Most kerülhetnek komoly bajba a figyelmetlen kereskedők

A tartósan magas infláció és az emelkedő árak még fogékonyabbá teszik a vásárlókat a különféle akciókra. A megváltozott piaci környezetben azonban a kereskedőknek fokozottan figyelniük kell a leárazások szabályszerű meghirdetésére, hiszen már egyetlen fogyasztói panasz is hatósági eljáráshoz vezethet – hívja fel a figyelmet az EY.

A különböző kuponnapok, az őszi Black Friday és a karácsonyi ünnepek előtti időszakban számos online és offline áruház versenyzik azon, ki tud nagyobb kedvezményt adni egyes termékekre. A jelenlegi inflációs környezetben, amikor szinte napról-napra változnak a beszerzési árak, komoly feladatot jelent a kereskedőknek olyan engedményt meghirdetni és olyan időtartamra kikalkulálni, amihez veszteség nélkül, hetek múlva is tartani tudják magukat.

A helyzet bonyolultságát csak fokozza, hogy a fogyasztók átláthatóbb tájékoztatása érdekében ez év május 28-ától módosult az árkedvezmények feltüntetésére vonatkozó szabályozás. Az eladóknak az akciók kihirdetésekor – vagyis a fogyasztók felé történő kommunikáció során – az új, kedvezményes ár mellett meg kell jelölniük az azt megelőző, legalább harminc napos időszakban alkalmazott legalacsonyabb értéket is.

„Most még fontosabbá válik a tudatos tervezés, hiszen egy rosszul feltüntetett akciós ár miatt egyetlen panasz nyomán is hivatalos vizsgálat indulhat. Ellenőrzés esetén pedig célszerű a hatósági eljárás legelejétől kezdve tudatos stratégiát alkalmazni, mert azok a cégek, amelyek a kifogásolt magatartást azonnal korrigálják, illetőleg kompenzálják a fogyasztókat, jelentős bírságcsökkentéssel számolhatnak” – Dr. Nagy Andrea Magdolna, az EY Law fogyasztóvédelmi jogi praxisát vezető ügyvédje.

A Gazdasági Versenyhivatal idei első féléves gyorsjelentése szerint az eljárások több mint 60 százalékát állampolgári panasz vagy vállalati bejelentés alapján kezdeményezték. Ennek megfelelően érdemes minden vállalatnak felmérni azokat a jogi elvárásokat, amelyek arról szólnak, miről és hogyan kell a fogyasztókat tájékoztatni, illetve milyen határidővel kell a reklamációkra reagálni.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo