Női startupokat keresnek

Szeptemberben negyedik alkalommal indul újra a Design Terminál mentorprogramja, amelynek célja az innovatív magyar vállalkozások nemzetközi piacra lépésének elősegítése. A program újdonsága, hogy több női startupot szeretnének bemutatni.

Kép: Design Terminál

Kibővült a Design Terminál mentorprogramja: a designcégek mellett a program a következő, ősszel induló szemeszterében is nyitott a technológiával és városfejlesztéssel foglalkozó csapatok számára. A tapasztalatok alapján ugyanis a különböző területek együttműködéséből születnek a legjobb ötletek. Mivel a mentorprogram tavaszi szemeszterére jelentkező technológiai cégek csapatai jellemzően csak férfiakból állt, ezért ősztől a Design Terminál külön figyelmet fordít arra, hogy a mentorált cégek között minél több női startup vállalkozó legyen.

A program során a designcégek, az urbanisztikai és technológiai vállalkozások egymástól is tanulnak. Emellett pedig számíthatnak a mintegy 150 fős nemzetközi mentorcsapatra is, akik a világ minden tájáról kapcsolódnak be az innovatív magyar vállalkozások fejlesztésébe. A program szigorú kiválasztáson alapul, de a bekerülő cégek számára teljes egészében ingyenes.

A vállalkozások a programnak köszönhetően az üzleti modell, a szervezetfejlesztés, a jogi háttér és a marketing területén lépnek előre, és felkészülnek első befektetőjük fogadására. Emellett a Design Terminál – a Magyar Nemzeti Kereskedőház partnerségével – minden mentorált vállalkozását eljuttatja legalább egy jelentős nemzetközi szakkiállításra vagy vásárra is.

Az eddigi mentorált vállalkozások közül több cég is sikeres pályára állt. Daubner Anna divattervező másfél éve az első mentorprogramban vett részt. Kollekciói azóta több külföldi üzletben is megtalálhatók, és egy befektető is fantáziát látott az Anna Daubner márkában.

A kerekes székes és babakocsis közlekedőknek akadálymentes navigációs rendszert fejlesztő Route4U a program során számos rangos díjat nyert el: az ITU Telecom World Best Startup versenyének első helyezése mellett a washingtoni 1776 inkubátor globális versenyének döntőjébe is bejutott.

Többet hozhat a dizájn, mint a technológia
Egy dizájnprojekt akár jobb pénzügyi mutatókkal is rendelkezhet, mint egy technológiai innováció – ezt már a kockázati tőkebefektetők is látják. Egy iparág sikere kulturális elfogadottság, tőke és üzleti kompetenciák kérdése – de első lépés a magas minőségű termék.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo