"Nehéz lesz a szakszervezetekkel baráti jobbot találni"

Nehéz lesz a szakszervezetekkel baráti jobbot találni az elkövetkező időkben, ha a munkavállalói oldal jogilag vitatható és személyeskedő kijelentéseket tesz nyilvános fórumokon - mondta Dr. Dávid Ferenc a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára Szolnokon, a szervezet „Hallatjuk a hangunkat a válság időszakában is" című rendezvényen arra reagálva, hogy Gaskó István a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke nemrég lényegében a munkavállalók kétharmadát foglalkoztató vállalkozói kört csalóként állította be.

Kormányzat felemás lépései a vállalkozók felé

A VOSZ hat állomáshelyből álló, országos konferencia-rendezvénysorozatának befejező állomásán Dávid Ferenc összegezte az érdekképviseleti és érdekérvényesítő szervezet idei tevékenységét, illetve azt, hogy milyen felemás lépéseket tett a kormányzat a vállalkozók felé. Egyfelől csökkent az élőmunka teher, amely kívánatos a szektor számára, másfelől viszont a pénzügyi kabinetnek sikerült úgy „átrendezni" a jogszabályi környezetet, hogy a megszerzett adóelőny néhány rendeletmódosítással elszállt.

Palócz Éva, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója az elmúlt nyolc év gazdasági folyamatairól beszélt. Előadásában kifejtette, hogy az utóbbi évek rossz gazdaságpolitikája vezetett a válság itthoni felerősödéséhez. Úgy látja, a pénzügyi kabinet által kijelölt út elősegíti a pénzügyi stabilitást, amely a következő években alapja lehet egy megalapozott és gyors gazdasági növekedésnek. Ugyanakkor nem látja, hogy az eurót 2015 előtt be lehetne Magyarországon vezetni, ugyanis a deficit célok csak 2010 után teljesülnek, s azokat legalább két évig tartani kell.

Széchenyi Kártya mentőöv a vállalkozóknak

A Perlusz László, a VOSZ ügyvezető igazgatója a Széchenyi Kártya működésének tapasztalatait elemezte és rámutatott, hogy a kártya mentőöv lehet a válságban a vállalkozások likviditási problémáinak megoldására, eredményesen kiaknázva a magyar takarékszövetkezeti hálózat előnyeit. A Kártya olyan vállalkozói termék, amellyel alig három hét alatt 1-25 millió Ft közötti hitelt lehet kapni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a VOSZ irodákon keresztül az ország több mint 280 pontján.

Az állomáshelyek hallgatóságának tagjai - amelyek sorában a vállalkozók mellett, ez évben, a megyeszékhelyek felsőoktatási intézményeinek tanárai, tanulói, Szolnokon az egyházkerületek vezetői is részt vettek a kibontakozó széleskörű összefogás jegyében - elismerően nyilatkoztak a rendezvénysorozatról, értékesnek tartották a VOSZ kezdeményezését, erőfeszítéseit a vállalkozók érdekében.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo