Mire számíthatunk családi ház tervezése esetén?

Mi mennyibe kerül, mit hol kell beszerezni, az engedélyek útvesztőjéből hol a kiút, ha családi ház tervezésére adjuk a fejünket? Ezekre a kérdésekre próbálunk megnyugtató válaszokat adni. Ne gondoljuk, hogy fejfájást okozhat a családi ház tervezése! No, nem azért, mert nem fájdulhat bele a fejünk a sok-sok buktatóba, hanem inkább azért, mert százszorosan megéri. Egy család akkor család, ha igazi otthonban él. Ezt nem vitatjuk, sőt ennek mentén szeretnénk bemutatni, milyen feladatok várnak a vállalkozó családtagokra a családi ház tervezése során.

Megvalósíthatjuk álomházunkat elfogadható áron?

A családi ház tervezése először is mindenféle kalkulációval kezdődik. Ezt ajánljuk, hiszen nemcsak a rajz alapján, de a pénztárcánk rugalmasságának függvényében is meg kell határoznunk, mekkora és milyen családi házat szeretnénk.

Ha meg tudjuk oldani, hogy a lehető legkisebb kölcsönből és önerőből építkezzünk, az az ideális helyzet. De ha már befektetjük a pénzünket egy ingatlanba, amely remélhetőleg 100 évig áll majd a lábán, és szolgál majd otthonként a családunknak, akkor legyünk körültekintőek.

Olyan telket érdemes keresni, ami nem drága, de jó környéken is van, hiszen az ingatlan értéke az azt övező környezettől is függ. A közművesített telkek rendben lévő papírokkal drágábbak. De megérik a befektetést. Biztonságos talajra kell helyeznünk a családi házunkat.

Az adók és illetékek elég nagy százalékát emésztik fel a költségvetésünknek, még mielőtt az alapkövet letennénk. A vagyonszerzési illetéktől az építkezési engedélyekig mindent bele kell kalkulálni a családi ház tervezésébe.

Ha “papíron” már áll a ház, akkor fogjunk hozzá az anyagbeszerzésnek, és egyidejűleg a tervezői és kivitelezői csapat útnak indításának. Ha nem akarunk bajlódni az építkezés vezetésével felügyeletével, akkor inkább a teljes folyamatot bízzuk rá a kivitelező szakemberekre. 

Nem éri meg feketén be-bedolgozni, ha nem értünk az építkezéshez. Azzal nem spórolunk pénzt, ha hátráltatjuk a munkát. De ha megvan a megfelelő tudás és az energia is, akkor jobb, hogyha rugalmas kivitelező és tervező csapatot keresünk. Ha ők beleegyeznek abba, hogy részt vegyünk a folyamatban, az jelentős összeget tud lefaragni a költségekből.

Vissza a tervezőasztalhoz

Tegyük fel, hogy az igényeinket kielégítő ingatlant szeretnénk építeni, akkor úgy kell megfogalmazni a terv elsődleges részeit, hogy hosszú távon is ki tudjuk majd használni a családi házat. Ne legyen kisebb, de ne is legyen sokkal nagyobb, mint amire feltétlenül szükségünk lesz a jövőben.

Számoljunk. Családi ház költségvetésének tervezése

A tervezés egytizede az összköltségvetésnek. Az anyagköltség is egyre növekszik, érdemes minél hamarabb beszerezni mindent. Alkudozzunk, és próbáljunk előnyös árakat kicsikarni az építőanyag-kereskedőkből. Ha odafigyelünk, akkor még élvezetes is lehet a családi ház megtervezése.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo