Minden pénzt kiszedtünk Brüsszelből

Az előző uniós költségvetési ciklusban az összes Magyarország rendelkezésére álló forrást sikerült lekötni. Összesen mintegy 10 ezer milliárd forint áramlott a magyar gazdaságba. A következő ciklus első pályázatai várhatóan az ősszel nyílnak meg.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Elképesztő mennyiségű uniós pénz érkezett - Kép: MTI

Már lekötötték az összes a 2007-2013-as időszakban a vállalkozások számára rendelkezésre álló uniós forrást. A következő 2014-2020-as ciklus új pályázatai várhatóan októberben jelenhetnek meg, de a kormány saját felelősségére addig is megnyithat pár forrást – értesült a Napi Gazdaság. (A célokról és változásokról Cséfalvay Zoltán államtitkár beszélt korábban a Piac & Profitnak.)

Bár a cégek számára elérhető forrásokat már mind lekötötték, előfordulhat, hogy az elállásokból, illetve a meg nem valósult pályázatokból visszacsorgó forrásokból új kiírások jelennek meg - közölte a Miniszterelnökség. Ugyanakkor ennek esélyét csökkenti, hogy a túlvállalások és a tartaléklisták miatt minden esetlegesen felszabaduló forrás gyors felhasználása már így biztosítva van - akár újabb kiírások hiányában is.

Az előző uniós ciklusban összesen (a mezőgazdasági támogatásokat is hozzászámolva) mintegy 10 ezer milliárd forintnál is több pénz áramlott a magyar gazdaságba. Ennek jelentős részét, több mint 3500 milliárd forintot csak az elmúlt két évben sikerült lekötni, a kifizetések pedig még az idén is tartanak.

A jelenlegi uniós ciklusban összesen 7 Operatív Programban nyílnak meg pályázatok, a keretösszeg  összesen 7480 milliárd forint lesz, erre még rárakódik a vidékfejlesztési és a területalapú támogatásokból származó pénz. Ennek mintegy 15 százaléka 1200 milliárd forint a kkv-k fejlesztésére fordítódik. Ám általános vállalkozásfejlesztés helyett célzott támogatási politika valósul meg. (Fontos újdonság lehet, hogy egymillió eurós (mintegy 300 millió forintos) értékhatárig csak normatív feltételekhez kötnék a források odaítélését.)

„A korábbi évekkel ellentétben nagyobb szerepet kapnak az olyan pénzügyi eszközök, mint a kedvezményes hitellehetőségek a kkv-k támogatásában, így várhatóan több hazai vállalkozás élhet majd a lehetőséggel. Lesznek természetesen vissza nem térítendő források is, amelyek elsősorban a fiatal vállalkozók, a szabad vállalkozási zónákban tevékenykedők, illetve a beszállítók fejlődését segítik majd. Ebben a ciklusban kiemelten kezeljük az autóipari beszállítókat, a gyógyszeripart illetve az innovatív cégeket” – emelte ki korábban Cséfalvay Zoltán az NGM államtitkára.

Várják a cégek az uniós pénzt, mint gyerek a Mikulást
Az aktuális pályázati ciklust lezáró tavaly év végi pályázatok nyomán a hazai kkv-k optimizmusa még növekedett az EU-s pályázatokkal kapcsolatban. Sok vállalkozás talált olyan pályázati kiírást, amely felkeltette a cég érdeklődését, és növekedett a benyújtott pályázatok aránya is.

Véleményvezér

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo