtön jön is a kevésbé jó hír: a jelenleg érvényben levő szabályozás szerint a hitelkérelem csak 2014. december 31-ig adható be. Az pedig nincsen olyan messze, mint gondolnánk, mert a hitelkérelem beadását az alábbi lépések előzik meg:

 

  • A dokumentumok összeszedése és benyújtása a banknak
  • A banki előbírálat
  • Pozitív előbírálat esetén a hitelkérelemhez szükséges dokumentumok összeszedése
  • Hitelkérelmi dokumentumok kitöltése
A fenti folyamat a tapasztalatok szerint akár 2 hónapot is igénybe vehet, de esetenként akár ennél többet is. Így annak a vállalkozásnak, amelyik karácsony előtt szeretné benyújtani az MNB NHP-ra vonatkozó hitelkérelmét, 1 hónapon belül célszerű elindítani a folyamatot, ha nem akar lemaradni a 2,5%-os hitelről.

Tekintettel arra, hogy második dobásra vélhetően már nem lesz idő, a cégeknek már csak egy lehetősége van, hogy megfelelően prezentálják magukat és üzleti tervüket a bankok felé. Ha ez nem sikeres, akkor nem lesz elég idő arra, hogy a visszautasított hitelkérelmet ismételten benyújtsák.

Milliókat spórolhatunk az „ingyen hitel” változásával
A MNB Növekedési Hitelprogramját alacsony, 2,5%-os kamata miatt korábban is „ingyen hitelként” emlegették a cégek. Június 30-tól továbbkönnyítenek a hitel feltételein, ami még olcsóbb finanszírozást jelent.
Nem érdemes várni

Tapasztalataink szerint sok cég a pályázatok kiírására vár a hitelfelvétel kapcsán is. A gondolatmenetük a következő: ha ismét kiírják az XY (pl.: telephely fejlesztési pályázatot), akkor azon elindulunk, az önrészt MNB NHP-ból finanszírozzuk, míg a beruházás másik felét a pályázat biztosítja.

Ez a gondolatmenet abból a szempontból helyes, hogy valóban készül egy telephely fejlesztési pályázat. (Ennek a tervezetéről itt olvashat bővebben.) Ott viszont hibádzik a gondolatmenet, hogy ilyen hitelcéllal (egy, még ki nem írt pályázat esetleges megnyerése esetén az önrész biztosítása) a bank semmilyen hitelt nem fog adni, nemhogy NHP-t. És a fentiek alapján az is látható, hogy mire a vállalkozás valóban meg is nyer, a még ki nem írt pályázatot, addigra a 2,5-%os hitel várhatóan már nem lesz elérhető.

Mi akkor a teendő, ha szeretnénk 2,5%-on hitelt felvenni?

Menjen biztosra: Azt javasoljuk, hogy érdemes, és általában lehetséges olyan hitelcélt találni, amivel még szeptember folyamán be lehet adni a hitelkérelmet. Vegye fel a kapcsolatot egy szakemberrel, aki segít olyan hitelkérelmet és üzleti tervet összeállítani, ami megfelel az MNB Növekedési Hitelprogram által támasztott feltételeknek, és elsőre átmegy a banki vizsgálatokon – mert második lehetőség valószínűleg már nem lesz.

Cikksorozatunk Gulyás Gábor, a Cegfinanszirozas.hu Pénzügyi Portál szakértője segítségével készült.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo