Még mindig hadilábon állnak a cégek a GDPR-ral - mit kellene tenni?

Egy friss, nemzetközi felmérés szerint a legtöbb cégnél még mindig hiányos az adatvédelem. Különösen az online térre igaz ez, hiszen az internetes portálok csupán 11,8 százaléka felel meg az érvényben lévő uniós adatvédelmi rendelet, a GDPR követelményeinek.

Kép: Pixabay

A Fellowes cég hazai kutatása arra világított rá, hogy a papíralapú adatoknál sem jobb a helyzet, sok cég életében egyáltalán nincs jelen napi szinten a lassan másfél éve bevezetett GDPR. De vajon mire kellene a cégeknek odafigyelni, hogyan kellene az irataikat biztonságosan kezelni? Ehhez az adatvédelem és -biztonság fontosságát évek óta népszerűsítő cég ad néhány hasznos tippet.

Kreutz László, a Fellowes ügyvezető igazgatója a következő lépéseket javasolja:

  1. Az év elején érdemes az iratok között is „nagytakarítást” végeznünk, szelektálni, selejtezni, majd a felesleges iratokat biztonságosan megsemmisíteni.
  2. Az első és legfontosabb lépés, hogy azonosítsuk, mi számít személyes adatnak. Csak olyan adatokkal rendelkezhetünk, amelyekre bizonyíthatóan szükségünk van, és amelyekhez jogszerűen jutottunk hozzá.
  3. Meg kell határoznunk azt is, hogy kinek, milyen adatokhoz lehet jogszerű hozzáférése a cégnél, és a megfelelő tárolásról is gondoskodnunk kell.
  4. Nézzünk utána, hogy az új alapelvek, mint a kifejezett hozzájárulás, az adatok törlésére való jog, az adathordozhatósághoz való jog és a tiltakozáshoz való jog, mind szerepelnek-e a cégünk ügyrendi szabályzatában.
  5. Ellenőrizzük, hogy cégünknél van-e a feleslegessé vált adatok biztonságos megsemmisítésére vonatkozó gyakorlat és ehhez elegendő eszköz. Sok veszélytől kímélhetjük meg vállalkozásunkat, ha kartondobozok helyett iratmegsemmisítőt teszünk ki a nyomtató és fénymásoló mellé, valamint a vezetői irodába, mert ezeken a helyeken „termelődik” a legtöbb, visszaélésre alkalmat adó dokumentum. Az iratmegsemmisítők kiválasztásánál gondoljuk át, hogy hol és hányan fogják használni a gépet, illetve egyszerre hány lapot szeretnénk vele ledarálni.
  6. Ha mégis baj történne, az adatvédelmi incidens felismerésére, jelentésére és elhárítására mindenképpen dolgozzunk ki egy eljárásmódot.
  7. Nézzük át a szerződéseket, beleértve a beszállítói szerződéseket is. Győződjünk meg róla, hogy az adatvédelem terén a beszállító partnereinkkel szemben vannak szerződéses jogaink és ragaszkodjunk is ezekhez. Arról pedig külön rendelkezni kell, hogy harmadik félnek milyen adatokat lehet átadni.
  8. Érdemes adatvédelmi képzést tartani a munkatársaknak, valamint egy adatvédelmi biztost kinevezni a cégnél.
  9. Folyamatosan ellenőrizzük, hogy cégünk megfelel-e a GDPR előírásainak, ha probléma lépne fel, azokat azonosítsuk, és minél hamarabb orvosoljuk.
  10. Sose feledjük el, hogy a személyes adat érték, aminek biztonságát állandóan garantálni kell. Nem elég egyszer felkészülni a GDPR-ra, az adatvédelmet folyamatosan gyakorolni kell a mindennapokban.
 

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo